Ferenc pápa keddi nyilatkozata Viganò érsek vallomásáról
2019. május 29. írta: Katolikus Válasz

Ferenc pápa keddi nyilatkozata Viganò érsek vallomásáról

Az alábbiakban a teljes terjedelmében idézzük Ferenc pápa keddi nyilatkozatának azt a részét, ahol Carlo Maria Viganò vallomásáról beszél. Az élőszavas televíziós interjút Ferenc pápával Valentina Alazraki mexikói újságíró készítette a Televisa csatorna számára. Ezt a szövegfordításunkat a Vatican News olasz nyelvű leirata alapján készítettük. [A kép illusztráció, egy 2015-ös interjú során készült, amelyet szintén Valentina Alazraki készített Ferenc pápával.]

Kiinduló cikkünk:
Fordulat a Viganò érsek vallomásának ügyében

***

4115francismexi_00000003606.jpg

Alazraki: [...] Ön emlékszik rá, amikor [újságírók] azt mondták önnek nyolc hónappal ezelőtt, hogy itt van egy nyilatkozat az egykori nuncius Carlo Maria Viganòtól, aki azt mondja, hogy az ön pontifikátusának kezdetén ő maga mondta el önnek egy kihallgatáson, hogy kicsoda McCarrick, ön pedig nem tett semmit. Ön erre annyit mondott: "Nem fogok válaszolni, ítéljék meg, majd a megfelelő időben választ adok." Ennek a hallgatásnak nagy súlya volt, mert a sajtó számára és sok ember számára amikor valaki hallgat, az olyan, mint a férj és feleség, nem igaz? Amikor a férjedhez szólsz, és ő nem felel, te pedig azt mondod: "Itt valami nincs rendben." Tehát miért volt ez a csönd? Itt az ideje megválaszolni azt a kérdést, amit a repülőgépen tettem fel önnek. Több, mint nyolc hónap telt el, Ferenc pápa.

Ferenc pápa: A római jog megalkotói azt mondják, hogy a hallgatás a beszéd egy formája. Ami Viganò ügyét illeti, nem olvastam az egész levelet. Egy kis részt láttam belőle, és már tudtam, miről van szó, és úgy döntöttem: megbízok az újságírók őszinteségében. És azt mondtam önöknek: "Nézzék, minden itt van önöknél, tanulmányozzák és vonják le a következtetéseket". És önök ezt tették, mert elvégezték a munkát, és ez fantasztikus volt. Nagyon ügyeltem rá, hogy ne mondjak olyat, ami akkor még nem volt meg, de azután három vagy négy hónappal később Milánóban egy bíró kimondta ezeket, amikor elítélte őt.

Alazraki: Úgy érti, a családi ügyében?

Ferenc pápa: Persze. Csendben maradtam, mert csak sárdobálást műveltem volna. Had találják meg az újságírók. Önök pedig felfedezték, rátaláltak erre az egész világra. Ez az önökbe vetett bizalom csöndje volt. Ezen felül azt is mondtam önöknek: "Tartsanak ki, tanulmányozzák, ennyi". Az eredmény pedig jó volt, jobb, mintha magyarázkodni, magamat védeni kezdtem volna. Önök ítéltek a bizonyítékokról.

Van egy másik dolog, ami mindig megrázott: Jézus hallgatásai. Jézus mindig válaszolt, még az ellenségeinek is, amikor provokálták, "tehetjük-e ezt meg azt", hogy lássák, bedől-e a provokációknak. És ilyenkor válaszolt nekik. De amikor ez nagypénteken tombolóvá vált, az emberek tombolására csendben maradt. Olyannyira, hogy maga Pilátus azt kérdezte: "Miért nem felelsz nekem?". Vagyis egy tomboló hozzáállással szemben erre nem lehet válaszolni. Az a levél pedig tombolás volt, ahogy erre önök is rájöttek az eredmények alapján. Önök közül egyesek még azt is megírták, hogy ez egy fizetett dolog volt. Nem tudom, ezt ugyan nem tudom.

Alazraki: Vannak, akik továbbra is azt gondolják, hogy ez igaz, és továbbra is azon tűnődnek, hogy vajon ön tudott-e vagy sem McCarrickről. A sajtóban persze mindenféle van.

Ferenc pápa: McCarrickről nem tudtam semmit, természetesen semmit. Többször elmondtam, nem tudtam semmit, fogalmam sem volt. És amikor azt mondja [Viganò], hogy aznap beszélt velem, hogy felkeresett... Nem emlékszem, hogy ezt elmondta volna, hogy ez igaz-e vagy sem. Fogalmam sincs! Önök tudják, hogy semmit sem tudtam McCarrickről, máskülönben nem maradtam volna csendben. A hallgatásom oka mindenekelőtt az volt, hogy a bizonyítékok ott vannak, ahogy mondtam: "Ítéljék meg önök". Ez valóban a bizalom cselekedete volt. Azután pedig, amit Jézusról mondtam, hogy a tombolás pillanataiban nem lehet szólni, mert csak rosszabb úgy. Minden ellene szól. Az Úr ezt az utat mutatta nekünk, én pedig őt követem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása