"Ami az elváltakat és polgárilag újraházasodottakat illeti, helyes a lelkipásztori kísérésük – ez a kísérés azonban nem hagy kétséget a házasság felbonthatatlanságának igazsága felől, amelyet maga Jézus tanított. Isten irgalmassága bocsánatot kínál fel a bűnösnek, de megtérést kíván." (Erdő Péter)
(Ez a bejegyzés régi oldalunkon már megjelent, de fontossága miatt szerettük volna átmenteni és hivatkozhatóvá tenni az új oldalon is.)
A világegyház baljós helyzetére tekintettel fontos értékelnünk és megszívlelnünk Erdő Péter bíboros álláspontját az úgynevezett Kasper-javaslattal kapcsolatban, amely javaslat látszólag irgalmasan ad új esélyt azoknak, akiknek a házassága valamiért zátonyra futott, ám valójában Isten hatodik parancsának, és az Egyház házasságról és szexualitásról szóló tanításának a feladását jelenti, lelki veszélybe sodorva a híveket, a szentségek kiszolgáltatóit, és a hit tanítóit egyaránt.
A Ferenc pápa Amoris Laetitiájában sejtetett Kasper-javaslat miatt egy év leforgása alatt olyan helyzetben találjuk magunkat katolikusként, hogy az Egyház egyetemes hite hivatalosan is országról országra, egyházmegyéről egyházmegyére változni látszik. Az argentin, a római, a német, a máltai példák mutatják, hogy bizonyos püspökök készek hivatalosan is ellene mondani Jézus tanításának és az Egyház világosan kifejtett, definitív hitének (lásd itt, itt, itt és itt).
Ennek tükrében nagyra kell tartanunk, hogy Erdő Péter bíborosunk többször is világossá tette hithű álláspontját mind interjúkban, mind a szinódusi atyák és Ferenc pápa előtt is - nem mellesleg a családszinódusok főrelátoraként. Megjegyzendő, hogy az Amoris Laetitia megjelenése óta a magyar bíboros nem nyilatkozott a kérdésben; megtette azonban segédpüspöke, Székely János, aki mérvadónak a Hittani Kongregáció prefektusának, Müller bíborosnak az értelmezését jelölte meg. Ez valójában Erdő Péter és a magyar egyház álláspontja a kérdésben: az Amoris Laetitia nem akarja megváltoztatni sem a jogot, sem a tanítást, sem a szentségi gyakorlatot, ha ugyanis ez lenne a célja, akkor ezt világosan ki kellene fejeznie, nem pedig egy homályos lábjegyzetben utalnia rá. Tudomásunk van róla, hogy Erdő Péter ezt mondja a papjainak és a híveknek, ha kérdezik, és a Magyar Kurír is, ami (általunk vitatott gyakorlatként) minél több részlettől és konfliktustól igyekszik megkímélni a magyar katolikus közvéleményt - akár az olvasói hozzászólások cenzúrázása és az olvasók tömeges kitiltása árán is. A Kurír egyedül Müller bíboros azon interjúját hozta le a témában, amiben ezt az értelmezést kifejti.
Természetesen a Kasper-javaslat nem azért rossz, mert azt az Amoris Laetitia nem még egyértelműbben propagálja, hanem eleve rossz, amit ha maga a pápa tanítana is, sem lenne elfogadható igaz tanításként és helyes gyakorlatként. Az alábbiakban összegyűjtöttük Erdő Péter nyilvánosan fellelhető megnyilatkozásait azzal kapcsolatban, hogy a Kasper-javaslat miért lehetetlenség. A megnyilatkozásokat azok megjelenésének sorrendjében közöljük, a szövegfordításokat és egyes szövegerészletek kiemelését a szerkesztőségünk végezte el.
***
Június 23-án Erdő Péter bíboros Lorenzo Baldisseri bíborossal, a püspöki szinódusok főtitkárával, valamint Bruno Forte érsekkel, a szinódus különleges titkárával részt vett a Vatikánban egy sajtókonferencián, amelyen bemutatta az Instrumentum Laboris-t, vagyis a 2015. októberében a család témájában megrendezésre kerülő püspöki szinódus munkadokumentumát. A sajtókonferencián egy újságíró feltette Erdő Péter bíboros számára az „újraházasodott” elváltakra vonatkozó kérdést, és azt, hogy a szinódus vajon támogatja-e majd a szentáldozáshoz járulásukat?
Erdő Péter bíboros válasza azt bizonyítja, hogy ő maga hűséges Jézus Krisztus tanításához. Ezt mondta:
Mélyenszántó a kérdés, amelyre nem adhatunk kimerítő választ egy rövid feleletben. Komoly dolgokról van szó, mert a szinódus központi kérdése végtére is ez: „Mi a kereszténység?” Ha egy természeti vallás vagyunk, akkor filozófikusan kell gondolkodnunk a világról, az emberi tapasztalatról, és olyan megoldást kell keresnünk, amely akár nemzedékenként változik. Vagy Jézus Krisztus tanítványai vagyunk, aki egy konkrét történelmi, isteni személy volt, konkrét tanítással, akivel összekapcsoljuk a történelmet és a hagyományt, és akinek tanítása kellőképp beazonosítható. […] És ebben az egyházfegyelmi hagyományban pontosan látjuk, hogy Jézus tanítása a házasságtörésről nagyon szigorú, még a saját korában is megbotránkoztató volt. Még a tanítványai is ezt mondták: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni” (Mt 19,10). Tehát nem ez volt Jézus korában a széleskörű vélemény a judaizmusban. Még a Jézus idejében élt galileai rabbiknak is más véleményük volt, amely különbözött Jézusétól. E rabbik tanítása ma jobban dokumentált és szélesebb körben ismert. Tehát Jézus tanítása rendkívül erőteljes volt.
Miután bemutatott néhány történelmi példát arra, hogy az évek során az emberek hogyan kérték az egyházat, hogy változtassa meg a házasságra vonatkozó erkölcsi tanítását, Erdő Péter bíboros a következő szavakkal összegezte mondanivalóját:
Az egyház tehát mindig is tudta, hogy a házasságra vonatkozó üzenete tartalmaz nehézségeket és kihívásokat. Szem előtt kell tartanunk ennek a ténynek a komolyságát, mégis arra kell törekednünk, hogy megszólítsuk napjaink világát, mert a küldetésünk korunk világának szól.
Ezzel az állításával Erdő Péter bíboros világossá tette, hogy érveit az egyház házasságra vonatkozó hagyományos tanításának megőrzése érdekében fejti ki.
– Az újraházasodottakat tekintve van-e valamilyen változás a szentségekhez való járulás kérdésében?
Aki érvénytelen házasságban él, az nem járulhat az Eucharisztiához. És úgy tűnik, hogy ebben egyre világosabb az egyház többségének is az álláspontja és a meggyőződése.
Viszont a lelkipásztori nyitottság és a fogadókészség minden sebzett vagy problémás helyzetben élő vagy objektív erkölcsi szabályok szerint nem teljesen megfelelő helyzetben élő ember felé – az a nyitottság, ahogyan őket fogadjuk, ez fokozódik, erre, úgy tűnik, őszinte szándék van, és erre vannak lehetőségek.
Eddig is volt az egyház életének számos tevékenysége, amiben részt vehetett az ilyen helyzetben lévő hívő ember is. Nem áldozhatott, de bekapcsolódhatott más egyházi programokba, bizonyos feladatokat is elláthatott akár az egyházi közösségen belül. Azonban ezekben a kérdésekben elmélyültebb és érzékenyebb lelkipásztori hozzáállásra van esély."
2015. júniusában, egy vatikáni sajtókonferencián Erdő Péter bíborost megkérdezték a szinódusi atyák véleményéről azzal kapcsolatban, hogy vajon járulhatnak-e szentáldozáshoz az elváltak és újraházasodottak. A bíboros a válaszában elmondta: Jézus tanítása a házasságtörésről „nagyon szigorú” és „még a saját korában is megbotránkoztató” volt.
2015. október 6., Erdő Péter főrelátori megnyitóbeszéde a teljes szinódus felé
Ami az elváltakat és polgárilag újraházasodottakat illeti, helyes a lelkipásztori kísérésük – ez a kísérés azonban nem hagy kétséget a házasság felbonthatatlanságának igazsága felől, amelyet maga Jézus tanított. Isten irgalmassága bocsánatot kínál fel a bűnösnek, de megtérést kíván. A bűn ebben az esetben nem kifejezetten az a magatartás, ami az első házasság felbontását idézte elő. Ami a kudarcot illeti, lehetséges, hogy mindkét fél egyenlően vétkes volt, bár nagyon gyakran mindketten csak bizonyos fokig felelősek. Tehát nem az első házasság kudarca, hanem a második kapcsolatban történő együttélés az, amely megakadályozza az Eucharisztiához való járulást. „Sokfelől érkezik a kérés, hogy az elváltakkal és polgárilag újraházasodott személyekkel szembeni figyelem és (lelkipásztori) kísérésük irányuljon a keresztény közösség életébe való egyre nagyobb integrációjuk felé, szem előtt tartva a helyzetek különbözőségét” (Instrumentum laboris 121). Ami meggátolja a teljes integráció néhány szempontját, az nem önkényes tiltásban áll; sokkal inkább a különféle helyzetekből és kapcsolatokból fakadó belső követelmény, az egyházi tanúságtétel összefüggésében. Mindez azonban mély megfontolást kíván.A bűnbánat kifejezésének különböző módjai vannak (vö. Instrumentum laboris 122-123). Ezeket a kifejezésmódokat el kell mélyíteni és meg kell határozni. Lehet Szent II. János Pál Familiaris consortio k. apostoli buzdítása (vö. 84) szerint értelmezni, és azokra az elváltakra és újraházasodottakra alkalmazni, akik gyermekeik szükségletei miatt nem szakíthatják meg közös életüket, de akik a kegyelem erejéből önmegtartóztatást gyakorolhatnak, kapcsolatukat a kölcsönös segítség és barátság jegyében élve. Ezek a hívek járulhatnak a Bűnbánat és az Eucharisztia szentségeihez, kerülve a botrányokozást (vö. Instrumentum laboris 119). Ez a lehetőség távolról sem fizikalista és nem korlátozza a házasságot pusztán a szexualitás gyakorlására, hanem elismerve annak természetét és célját, következetesen alkalmazza azt a személy életében."A bűn és az erkölcsi bűnösség objektív helyzetének elmélyítése érdekében figyelembe kell venni a Hittani Kongregáció levelét [magyarul itt olvasható - a szerk.], amelyet a katolikus egyház püspökeihez intézett az elvált és újraházasodott hívek szentáldozáshoz járulásáról (1994. szeptember 14), valamint a Törvényszövegek Pápai Tanácsa Nyilatkozatát az elváltak és újraházasodottak szentáldozáshoz engedhetőségéről (2000. június 24)” (IL 123), amint ezt XVI. Benedek Sacramentum Caritatis k. szinódus utáni buzdítása is kimondja.Az elváltak és újraházasodottak integrációja az egyházi közösségbe különböző módokon valósulhat meg, kivéve az Eucharisztiához való járulást, mint ahogy ezt már a Familiaris consortio 84. pontja bemutatta.A latin egyház hagyományos gyakorlatában a bűnbánati út azok számára, akik még nem álltak készen arra, hogy megváltoztassák életmódjukat, de akik vágyat éreztek a megtérésre, azt jelenthette, hogy a gyóntatók meghallgathatták gyónásukat, jótanácsokat adva és javasolva bűnbánati gyakorlatokat, azzal a céllal, hogy a megtérés felé irányítsák őket, azonban feloldozás nélkül. A feloldozást csak azok kaphatták meg, akiknek valóban szándékukban állt, hogy megváltoztassák életmódjukat. (vö.cf RI 5 in VI; F. A. Febeus, S. I., De regulis iuris canonici Liber unicus, Venetiis 1735, pp. 91-92).A különböző felekezetű keresztények közötti megfelelően megkötött házasságok, és azok, amelyeket a valláskülönbség akadálya alól felmentéssel kötöttek egy katolikus és egy meg nem keresztelt személy között, érvényes házasságok, de némiképp lelkipásztori kihívást jelentenek. „Következésképpen, a hitet érintő különbözőségek építő kezelése azt igényli, hogy fordítsunk különleges figyelmet azokra a személyekre is, akik ezekben a házasságokban élnek, nem pusztán a jegyespárokra az esküvőre való felkészítés idején” (Instrumentum Laboris 127).Ami az ortodox egyházak lelkipásztori gyakorlataira való utalást jelenti, ezt nem lehet megfelelően értékelni pusztán a második évezredben nyugaton kifejlődött fogalmi apparátus segítségével. Szem előtt kell tartani, hogy nagy intézményes különbségek állnak fenn az egyházi törvényszékek tekintetében, csakúgy, mint az egyes államok törvényhozásának tiszteletben tartását illetően. Ez olykor kritikussá válhat, ha az állam törvényei eltérnek a Teremtő terve szerinti házasság igazságától.
Bizonyos elvált és polgárilag újraházasodott személyek nehézségeinek lelkipásztori megoldását keresve szem előtt kell tartani, hogy a házasság felbontathatatlanságához való hűséget nem lehet olyan konkrét helyzetek gyakorlati elismeréséhez kapcsolni, amelyek ezzel ellenkeznek, tehát ezzel összeegyeztethetetlenek. Az igaz és a hamis, a jó és a rossz között valójában nincs fokozatosság, még ha az együttélés néhány formája önmagában hordoz is bizonyos pozitív vonásokat, ez nem jelenti azt, hogy javakként lehet bemutatni azokat. Mindazonáltal az erkölcsi jó objektív igazsága és az egyes személyek szubjektív felelőssége két különálló fogalom. Lehet különbség a rendellenesség, vagyis az objektív bűn, és egy sajátos magatartásban megvalósuló konkrét bűn között, amely nem kizárólagosan, de tartalmaz szubjektív elemeket is. „A cselekedet beszámíthatósága és az érte való felelősség csökkenhet vagy megszűnhet a tudatlanság, a figyelmetlenség, az erőszak, a félelem, a megszokás, a mértéktelen érzelmek és más pszichikai vagy társadalmi tényezők következtében” (Katolikus Egyház Katekizmusa, 1735). Ez azt jelenti, hogy az objektív igazságban a jó és a rossz nem fokozatokban van jelen (a törvény fokozatossága), miközben szubjektív szinten megvalósulhat a fokozatosság törvénye, ennek megfelelően a lelkiismeret nevelésében és a felelősség megállapításában is. Az emberi cselekvés valójában csak akkor jó, ha jó minden vonatkozásában (ex integra causa – teljes egészében). "
A sajtótájékoztatón Erdő Péter bíboros, utalva a főrelátori megnyitóbeszédére, leszögezte: „Megpróbáltam az egyház hangjának minden elemét összefoglalni”, hozzátéve, hogy „a válaszok többsége azt az óhajt tükrözte, hogy vegyék figyelembe a Tanítóhivatal már létező, e kérdésekre vonatkozó dokumentumait”.
Erdő Péter bíboros úr szavaira, és a katolikus hívek vele kapcsolatos elismerő, pozitív visszahangjára a nemzetközi sajtóban, csak ezt mondhatjuk: Köszönjük Eminenciás Úr!
Erdő Péter bíboros úr szavaira, és a katolikus hívek vele kapcsolatos elismerő, pozitív visszahangjára a nemzetközi sajtóban, csak ezt mondhatjuk: Köszönjük Eminenciás Úr!
