Fordulat a Viganò érsek vallomásának ügyében
2019. május 29. írta: Katolikus Válasz

Fordulat a Viganò érsek vallomásának ügyében

Ferenc pápa és Viganò érsek is megszólalt

vigano_and_pope_francis_810_500_75_s_c1.jpgTavaly augusztus után ismét "felrobbantotta" a katolikus médiavilágot az Egyesült Államok előző pápai nunciusa, Carlo Maria Viganò érsek vallomásának ügye. [Viganò érsek vallomásának teljes szövege itt: Első rész, Második rész]

Mint emlékezetes, a tavaly napvilágot látott gyermekmolesztálási vádak miatt az is nyilvánosságra került a bíborosi címétől immár megfosztott Theodore McCarrick washingtoni érsekről, hogy korábban papokat és papnövendékeket is molesztált, amiről a szentszék tudomást is szerzett. Viganò érsek azt állította, hogy XVI. Benedek pápa ezért az addigra már nyugdíjazott bíborost súlyos szankciókban is részesítette - nem nyilvánosan, így kerülve a még nagyobb botrányt, és mert e felnőttekkel szembeni molesztálások jogi rendezése és kártérítése során a felek maguk is a nyilvánosság kizárásában egyeztek meg.

McCarrick érsek, kihasználva, hogy a szankciók nem nyilvánosak, és hogy az új washingtoni érsek, Donald Wuerl cinkosa ebben, az eltiltásokat többször is megsértette. Ezekért, mint tegnap kiderült, Benedek pápasága alatt a szentszéktől (továbbra is nem nyilvánosan) többszöri figyelmeztetést kapott.

Ferenc pápa a pontifikátusa megkezdése után McCarrick bíborost bizalmi tanácsadói pozícióba emelte, és fontos diplomáciai feladatokat bízott rá (McCarrick tárgyalhatott a kínai kormánnyal az azóta már megtörtént kínai-vatikáni kiegyezés érdekében). Viganò érsek a tavaly augusztusban kiadott vallomásában azt állította, Ferenc pápa tudott (ha mástól nem, magától a nuncius érsektől) McCarrick papi molesztálásairól és pápaelődje által rá kiszabott szankciókról, mégis, semmibe véve azokat, McCarrick gyermekmolesztálásainak tavalyi kiderüléséig befolyásos pozícióba segítette őt.

Viganò érsek vallomásáról és annak egyházi fogadtatásáról tavaly részletesen írtunk. Nyilvános kételyek mellett az érsek állításait egyre gyűlő, de csak közvetett bizonyítékok támasztották alá. A szentszék - számos püspök kérése ellenére - nem indított vizsgálatot a vallomás kapcsán és az amerikai püspöki karnak sem engedte meg ezt, a Viganò által hivatkozott és a szentszék birtokában lévő belső dokumentumok pedig (így) nem kerültek elő.

A fordulat tegnap következett be, amikor McCarrick egykori személyi titkára, Msgr. Anthony J. Figueiredo ("Kövessétek az Igazság ösvényét, bárhová is vezessen titeket" címmel) újságíróknak eljuttatta és egy honlapon is nyilvánosságra hozta McCarrick 2008 és 2017 között a szentszékkel folytatott levelezését, amely tételesen bizonyítja Viganò érsek állításait. A hírt a Viganò vallomásával szemben korábban szkeptikus Crux katolikus magazin közölte elsőként. A híradásuk előtt a leveleket és emaileket szakértővel is átvizsgáltatták, aki hitelesnek mondta ki azokat.

A Facebook oldalunkon közölt gyorshírben a részletek közlését ígértük. Az események azonban annyira felgyorsultak, hogy a részletezést egyelőre halasztanunk kellett.

Kilenc hónapnyi hallgatás után Ferenc pápa tegnap ismét megszólalt a Viganò-vallomásról egy mexikói újságírónak, Valentina Alazraki-nak adott interjújában. Az interjúról a hivatalos egyházi sajtó úgy számolt be, hogy a személyi titkár által okozott fordulatot - ami nyilvánvalóan Ferenc pápa reakcióját is kiváltotta - meg sem említették.

Első gyorshírként Ferenc pápa interjújáról mi ezt írtuk a Facebook oldalunkon:

BRÉKING: Először adott direkt választ Ferenc pápa Viganò érsek tavalyi állítására, miszerint tudott (ha mástól nem, magától az egykori nuncius Viganòtól) Theodore McCarrick papokkal és papnövendékekkel szemben elkövetett homoszexuális visszaéléseiről, ennek ellenére feloldotta őt XVI. Benedek pápa emiatt kiszabott szankciói alól, bizalmi tanácsadói pozícióba helyezte őt, és fontos diplomáciai feladatokat bízott rá.

"Nem emlékszem, hogy ő [a nuncius Viganò - KV szerk.] beszélt volna nekem erről. Hogy ez igaz-e, vagy sem. Fogalmam sincs! De ön tudja rólam, hogy nem tudtam semmit McCarrickről. Ha nem így lenne, nem maradtam volna csöndben, nem igaz?" - mondta Ferenc pápa a mexikói újságírónak, Valentina Alazraki-nak adott mai interjújában. (Forrás: Crux)

Ferenc pápa közvetlenül Viganò érsek vallomásának tavaly augusztusi közzététele után megtagadta az újságíróknak, hogy a vallomás bármely állítására választ adjon. "Egyetlen szót sem fogok erről mondani." - nyilatkozta a 2018. augusztus 26-ai repülőútján.

A mai napon McCarrick egykori személyi titkára közzétette a volt bíboros 2008-2017 közötti leveleit és emailjeit, amelyek tételesen igazolják Viganò érsek vele és kezelésével kapcsolatos állításait.

A fenti, Ferenc pápától vett idézethez képest, amit a Crux magazin közölt, némiképp más részletet emelt ki a tegnapi interjújából a Vatican News. Erről is gyorshírben számoltunk be a Facebook oldalunkon:

BRÉKING: A Vatikán hivatalos híroldala, a Vatican News is beszámolt Ferenc pápa ma megjelent interjújáról, amelyben a Szentatya többek között Carlo Maria Viganò érsek vallomásáról is nyilatkozott. A Crux online katolikus magazin által kiemelt interjúrészletet itt közöltük.

A Vatican News az interjúnak erről a részletéről így számol be:

"
A Viganò ügy

Az interjú egy olyan kérdéssel folytatódik, ami a pápának a korábbi nuncius Carlo Maria Viganò érsek megválaszolatlan vádjaival kapcsolatos hallgatásáról szól. "Azok, akik a római jogot megalkották, azt mondják, hogy a csönd a beszéd egy formája." - kezdi [Ferenc pápa]. Azt is elmondja, hogy Viganò ügyében úgy döntött, hogy megbízik az újságírók őszinteségében: "Azt mondtam nekik: 'Nézzétek, minden nálatok van, vizsgáljátok meg ti magatok, és vonjátok le a következtetéseket...' És az eredmény jó volt, jobb, mintha magyarázkodni, magamat védeni kezdtem volna." Ferenc pápa megerősíti, hogy semmit sem tudott McCarrickről: "Többször elmondtam, hogy nem tudtam, fogalmam sem volt... máskülönben nem maradtam volna csöndben." Majd ismét a hallgatásáról magyarázva azt mondja: "először is, a bizonyítékok nálatok vannak az ítélkezéshez", másodszor, Jézus példája miatt: "a rosszindulat pillanataiban nem tudsz beszélni, mert csak rosszabb úgy. Minden ellened szól. Az Úr így tanította nekünk, én pedig ezt követem."
"

(Forrás: Vatican News)

Viganò érsek állításait bizonyító dokumentumok mostanáig nem álltak az újságírók rendelkezésére, mivel a McCarrickkel szemben (a tavaly kipattant gyermekmolesztálási botránya miatt) folytatott belső nyomozásra hivatkozva a szentszék semmi olyan iratot nem adott ki, amikre Viganò érsek a vallomásában hivatkozott. A mai napon McCarrick egykori személyi titkára tette közzé a volt bíboros 2008 és 2017 között a szentszékkel folytatott levelezését, amely levelek és emailek Viganò érsek állításait immár egyértelműen bizonyítják. Erről a mai fejleményről itt adtunk hírt.

Ferenc pápa tegnapi interjújának teljes szövegéhez egyelőre nem fértünk hozzá. Az amerikai LifeSiteNews azonban egy olyan, további részletet közölt az interjúból, amely világossá tette, milyen "bizonyítékokról" beszélt Ferenc pápa, amelyek Viganò érsek vallomása kapcsán szerinte az újságírók rendelkezésére állnak az ítélkezéshez:

Ferenc pápa: A Viganò ügyről: láttam, de nem olvastam el az egész levelet. Egy kis részletet láttam belőle, és máris tudtam, miről van szó, és döntést hoztam: megbízom az újságírók őszinteségében. És azt mondtam nekik, "Nézzék, minden önöknél van. Tanulmányozzák, és vonják le a következtetéseiteket." És önök ezt is tették, mert elvégezték a munkát, és ez nagyszerű volt. Nagyon óvatos voltam, nehogy olyat mondjak, ami akkor nem volt még meg, de akkor, három vagy négy hónappal később Milánóban egy bíró kimondta ezeket, amikor elítélte őt.

Alazraki: A családjáról beszél?

Ferenc pápa: Természetesen. Hallgattam róla, mert miért tegyem rosszabbá? Találják meg az újságírók. Önök pedig megtalálták, rátaláltak erre az egész világra. Ez az önökkel szembeni bizalom csöndje volt. Az eredmény pedig jó volt, jobb, mintha magyarázkodni, magamat védeni kezdtem volna.

Mint ismeretes, Viganò érsek egy családi peres ügyét, amelynek az érsek vallomásához nem volt köze, az olasz vatikanista, Andrea Tornielli teregette ki. Viganò érsek Tornielli cikkére reagálva részletes válaszban tisztázta magát, amelyről azonban már a hivatalos egyházi oldalak nem számoltak be (köztük a Tornielli cikkét megjelentető Magyar Kurír sem).

Mindössze egy hónappal a cikkét követően, 2018. decemberében, Ferenc pápa a laikus Andrea Torniellit a teljes vatikáni média tartalomfelelősévé (a kommunikációért felelős vatikáni dikasztérium kiadójának igazgatójává) tette meg. Tornielli kinevezésére reagálva a szentszék sajtóirodájának vezetője, Greg Burke, és az iroda vezetőhelyettese, Paloma García Ovejero, egyszerre lemondtak a tisztségükről.

Arra, hogy Ferenc pápa a vallomására tegnap szintén a családi peres ügyével válaszolt, Viganò érsek a LifeSiteNews-nak ma így nyilatkozott:

Ennek a McCarrick bíborossal kapcsolatos állításokra nézve semmi jelentősége. Annak, amit Ferenc pápa a Milánói ítéletről és a családomról mondott, nincs köze semmihez, miután az ügy teljességében tisztázódott. [Az ítélet] a testvérek közötti vagyonelosztásról szólt. A békesség kedvéért elfogadtam. Sem én, sem a testvérem nem fellebbezett az ítélet ellen, a történet tehát itt véget ért. Ennek semmi köze McCarrickhez. Ez egyike volt azoknak a történeteknek, amiket azért hoztak fel, hogy tönkretegyék a hitelességemet.

Viganò érsek a tavaly augusztusi vallomásában azt állította, hogy nem ő kereste Ferenc pápát, hogy McCarrick bíboros papnövendékekkel szembeni molesztálásaira és Benedek pápa szankcióira emlékeztesse őt, hanem 2013. június 23-án, a nuncius érseket magánkihallgatásra hívva, maga Ferenc pápa faggatta ki őt erről. A Szentatyának így arra a szintén tegnap tett állítására, hogy nem emlékszik rá, hogy a nuncius Viganò érsek beszélt volna neki McCarrick homoszexuális visszaéléseiről, az érsek így reagált:

A pápának az az állítása, hogy nem tudott semmiről, hazugság. Úgy tesz, mintha nem emlékezne arra, amit McCarrickről mondtam neki, és úgy tesz, mint mindenekelőtt nem épp ő lett volna az, aki engem McCarrickről megkérdezett.

A McCarrick személyi titkára által közölt levelezést Viganò érsek így kommentálta: "a levelek magukért beszélnek".

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása