Új értelmet ad az "életvédelem" kifejezésnek az újjászervezett Pápai Életvédő Akadémia
2017. október 06. írta: Katolikus Válasz

Új értelmet ad az "életvédelem" kifejezésnek az újjászervezett Pápai Életvédő Akadémia

archbishop_paglia_with_pope_francis_810_500_55_s_c1.jpgEgy évig húzódott zűrzavar és a jövőjéről szóló spekuláció után megtartotta első plenáris ülését a Ferenc pápa által előbb feloszlatott, majd új tagokkal újjászervezett Pápai Életvédő Akadémia.

Ferenc pápa csütörtökön mondott beszédet az akadémia ülésén, sürgetve a fellépést a "gender ideológia" ellen, "utópiának" nevezve azt.

Az akadémia új elnöke, Msgr Vincenzo Paglia, egy hétfőn tartott sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy az akadémiának "újra kell gondolnia az 'élet' kifejezés jelentéstani értékét" magában az "életvédő" kifejezésben. Az elnök szerint ugyanis az akadémiának "a vita új határterületeit" kell megnyitnia az életvédelem terén. Msgr Paglia három konkrét témát említett, amelyeket a jövőben beleértenének az "életvédelem" fogalomkörébe, ezek: a környezetvédelem, a migráció, és a fegyverkontroll témakörei.

Ahogy Paglia magyarázta, az "élet" szó az "életvédelem" kifejezésben "nem szűkíthető le kimondottan bioetikai kérdésekre". Az akadémia elnöke itt arra a tényre utalt, hogy az újjászervezése előtt az akadémia az "életvédelem" területén kizárólag bioetikai témákkal foglalkozott, olyanokkal, mint az abortuszok, az orvosok e beavatkozásokkal szembeni lelkiismereti szabadsága, az életvégi orvosi kezelések, az eutanázia, a klónozás, az embriókísérletek, és a reproduktív technológiák.

"Ha életvédőknek kell lennünk, akkor mindig azoknak kell lennünk, minden téren és mindenhol életvédőknek." - mondta Msgr Paglia, Ferenc pápát idézve ezzel, annak magyarázataként, miért veszi fel az új Akadémia a témái közé a környezetvédelmet, a migrációt, és a fegyverkontroll kérdését is.

Mint ismeretes, Ferenc pápa 2016 végén záratta be a Pápai Életvédő Akadémiát, amelynek minden korábbi tagját elbocsájtották. A Szentatya, azonos névvel, lényegében új intézményt hívott életre, a rendkívüli botrányokkal terhelt Vincenzo Paglia elnökletével. Az új akadémia feltöltése új tagokkal idén júniusban kezdődött meg.

Miközben az akadémia korábbi működési szabályzata megkövetelte, hogy a tagjai ígéretet tegyenek az emberi életnek az Egyház tanításán alapuló védelmére, ez a kritérium az Akadémia új működési szabályzatából már kikerült. Ahogy az ebből is sejthető volt, az Akadémia új tagjai közé ismert abortusz- és fogamzásgátlás-párti személyek is kerültek, akik nem osztják az Egyház életvédelemmel kapcsolatos álláspontját.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judit Cservenyák 2017.10.06. 22:10:44

Bocsánat,de sem a migráció,sem a környezetvédelem,sem a fegyverkereskedelem nem tartozik az életvédelem tárgykörébe.Ezek politikai kategóriák.
Az életvédelem az emberi teremtett személy védelme annak fogantatásától a természetes haláláig.Minden életvédelmi kérdésben
az Anyaszentegyháznak van igaza!Remélem,nem veszik el tőlünk ezt a fundamentumot,nem kezdik szétbontani.
süti beállítások módosítása