Ferenc pápa romániai látogatásának első estéjén 22 Romániában szolgáló jezsuitával is találkozott a bukaresti nunciatúrán, este nyolc órától kezdve mintegy egy órán át beszélgetve velük. A teljes beszélgetés leiratát, több nyelven is, a La Civiltà Cattolica jezsuita lap közölte le június 13-án. A leirat szerint a beszélgetésen maga Ferenc pápa hozta fel az újraházasodott elváltak áldoztatásának és az Amoris Laetitia vitájának témáját. Az alábbiakban ezt a részt idézzük a Szentatyától, az angol nyelvű leirat alapján.
Emlékeztetőül: Ferenc pápa néhány nappal korábban egy mexikói televízióban adott interjúja során nagyon hasonló okfejtéssel magyarázta el, miért nyitotta meg a lehetőséget az újraházasodott elvált személyek áldoztatására. A pápa akkori szavai ide kattintva olvashatók.
***
Amikor a családszinódus elkezdődött, egyesek azt mondták: "Nézzétek, a pápa szinódust hív össze, hogy áldoztassa az elváltakat!" És még ma is ezt mondják! A szinódus valójában egy lépést tett a házassági erkölcsök útján, elhagyva a hanyatló skolaszticizmus kazuisztikáját Aquinói Szent Tamás igazi erkölcseiért. Az a pont, ahol az Amoris Laetitia az elváltak integrálásáról beszél, végső soron megnyitva a lehetőséget a szentségek vételére, Szent Tamás legklasszikusabb, leghithűbb erkölcstana szerint lett kidolgozva, nem pedig a "lehet, nem lehet" hanyatló kazuisztikája szerint.
Távol kell kerülnünk a kazuisztikától, ami félrevezet minket a házassági kérdésekben. Könnyebb lenne néha azt mondani, hogy "ezt teheted vagy nem teheted", vagy akár azt, hogy "menj, nincs semmi probléma". Nem. A párokat kísérni kell.
Az Egyház Ferenc pápa Amoris Laetitia buzdításáig következetesen tanította a polgári házasságban vagy élettársi kapcsolatban élő elvált személyek áldoztatásának lehetetlenségét (lásd pl. ITT). Korábbi szentszéki dokumentumok azt is kimondták, hogy ezen a tanításon és gyakorlaton még az Egyház valamely pápája sem változtathat, mivel a pápai hatalmán felül álló kérdésről van szó. Az elmúlt években számos cikkünkben végigkövetve a folyamatot, a Ferenc pápa közreműködésével történt változtatást ebben a cikkben foglaltuk össze.
Több teológus is rámutatott, hogy a Ferenc pápa és az Amoris Laetitia a kérdésben tévesen hivatkozik Aquinói Szent Tamás tanítására. A Katolikus Válaszon erre Molnár Máté mutatott rá részletesen egy kétrészes dolgozatában; lásd az első részt itt, és a második részt itt.
Gratia Copiosa 2019.06.18. 23:23:29