Az alábbiakban a katolikus újságíró Matthew Schmitz írását közöljük, amely a Catholic Herald magazin 2017. szeptember 1-jei számában jelent meg, a lapszám címlapsztorijaként.
Schmitz ezt a kommentárját ahhoz az (erősen vitatható) hírhez fűzte, ami szerint Ferenc pápa nemrég "a liturgikus reformok visszafordíthatatlanságáról" beszélt. Az eredetileg angol nyelvű írás teljes terjedelmében a Catholic Herald oldalán olvasható.
Bárkinek, aki kételkedik a konfliktus valódiságában, egy kolostort vagy egy zárdát kellene meglátogatnia: a fiatal szerzetesek szinte kivétel nélkül sokkal hagyománykövetőbbek az elődeiknél. Franciaországban húsz éven belül a papok többsége kizárólag a hagyományos latin szentmisét ünnepli majd. Az ember akárhova néz, a fiatalok a régi rítust akarják.
Kevesen szóltak olyan sokatmondóan az egyházban zajló változásokról, mint René Dinklo atya, a holland dominikánusok tartományfőnöke, aki a rendjének egyetlen "X generációhoz" tartozó tagja. Dinklo atya legkorábbi emlékei közt olyan gyóntatószékek vannak, amelyeket a fiatal kórus dobjainak hangja tölt be. Mire az 1990-es években a rendhez csatlakozott, a holland dominikánusok már elhagyták a hagyományos imáikat, és arra a meggyőződésre jutottak, hogy a rendjüket hamarosan úgyis laikus társasággá alakítják. Jó oka volt tehát azt hinni, hogy ő lesz az utolsó pap egy olyan tartományban, ami 500 éven át működött.
És egyszercsak a tartományban hivatások kezdtek születni. A fiatal holland dominikánusok alig várták, hogy visszaállítsák azt az élet- és imaformát, amit az elődeik leépítettek. "Messzireható változások küszöbén állunk" - mondta Dinklo atya az elmúlt évben. "Ebben a helyzetben generációk közötti feszültségek merülhetnek fel." A fiatal férfiak a szerzetesi habitust akarják hordani, és "újra fel akarnak fedezni több olyan vallási szokást, szertartást, ének- és imaformát a hagyományból, amitől az idősebb generáció megszabadult." Azért, hogy elkerüljék a nemzedékek közötti konfliktust, ezek a fiatal férfiak új rendházat hoztak létre.
DiNoia nemzedéke egyesíteni szerette volna az Egyházat és a világot, a fiatal papok azonban úgy hiszik, ez a kettő végső soron egymással szemben áll. "Nehéz lehet számunkra felfogni, de ezek a fiatalok nem osztják azt a kulturális optimizmust, amit mi a zsinat utáni időszakban magunkévá tettünk." Ők "az Egyház saját belső elvilágiasodásáról" panaszkodnak, és különösen "a liturgiával szembeni kiábrándultságról". Ez magyarázza meg a lelkesedésüket az 1962-es miserítus iránt.
DiNoia aggódik e nemzedék papjai miatt. Bár sok szó esik a jövővel szembeni nyitottságról, mint mondja, "nem vagyok benne biztos, hogy teljesen készen állunk arra az egyfelől a minket körülvevő kultúra radikális elutasítására, másfelől a dominikánus-katolikus alternatív életforma iránti radikális elkötelezettségre, amelyeket ezek a fiatal férfiak képviselnek."
A fiatal katolikusok közül sokan úgy érzik, megfosztották őket attól az örökségtől, ami jogosan az övék. Olyat kell újból darabonként összerakniuk, amit sértetlenül kellett volna megkapniuk. Egy angol professzor nemrég számolt be nekem arról a próbálkozásáról, hogy a Dictionnaire de théologie catholique egy példányát beszerezze. Ez a könyv megkérdőjelezhetetlen tekintélyből szinte önkéntes tiltás alá került a zsinat ideje alatt. A professzor felvette a kapcsolatot egy olyan belga személlyel, aki a kiürülő rendházak könyvtárának elszállításával foglalkozott. Ez a személy egy olyan ferences közösséget talált, amelyik hajlandónak mutatkozott eladni a készletét. Az utolsó pillanatban azonban a történet más fordulatot vett. A szerzetesek inkább úgy döntöttek, elégetik a könyveiket, "hogy megakadályozzák, hogy azok a tradicionalisták kezébe kerüljenek".
Egy olyan városban, ahol a visszafogottságot kigúnyolják, az erkölcstelenséget pedig ünneplik, a hódolatnak ez a légköre megdöbbentő. Ezek a szentmisék egy éve kezdődtek, amikor az ifjú pap végülis beadta a derekát a fiatalok kérésének. Hagyományos misét szerettek volna, ő pedig tartott az idősebb paptársaitól, akik ezt ki nem állhatják. Ez a titkos gyűlés volt a kompromisszum. Miközben a hír csak szájról szájra terjedt a diákság és a fiatal munkavállalók között, a közösség lassacskán megnövekedett.
A záróevangélium után a szentmise résztvevői kávéivással fejezik be a szentségi böjtjüket. Megkérdezem egyikőjüket, hogyan kezdett el ide járni. "24 éve járok szentmisére" - mondja. "Továbbra is járok mindkét miseformára, de amikor először a latin misére jöttem, azt sokkal hódolatteljesebbnek éreztem. Mintha kiemeltek volna ebből a világból." A stílusa lefegyverző, az öltözete jelenkori és semmit sem sejtető. Ahogy a beszélgetésünk arra terelődik, hogy IX. Piusz pápának igaza volt a Mortara ügyben, be kell látnom, hogy ő az a személy, akit az imázsra oly sokat adó katolikusok az Egyház jövőjeként mutatnának fel - ha nem vonzódna ennyire az Egyház múltjához.
Kapcsolódó cikkeink:
Ferenc pápa elítéli a fiataloktól hemzsegő 'múltidéző' rendeket
Bestseller a lincolni kispapok latin gyászmise albuma
Tíz éves a Summorum Pontificum
Ferenc pápa megszünteti a hagyományos római miserítust?