Edward Pentin, a National Catholic Register munkatársa szeptember 13-án készített nagyinterjút Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció júliusban leváltott prefektusával. Az interjút két részletben közöljük a Katolikus Válaszon.

Eminenciás úr, az elmúlt hónapban arról cikkeztek, hogy 2013 óta semmilyen lépés nem történt disszidens teológusokkal szemben. Igaz ez?

Ez a megállapítás nem helytálló. A Hittani Kongregáció hozzáállása a II. Vatikáni Zsinat változtatásai óta az, hogy először terjeszti a hitet - és másodszor védelmezi a hitet. Egyes esetekben bíróságként járunk el a hittel és erkölcsökkel szembeni vétségekben. Az én időmben azonban voltak esetek, amikben először párbeszédet kellett folytatnunk egyes teológusokkal, hogy a problémákat testvéri módon oldjuk meg. De azt hiszem nem történt abszolút változás a kongregáció szerepében. Továbbra is védelmeznie kell a hitet az eretnekségekkel, szakadásokkal, és más, az Egyház egysége és a szentségek szakralitása elleni vétségekkel szemben, mindezt a Pastor Bonus (1988) apostoli konstitúció alapján.

Nem voltak tehát - legalábbis nyilvánosan - olyan esetek, amikben disszidens teológusokat bármi módon megfegyelmeztek volna az elmúlt körülbelül négy évben?

Gyakran érkeztek szemrehányások velünk szemben az elmúlt évben, amelyek a Hittani Kongregációnak egy olyan anakronisztikus felfogására utalnak, ami semmi hasonlóságot nem mutat a kongregáció szerepével és munkájával a modern időkben. Volt úgynevezett progresszív aktivisták egy csoportja, akik propagandát adtak ki ellenünk, azt állítva, hogy a kongregáció létezése az inkvizíció korát idézi fel. Ezek régi rögeszmék, amik '68-ig nyúlnak vissza. Most ugyanezek az emberek azt mondják, hogy sikeresen közbenjártak "az ő pápájuknál" azzal, hogy a kongregáció nem végzi a munkáját - ami pedig nem igaz. Eljártunk néhány olyan esetben, amelyekben problémás nézetek és teológusok voltak. Például nem adhattunk ki nihil obstat minősítést néhány - kevés - esetben.

Tudna mondani példát teológusokra, akiket megfegyelmeztek az elmúlt néhány évben, de talán nem hallottunk róla?

Nem mondhatok neveket, mivel pápai titkot képeznek, de az én benyomásom a helyzetről az elmúlt öt évben az volt, hogy nem történt semmilyen változás a kongregáció szerepében.

Rengeteg szó esett arról, hogy a kongregáció leértékelésre, mi több, elszigetelésre került a mostani pápaság alatt. Helyette a Szentatya inkább a saját tanácsadóival szeret konzultálni, mint amilyen például a közeli bizalmasa, Victor Fernandez érsek, a Buenos Aires-i Argentin Pápai Katolikus Egyetem rektora. Valóban ilyen emberek vezetik a tanítást, és a Hittani Kongregációt valóban félretolták?

Hallottam róla, hogy a pápa közel áll bizonyos teológusokhoz, őket azonban nem mondhatjuk a pápa hiteles magyarázóinak. Ha Fernandez érsek például kijelentést tesz, az csakis magánvélemény. Nem bír nagyobb súllyal más püspökök nyilatkozatainál - és az egész Egyház felé bizonyosan nincs tanítóhivatali tekintélye -, ezért hát számomra nem képvisel nagyobb tekintélyt, mint bármely más teológus megnyilatkozása.

De amikor bizonyíthatóan ő az egyik írója egy olyan dokumentumnak, mint az Amoris Laetitia, nem válnak a nézetei mégis tekintélyesekké?

Nem tudom, hogy ő volt-e az Amoris Laetitia nyolcadik fejezetének egyik írója. Az a pápa szövege, nem Victor Fernandezé, vagy bármely más háttéríróé. A tanítóhivatali dokumentumok egy teológiai előkészítő folyamat végtermékei, korábban pedig meg is kaptuk azoknak a teológusoknak a nevét, akik kéziratot készítettek, vagy bármi részt vagy reflexiót hozzáadtak. A végén azonban a pápa tekintélye a döntő. Ferenc pápa egy apostoli buzdítása, és mindaz, amit a tanítással kapcsolatban mond, tanítóhivatali tekintéllyel bír. A kijelentéseknek abban a konkrét körében kötelező jellege van. Nem tartalmaz semmiféle "új dogmát", hanem inkább egy olyan dogmának a kifejezése ez, amit az Egyház mindig is hitt és tanított.

Az Amoris Laetitiában nincs új tanítás vagy a tanítás egyes törvényi részleteinek magyarázata, hanem csak az Egyház tanításának és szentségeinek elfogadása. Az egyedüli kérdés az ezeknek a lelkipásztori alkalmazása a rendkívüli helyzetekben. A pápa nem fogja és nem tudja megváltoztatni a tanítást vagy a szentségeket. Amit szeretne, az az, hogy a nagyon nehéz körülmények között lévő párokat jó pásztorként, de Isten igéjével összhangban segítse.

Ön azt mondja, hogy nem ismeri azokat az okokat, amik miatt a pápa nem újította meg a prefektusi megbízatását, de lehet ez amiatt, mert a heterodoxia hulláma van jelen a legfelsőbb körökben, és ön nem illett ebbe, amiért ortodoxnak tartják? Ott van aztán az Amoris Laetitia és az ön értelmezése róla, ami eltér azokétól, akik a pápa legközelebbi tanácsadói, és az ő témába vágó megjegyzései alapján nagy valószínűséggel még a pápáétól is. Lehetséges az, hogy ez volt az oka annak, hogy a megbízatása véget ért?

Nem tudom, mivel semmilyen magyarázatot nem kaptam rá. A pápa csak egy szokásos privát meghallgatáson fogadott a megbízási időszakom végén, hogy megbeszéljük a kongregáció munkáját, és azt mondta: "Ennyi volt." Minden más magyarázat a médiában spekuláció. Az igaz, hogy valamivel korábban a pápa elmondta nekem, hogy egyes "barátai" azt mondogatták, hogy "Müller a pápa ellensége." Feltételezem, hogy ezek névtelen vádak voltak, és a vádlók névtelensége azt sugallja, hogy nem voltak felkészülve arra, hogy az érveiket egy őszinte és nyílt megbeszélésen előhozzák. Az ilyen alattomos taktikák használata mindig káros az Egyház életére és a Kúria működésére. A történelmet megnézve azt láthatjuk, hogy a bíróságokat gyakran mételyezték ilyen intrikákkal, és ez olyasmi, amit maga a pápa is nagyon határozottan elítélt, mint ami régóta fennálló rossz a római kúriában. Biztosított engem afelől, hogy semmiféle hitelt nem ad az ilyen pletykáknak.

A Kúria és az Egyház javára nyílt párbeszédnek kellene folynia. Cáfolnom kell bármi olyan rágalmat, ami a sajtó bizonyos részeiből eredt, vagy bizonyos ultramontánista körökből és Vatikán-szakértőktől, és a Szentatyát körülvevő hamis "barátok" névtelen csoportjától, akik megkérdőjelezték a hűségemet. Egész papi, teológusi és püspöki életem során Isten Országáért és az Ő Szent Egyházáért munkálkodtam. Úgy beállítani engem, mint Szent Péter utódjának ellenségét, teljességgel őrült és igazságtalan dolog.

Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápaságai alatt teológusként és püspökként rómaellenes személyek azzal vádoltak, hogy túlságosan közel állok a pápához, és nem tartok fenn egy kritikus távolságot Rómától. Egészen ironikus, hogy ugyanezek a személyek most azzal vádolnak engem, hogy a pápa ellensége vagyok. Nyilvánvalóan opportunista viselkedés az, amit látunk. Manapság a legnagyobb veszélyt a pápára ezek az opportunisták, karrieristák és hamis barátok jelentik, akik nem az Egyház javával törődnek, hanem a saját pénzügyi érdekeikkel és személyes előmenetelükkel.

Úgy gondolja, hogy a pápát rossz tanácsokkal látják el ezek az őt körülvevő személyek, vagy pedig az ön eltávolítása a pápa saját akaratának a megnyilvánulása?

Nem tudom. Ahogy mondtam, nem kaptam semmiféle magyarázatot az elbocsájtásomra, és nem lenne helyes találgatni. De szilárdan fenntartom a hűségemet Ferenc pápa felé, aki felé hűséges együttműködőként elköteleztem magam. A római Anyaszentegyház elsősége elleni protestáns forradalom megemlékezésének ebben az évében egy történelmi és teológiai tanulmányt közöltem a pápa, mint Péter utódjának küldetéséről, így hát nem arról van szó, hogy ne lennék tisztában a pápaság fontosságával Jézus Krisztus Egyházában. Ami fontos, az az, hogy szeretnünk kell az Egyházat, mivel Ő Krisztus jegyese. Szeretni őt azt jelenti, hogy néha együtt kell szenvednünk vele, mert a tagjaiban Ő nem tökéletes, és ezért hűségesek maradunk hozzá a csalódások ellenére. A végén az számít, hogyan jelenünk meg Isten szemében, és nem az, hogy mit gondoltak rólunk az emberek.

Amíg ön vezette a Hittani Kongregációt, egyes beszámolók szerint a kongregáció javításokat tett különféle pápai dokumentumok kéziratain, különösen az Amoris Laetitián, de a pápa Evangelii Gaudium ("Az evangélium öröme") apostoli buzdításán is, de ezeket figyelmen kívül hagyták.

A kongregációban nincs jogunk kijavítani a Szentatyát, ez egészen világos, de mindig is megszokott volt, hogy az első kéziratokat a kongregációnak hivatalos kommentárokkal kellett ellátnia. Ami az Amoris Laetitiát illeti, nem tudom, ki készítette a végső változatot, az utolsó javításokat vagy szerkesztéseket.

Zavarja önt, hogy az ezekhez a dokumentumokhoz fűzött javításait figyelmen kívül hagyták?

Nem mindegyiket hagyták figyelmen kívül - a Szentatyának nem kötelessége elfogadnia a javításainkat, de nem tudom, ki dolgozta össze valamennyi szövegrészt, és vitte a Szentatya elé. Ha így volt, ti. hogy ugyanazok a személyek, akik az első kéziratot készítették, egyben a végső változat készítői is voltak, és ők döntöttek arról, hogy a javaslatokat elfogadják vagy sem, úgy ez nem lenne helyénvaló. A Szentatya nem tudja személyesen elvégezni az összes munkát az ettől és más kongregációktól, vagy más teológusoktól érkező különböző javaslatokkal. Szabadon felkérhet bárkit. Ha a kongregáció egyik teológusa vagy, és a Szentatya felkér rá, hogy egy kéziratot elkészíts, úgy különbséget kell tenned a saját, személyes teológiád, és a kiadott között, azért, hogy a dokumentum a pápai tanítóhivatalé legyen. Nagyon alázatosnak kell lennie valamely szövegrész készítőjének, mindig körültekintőnek, nehogy kihasználja az alkalmat arra, hogy a saját, személyes nézeteit fogalmazza bele, önmagát dicsérje, vagy úgy ünnepeltesse magát, mint a pápa híres tanácsadóját. Minél nagyobb a felelősséged, annál diszkrétebb kell, hogy legyél.

Az jelentéktelenedését nézve, miért fontos a kongregáció még mindig? Ha megfosztják a legfőbb szerepétől, mi szükség van rá?

A jelenlegi légkörben a katolikus egyházban rengeteg előítélet van a kongregációval szemben, amik félreértéseken és mítoszokon alapulnak. Egyesek számára a Hittani Kongregáció említése is hollywoodi filmek képeit idézi fel az inkvizícióról, boszorkányégetésekről, ésatöbbi. Hogy mi történt meg és mi nem évszázadokkal ezelőtt, történészeknek való kérdés, azonban nem függ össze a kongregáció mai munkájával, amikor a feladata az, hogy a Szentatyát támogassa a 2017. évi küldetésében. Egyesek azonban nem értik, mit jelent a bíborosok konzisztóriuma, és nem értik azt a teológiai tanítást, amire a római kúria támaszkodik. A kúria nem pusztán funkcionális apparátus vagy bürokrácia.

A bíborosok a római Anyaszentegyházat képviselik. A pápa a római egyház feje, ami ecclesia principalis (az első Egyház) valamennyi egyházmegye, püspök és egyház közösségében, szerte a világon.

Idővel kifejlődött a római klerikusoknak ez a csoportja, amely nemcsak a római egyházmegyét szolgálja, hanem a Szentatya szolgálatára is van, az egész Egyházért. Ahogy a római egyház legfőbb klerikusainak ez a testülete fejlődött, a bíborosok kollégiumot hoztak létre, ma pedig már a pápa megválasztásának fontos szerepét is betöltik, és ők a pápa legfőbb tanácsadói és munkatársai.

A XVI. században a felelősségek megosztása működött, így hát az egyik csoport a tanítást felügyeletét végezte, egy másik a leendő püspökök felterjesztését, megint egy másik a liturgiáért felelt. De ha az Egyház küldetését nézzük, világos, hogy a Hittani Kongregáció a legfontosabb, mivel az Egyház küldetése, hogy hirdesse a kinyilatkoztatás igazságának örömhírét.

A Szentatyának, Szent Péter utódjaként, egységbe kell fognia az Egyházat. A küldetése és feladata hirdetni, hogy "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." (Mt 16,16). Minden más igazság bele van foglalva ebbe a krisztológiai valóságba, a szentháromságos egy Isten iránti viszonyában, és Krisztus, mint az egész emberiség Megváltójának kinyilatkoztatásában. Ezért a kongregáció rendkívül fontos a Szentatya számára. Helyesen teszi, hogy a küldetését a római Anyaszentegyház segítségével teljesíti, a kongregációnak ebben a formájában, 25 bíborossal, néhány püspökkel, a munkatársakkal, és számos tanácsadóval.

Ön szerint elveszett mindez?

Nem veszett el, de attól tartok, hogy nincs világos elképzelés a bíborosok kongregációja és a római kúria egyháztani státuszáról a római egyházban. Néhányan azt hiszik, hogy maga a pápa bármit megtehet, amit akar, mivel ő abszolút szuverén. Ez azonban nincs így.

Ő "Isten szolgáinak szolgája".

Így van, és a pápa szerepének a Vatikánállam fejeként semmi köze sincs a pápához, mint az Egyház látható feje, és az Egyház egységének letéteményese a kinyilatkoztatott igazságban. A pápa függetlensége a világi hatalmaktól szükséges a küldetéséhez, de az erkölcsi törvénytől ő nem független. Ami azt illeti, ő a természetes erkölcsi törvény elsőszámú magyarázója.

Mint az első és utolsó, a legnagyobb és legfontosabb magyarázója Isten e kinyilatkoztatásának Jézus Krisztusban, ő nem elszigetelt személy, hanem a római Egyház feje, és ezért ráhagyatkozik a bíborosokban és a római kúria dikasztériumában megnyilvánuló római Egyház képzett és aktív együttműködésére.

Mit gondol, a Hittani Kongregáció eljelentéktelenedésének és a pápaságnak a gyümölcse az, hogy ezt a káoszt és zavart látjuk, amiben például püspököknek eltérő, és egyes teológusok szerint eretnek értelmezései vannak az Amoris Laetitiáról? Mindez annak az eredménye lenne, hogy figyelmen kívül hagyták, vagy ha úgy tetszik, tiszteletlenül kezelték azt, ami az Egyház?

Azt gondolom, a pápát nem kellene hibáztatni ezért a zavarért, őt azonban Jézus Krisztus felhatalmazta arra, hogy megoldást adjon. A pápa, mint az első apostoli Egyház püspöke a katolikus egyházak világméretű közösségében, az állandó letéteményese és alapja az Egyház egységének a hitben és a szeretet közösségében (vö. Lumen Gentium 18).

Az értesülések szerint ő szorosan követi a médiát, ezért tudnia kell arról, hogy mi zajlik. Nem rá hárul tehát, hogy ezt helyrehozza, az Egyház egységének érdekében; nem övé, és egyedül csak az övé ennek a felelőssége?

Nem akarom kritizálni őt, sem nyilvánosan, sem privát módon. Azt azonban szabadon elmondhatom, mit gondolok az Egyház javára valónak. A kongregáció prefektusaként volt néhány közbeavatkozásom, amikben elmagyaráztam, hogy az egyetlen igaz és helyes értelmezése az Amoris Laetitiának - ami az egészét véve nagyon jó, és a házasság pártján áll - a hithű értelmezés, ami alatt azt értjük, hogy összhangban van a Szentírással, az apostoli hagyománnyal, valamint a pápai és egyházi tanítóhivatal végleges döntéseivel, amelyek máig folytonosak. Sehol az Amoris Laetitiában nincs megkövetelve, hogy a hívek bármit a dogmákkal szemben higgyenek el, mivel a házasság felbonthatatlansága nagyon világos. Az egyetlen kérdés az, hogy vajon egyes esetekben fennáll-e valós házasság a mai kontextusban, egy olyan kultúrában, ahol a házasság definíciója nagyon különbözik attól, amit az Egyház tanít.

Folytatjuk...