Nemrég közöltünk egy cikket arról, hogy a legújabb demográfiai felmérések szerint megpecsételi az ateisták sorsát a fogamzásgátlásba vetett hitük.

Nos, egy 2013-ban írt cikk tanúsága szerint katolikus családokban sincs már elég gyerek: az Illinois állam (Egyesült Államok) Westville városának Szent Mária plébániakerületében épp ahhoz, hogy a helyi katolikus iskola fennmaradjon. Az iskolát ezért végül bezárták és lebontották. A helyi plébános emiatt egy cikkben fakadt ki: "Önök kifogamzásgátolták az iskolát a létezők sorából!".

Timothy Sauppé plébános atya cikkét magyar fordításban közöljük. A története és gondolatai tanulságait a magyar híveknek, atyáknak, és püspököknek is ajánljuk.

További kapcsolódó cikkünk még: Erkölcsös-e a TCST - avagy mit is mond erről az Egyház Tanítóhivatala? 

***

Egy idegen lépett be a sekrestyébe az egyik vasárnapi szentmise után. Számonkérő dohogással azt mondta: "Tizenöt évig voltam távol ettől a helytől. Hol vannak innen az emberek? És most még az iskolát is lebontják? Oda jártam gyerekként."

Felemeltem a kezeimet, hogy lecsitítsam, majd nyugodtan így válaszoltam: "Had tegyek fel egy kérdést: Hány gyereke van?" Azt mondta: "Kettő." Erre azt feleltem: "Ahogy mindenki másnak is. Ahol családonként csak két gyerek születik, ott nincs növekedés." A hangvétele megváltozott, leszegte a fejét, és azt mondta: "És ők sem járnak már szentmisére."

Sosem gondoltam, hogy valaha felteszem ezt a kérdést, de mióta be kellett zárnom a plébániakerület iskoláját, vakmerőbb lettem, és elkezdtem gyakrabban feltenni. Amikor öt éve a plébániára kerültem, az iskola már közmondásosan "az utolsókat rúgta". A működése utolsó két évében mindent megtettünk azért, hogy több diákot toborozzunk, de végülis szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy 103 évnyi működés után az iskola többé nem fenntartható.

A bezárás előtti egyik ötletelésen a tanárokkal megkérdezték tőlem, mit tegyenek, hogy több tanulót szerezzenek. Az válaszoltam: "Nos, tudom, mit kell tenni, de hét évet várni kell hozzá." Az idősebb tanárok nevettek ezen, de a többiek kérték, hogy tegyem ezt érthetőbbé: tudniillik, több gyereknek kell születnie. A 2010. januári levelemben, amit a püspökömnek írtam, az engedélyét kérve, hogy bezárjam az iskolánkat, így fogalmaztam:

Püspök atya, nehéz szívvel kérem ezt Öntől.

Mint Ön is tudja, a papokat nem azért szentelték, hogy általános iskolákat zárjanak be, hanem azért szenteltek minket, hogy Krisztusok legyünk a bánat és fájdalom közepette, ami minket sújt majd, ahogy elfogadjuk mind az Ön döntését, mind azt az elkerülhetetlen tényt, hogy a Szent Mária Általános Iskola többé nem fenntartható.

A gyakorlati ok egyszerű...nincsenek már gyerekek. Az elsődleges oka ennek az a fogamzásgátló és terméketlenné tévő mentalitás - azaz a Halál Kultúrája -, ami a házas katolikus keresztények egy jó részére jellemző. A végső eredmény a katolikus iskolák és plébániák bezárása.

Püspök atya, szükségünk van a vezetésére, hogy fellépjen a fogamzásgátló/abortáló/terméketlenné tevő mentalitás ellen, erőteljes módon, és minél hamarabb.

2010. májusában zártam be a iskolát. Most, három évvel később, bontjuk az iskola épületét. Összetörik a szívem, valahányszor ebbe a zárt iskolaépületbe megyek. Mindössze 50 éves, és igen, az ablakok és a fűtésrendszer cserére szorulnak, de egyébként az épület jó állapotban van. Manapság nem tudnak már ilyen masszív épületet készíteni. Nem telik el egyetlen hét sem, hogy valaki fel ne hozná az iskola bezárásának, most pedig a lebontásának ügyét, sóhajtozva, hogy milyen szomorú is ez.

De az épületbiztosítás költsége, meg az üres épület fűtésének költsége túlságosan megterhelővé vált az elöregedő és fogyó egyházközösség számára. A fogyás egyik oka kétségtelenül az, hogy a Halál Kultúrája ellen prédikáltam.

Visszafogottan prédikáltam a fogamzásgátlás és sterilizációk ellen, de sok egyháztagunk számára ez már túl késő. A legtöbbjük számára már lezárult annak lehetősége, hogy több gyermeket neveljen fel. Két gyermekük lett húsz, harminc, negyven évvel ezelőtt, és sok nő nem akar hallani a Halál Kultúrájáról. Inkább úgy döntenek, hogy más plébániakerületbe mennek, ahol a lelkipásztor nem zavarja meg a nyugodt lelkiismeretüket.

Az egyik egyházmegyei hivatalnokra emlékszem, ahogy velünk, fiatal élet- és családpárti papokkal beszélt, húsz évvel ezelőtt. Azt mondta: "Igen, prédikálhatsz az abortusz meg a fogamzásgátlás ellen, de ne feledd, tetőt is kell raknod a templomod fölé!" Most az egyházmegyénk bezárja és összevonja ugyanezeket a plébániákat; de tudjátok mit - mindegyiken jó tető van!

Atyák, ha a demográfiai katasztrófa valaki más problémájának tűnik, próbáljátok ki a plébániátokon, amit én próbáltam a sajátomban. Vettem az utolsó tíz temetést, és kinyomtattam a gyászjelentéseiket. A Szent Péter és Pál Temetőben hat férfink és négy nőnk volt, átlagosan 80 évvel. Ehhez a tízhez összesen 45 testvért számoltam össze, ami tízzel elosztva átlagosan 4,5 gyermeket jelent családonként. Azután összeszámoltam ennek a tíznek a gyermekeit, és elosztottam tízzel. A következő generáció 28 gyermeket számlált, ami tízzel osztva családonként 2,8-at jelent. Azután folytattam a harmadik generációval, az unokákkal. A tíz elhunytnak 48 unokája volt a 28 gyermeküktől. Elosztva ezeket a számokat is, családonként 1,714 gyermeket kaptam. Az országos átlag 1,91 gyermek családonként, miközben csak a népesség fenntartásához családonként 2,1 gyerekre lenne szükség.

Nem állítom, hogy megvannak a válaszaim rá, hogyan fordítsuk meg egy kihalófélben lévő plébániakerület vagy egyházmegye tendenciáit. Ami azt illeti, tanácstalanabb vagyok arról, mit is mondhatnék, mint korábban bármikor. Az Egyház tanítását védeni a fogamzásgátlással és sterilizációval szemben olyan, mint visszamenni az ókori Rómába, és figyelmeztetni az ottaniakat a beltéri ólmos vízvezetékrendszer veszélyeiről. Bármit mondasz is, a viszontválaszuk a legkülönfélébb hangerősséggel az, hogy "De hát ez beltéri vízvezeték!". Vagyis bármekkora is a valós fenyegetés, amit a fogamzásgátlás és sterilizáció jelent, a látszólagos azonnali előnyök felülmúlják az erkölcsi és egészségügyi hátrányokat. És ha a fogamzásgátló nem működik, ti. a gyermek megfogan, a nőknek abortuszra van szükségük; és ha a pár terméketlen, bármikor csináltathatnak maguknak gyereket - in vitro megtermékenyítéssel.

A '60-as és '70-es években felnőve a rengeteg "Ne hívj engem atyának!"-pap között, tudtam, hogy a probléma a hithűség hiánya. Húsz évvel ezelőtt, amikor felszenteltek, azt gondoltam, hogy ha csak a hitről prédikálok, és tisztességes vasárnapi miséket tartok, az emberek majd megváltoznak. De húsz évvel később a tapasztalatom az, hogy néhány hívő levelet ír a püspöknek, néhányan morgolódva elmennek, de a megszokott válasz a jószándékú közöny. Az örömmel való találkozások, valamint a természeti törvényeknek és az Egyház életről és emberi méltóságról szóló tanításának való engedelmesség helyett azt látom, hogy a katolikus keresztények nyájasak és bűnrészesek a Halál Kultúrájával. A hírek szerint a katolikusoknak több, mint fele egy abortuszpárti elnökjelöltre szavazott, aki egy nemrég tartott Planned Parenthood találkozón Texasban Isten áldását kérte rájuk. Ha valaha is jó gyümölccsel találkoztam, az főként olyan családokban történt, akik a gyermekeiket otthon tanították.

Meggyőződésemmé vált, hogy kapcsolat, közvetlen összefüggés van valaki fogamzásgátlása vagy termékenységének korlátozása, és az Isteni Vőlegénnyel, Jézussal való terméketlen kapcsolata közt. Másként szólva, a halálos bűn a végső fogamzásgátló, amikor arról van szó, hogy Isten kegyelme a lelkünkbe ültetve meg kellene, hogy foganjon. Tudvalevő, hogy Jézus elvárja tőlünk, hogy a kis dolgokban hűek legyünk, mielőtt nagy dolgokat bízna ránk.

Mi az, ami kisebb, és mégis a legnagyobb értékkel bír, mint új életet hozni a világra? A valóság és kőkemény helyzet az, hogy a reprodukciós elhajlás kritikus helyzetet ért el, sőt, már meg is haladta azt. Akár az Egyházon belüli vagy kívüli helyzetről beszélünk, hallgatólagos támogatást adunk a Halál Kultúrájának, amikor nem állunk ki a természeti törvény mellett minden természetellenes szexuális viselkedéssel szemben.

Néha úgy érzem magam, mint a Slim Pickens figura az 1964-es Dr. Strangelove filmből, aki a zuhanó atombombán ülve lovagol - ő cowboykalapot lenget, én birettát. Amit ehelyett tennem kellene, az az, hogy megpróbálom hatástalanítani a demográfiai bombát; a helyzet azonban az, hogy "Isten mindig megbocsájt, az ember időnként megbocsájt, de a természet... a természet sohasem bocsájt meg!". Ha a katolikusok nagy többsége úgy dönt, hogy fogamzásgátol és terméketlenné teszi magát, és ezzel a történelem szemétdombjára kerül, mit tehet ez ellen Isten? Természetesen Isten a megtérés csodáját művelheti, mint Jónással és Ninivével; vagy azt a csodát, amikor megparancsolta Ezékielnek, hogy a halottak csontjai felett prófétáljon, amik összeálltak, míg ő prófétált - de Ezékiel számára legalább voltak csontok, amikkel "dolgozhatott".

Mit tehet egy pap/lelkipásztor, amikor a közössége fogamzásgátló/terméketlenné tevő mentalitással bír? Meg kellene mondania nekik, hogy tartsanak bűnbánatot, és fordíttassák vissza a vazektómiájukat? Ha ez csődöt mondana, bátorítsa a nyáját, hogy fogadjanak örökbe, és legyenek nevelőszülők? Nem azt a Természetes Családtervezést kellene ajánlania, ami a legfejlettebb tudományt használja arra, hogy a párok a lehető legtermékenyebbek legyenek - nem is szólva az ökológiai szoptatásról?

Persze, mindezt a gyógyírt művelnie kell, és még többet is, de végső soron azt kellene tennie, mint az arsi plébánosnak, Vianney Szent Jánosnak: böjtölnie, imádkoznia, krumplit ennie csak a népéért, a juhaiért. Vegyük figyelembe, hogy Nagy-Britannia püspökei visszatértek a pénteki teljes hústilalomhoz, mint a testi fegyelem és az engesztelés egy kézzelfogható tanúságtételéhez. A papoknak személyesen legalább ennyit meg kellene tenniük. (Az Egyesült Államokban még azt is kevesen tudják, hogy az előírás az, hogy valamit szükséges felajánlani péntekenként, nem feltétlenül a hústól tartózkodást.) Vajon történhet valami olyan, mint Angliában, az Egyesült Államokban is?

Burke bíboros azt mondja, ne várjunk országos felszólításra. Egy őeminenciájával készített exkluzív interjúban a LifeSiteNews római tudósítója, Hilary White azt írta, "A világ püspökeinek, mint egyéneknek, vezető szerepet kellene vállalniuk a Halál Kultúrája elleni küzdelemben, ahelyett, hogy a nemzeti konferenciákra várnak." A továbbiakban őeminenciáját idézi:

Hangsúlyoznunk kell, hogy a püspököknek egyéni felelősségük van ebben a kérdésben. Néha az történik, hogy az egyes püspökök nem akarnak tenni semmit, mert a nemzeti püspöki konferenciák vezetésére várnak.

Jól mondja, Eminenciás úr! Amen, alleluja!

Ismétlem: nem tudom, hogyan hatástalanítsam a demográfiai bombát, amin mindannyian ülünk. Míg az Egyház felhívja a hithű katolikusokat, hogy legyenek nyitottak az életre, és termékenyek a gyermekvállalásban - valami komolyat mégiscsak tenni kellene. Úgy hiszem, az egyháztörténészek majd visszanéznek erre a II. Vatikáni Zsinat utáni időszakra, és valami becenevet találnak majd ki rá - kérlek, Uram, csak nehogy valami szerencsétlen név legyen az! Bárhogy nevezzék is majd, úgy tűnik mi, mint az Egyház, a tömegtüntetések forradalmának korát éljük; jóllehet tudatlanul, és talán átgondolatlanul, de ezt tesszük, és szándékosan. A nyáj egy csalárd pásztor család szavára hallgat, amikor kevés gyerek vállalásáról van szó, vagy a szexuális tisztaság megtartásáról.

A célom ezzel a cikkel nem az, hogy köveket hajigáljak, hanem hogy őszinte párbeszédet folytassak az Egyház helyzetéről - "a pusztában kiáltó szava". Pontifikátusának kezdetekor XVI. Benedek emeritusz pápa azt mondta: "Az Egyház, mint egész, és valamennyi pásztora, csakúgy, mint Krisztus, ki kell, hogy vezessék a népüket a pusztából, az élet helye felé, az Isten Fiának barátsága felé, afelé az Egy felé, aki életet, és életet bőséggel ad nekünk." (2005. április 24.) Megismételte e szavait a Hit Évének megnyitásakor is (2012. október 11.).

Mint pásztorok és lelkipásztorok, papok és püspökök, hajlandóaknak kell lennünk kivetni a hálóinkat olyan vizeken, amik veszélyesnek és barátságtalannak tűnnek. De ha nem megyünk ki a mélyre, azt tapasztaljuk majd, hogy a sekély vizeket már mind lehalászták. Igen, a pásztoroknak meg kell nyitniuk a hit ajtajait, de nekünk magunknak kell akarni átmenni azokon elsőkként. Ha mi, a pásztorok, nem vagyunk hajlandóak megvédeni a természeti törvényt a szekularizmus támadásától, hogyan várhatnánk ezt a nyájtól?

Megtapasztalva egy iskola bezárását és lebontását, olyasmi ez, amit nem akarok többé megismételni. Mert ha egy püspök vagy pap gyűlöl bezárni egy iskolát, igazán gyűlölni fogja majd, amikor egy egész plébániát kell bezárnia. A Hit Évének közepén, imádkozzunk a Szentlélekhez, hogy vezessen ki minket a sivatagból, a demográfiai katasztrófából, egy új tavaszba, és legyen a Miasszonyunk, a csomók megoldója, aki megnyitja a szívünket az Atyaisten és Fia, Jézus szeretetének, és a Szentlélekben való új élet szeretetének. Amen!

Timothy Sauppé S.T.L. atya, a Szent Mária Templom plébánosa; Westville, Illinois állam, Peoria egyházmegye

(Forrás: LifeSiteNews, 2013. június 24.)