Ahogy beszámoltunk róla, Ferenc pápa október 11-én, a Katolikus Egyház Katekizmusa kiadásának 25. évfordulójára rendezett egynapos ünnepi konferencián a Katekizmus átírását javasolta, hogy az a jövőben az a halálbüntetés alkalmazásának belső természete szerint (ti. a körülményektől és a szándéktól függetlenül) bűnös voltát állítsa. Ahogy a Szentatya fogalmazott, a halálbüntetés "önmagában ellentmond az Evangéliumnak, mivel az önkéntes döntés egy emberi élet kioltásáról, amely mindig szent a Teremtő szemében, és amelyben csakis Isten a végső vizsgálatban az igazi bíró és kezes".

(Ferenc pápa korábban szintén a Katekizmus átírását javasolta, hogy az a háborúról is állapítsa meg, hogy minden körülmény és szándék mellett, azaz a belső természete szerint bűnös. Ezzel párhuzamosan az Amoris Laetitia körüli viták legnagyobb része arról szól, hogy ez az apostoli buzdítás és a Szentatya több más jelzése is arra enged következtetni, hogy Ferenc pápa szerint pl. a házasságtörést legfeljebb csak a körülmények és a szándék tehetik bűnössé, az a belső természete szerint nem bűnös, és mint ilyen, a körülményeket és a szándékot a lelkipásztorral "belső fórumon" tisztázva lehetőség adódhat a házasságtörésben élők szentségekhez engedésére is.)

A kérdés súlyára és várható következményeire tekintettel a Szentatya indítványát részletesen elemeztük. Később ugyanerről a meglátásainkkal egybevágó elemzést közölt pl. a Catholic Herald és a National Catholic Register is. A cikkünkre Szőnyi Szilárd és Barsi Balázs is reagáltak.

Az alábbiakban három prominens katolikus - Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa, Szent Ágoston, és Aquinói Szent Tamás - álláspontját idézzük a halálbüntetésről. A szavaik felidézésével nem a halálbüntetés mellett érvelünk - ebben a kérdésben ugyanis még egységes szerkesztőségi álláspontunk sincs -, hanem amellett, hogy katolikusként lehet a halálbüntetés mellett érvelni, és hogy köztiszteletben álló katolikusok megfontoltan érveltek is mellette. Ferenc pápa indítványával nem egyszerűen a halálbüntetést, hanem a katolikusként a halálbüntetés melletti érvek felhozhatóságát érte - szerintünk válaszra érdemes - kihívás.

A halálbüntetést csak a körülményei és a mögöttes szándék tehetik bűnössé, a belső természete szerint nem az. Hogy mely szándékok és mely körülmények teszik a halálbüntetés alkalmazását bűnössé, abban katolikusok között is bőséges tere van a vitának - ezt a vitát azonban a magunk részéről el sem kezdtük. A belső természete alapján bűnösnek nyilvánítani a halálbüntetést (tévesen), azonban épp ezt a legitim vitát lehetetlenítené el.

A tisztánlátásért fontos megjegyezni, hogy a két szent és a tiszteletreméltó pápa alább idézett megnyilatkozásai nem számítanak az Egyház tanítóhivatali megnyilatkozásainak: mindhárom esetben az adott személy megfontolt, az Egyház (a véleményekben széles mozgásteret hagyó) tanításával összhangban lévő, egyszemélyi véleményéről van szó.

Az alábbi hármas lista kicsiny szeletét adja csak azoknak a megnyilatkozásoknak, amelyek az Egyházban az Ő történelme során a halálbüntetés kérdését övezték. E három idézettel rámutatva, hogy a halálbüntetés erkölcsi megítélésében az Egyház mindig is csak az alkalmazása körülményeiről és szándékairól folytatott vitát (de határozottan elvetetette azt, hogy a halálbüntetés a belső természete szerint lenne bűnös), ennél sem bővebb, még kevésbé teljes megnyilatkozáslista összeállítására nem vállalkozunk.

FRISSÍTÉS, 08.23: Listánkat kieglszítettük Liguori Szent Alfonz püspök és egyháztanító megnyilatkozásával.

***

Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa a halálbüntetésről

Még amikor egy elítélt személy kivégzésének kérdéséről van is szó, az állam nem veti el az egyén élethez való jogát. Ezesetben a közhatalomnak van fenntartva, hogy az elítélt személyt megfossza az élet élvezetétől, bűnhődésül a bűntettéért, amikor ő a bűntettével már eldobta magától az élethez való jogát.

Részlet XII. Piusz pápának "Az orvosi kutatás és kezelés erkölcsi korlátai" címmel mondott beszédéből, 1952. szeptember 14.; 33. bekezdés.

Liguori Szent Alfonz püspök és egyháztanító a halálbüntetésről

Kérdés II.

Arról, hogy mi módon törvényes megölni egy gonosztevőt. Vajon törvényes-e, hogy a megfelelő hatóság megöljön egy bűnözőt?

Válasz: A szükséges védekezés esetét kivéve, amelyről még alább szólunk, senki más, mint a civil hatóság nem teheti ezt meg törvényesen, és az is csak ha a törvényes rendet tartja fenn, ahogy azt a Kivonulás könyve 22. és a Rómaiaknak írt levél 13. világossá teszi. [...] A civil hatóságnak megadatott a hatalom a gonosztevők megölésére, ez pedig nem igazságtalanság, mivel szükséges a közjó megvédése érdekében. (Az emberölés azonban nem történhet a hatósági területen kívül, ahogy az sem tételezhető fel, hogy egy idegen herceg rendelkezne ezzel a joggal.) Azok is vétkeznek, akik nem az igazságtétel buzgalmából ölnek, hanem gyűlöletből vagy magánbosszúból. Vide Laym l.c. Hasonlóan [bűnt követ el] egy herceg vagy elöljáró (normális esetben), lásd alább l.4. C.3. D.1., aki úgy rendeli el egy gonosztevő kivégzését, hogy nem ad neki megfelelő idézést, vagy meghallgatást, vagy ítélkezést (nyilvános tárgyaláson), még ha személyes ismerete is van az illető bűnösségéről, mivel a természettörvény alapján egy közcselekményt csak köztudásból és közhatalomból szabad levezetni. Kivétel ez alól, ha: 1. a bűncselekmény köztudomású, vagy 2. ha fennáll a zendülés vagy a király megszégyenülésének veszélye, ha az ügyet bírói úton folytatják le.

Liguori Szent Alfonz (1696-1787), Theologia Moralis, Dubium II, 376. (Latin eredetiben itt.) 

Szent Ágoston a halálbüntetésről

Az isteni végzés néhány kivételt tett az emberölés tilalmával kapcsolatban. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor az ölést Isten parancsolta meg, akár rendelt törvénye, akár emberekre ideiglenesen ráruházott parancsolata folytán. Nem gyilkol az, aki a parancsolónak engedelmeskedik, amint a kard is csak eszköz annak kezében, aki használja. Ennélfogva nem vétettek a 'ne ölj' törvény ellen semmit azok, akik Isten akaratából háborúskodnak, vagy azok, akik a nyilvános hatalom birtokában Isten törvénye, azaz a legfenségesebb igazság parancsa szerint a bűnösöket halállal büntették. Ábrahámot nemcsak hogy nem érte kegyetlenség vádja, hanem kegyességéért dicséretet is kapott, mivel fiát nem bűnös szándékból, hanem engedelmességből akarta megölni.

Szent Ágoston, "Isten városáról", I. könyv, 21. fejezet

Aquinói Szent Tamás a halálbüntetésről

"Azok számára, akiket megfelelően felhatalmaztak rá, nincs semmi bűn abban, ha büntetést szabnak ki. Azok számára, akik megtagadják az engedelmességet Isten törvényeinek, helyes, ha a társadalom polgári és büntető intézkedéseket szab ki ellenük. Senki olyan nem követ el bűnt, aki az igazságosságért cselekszik, a törvény keretein belül. Azok a tettek, amelyek szükségesek a társadalom javának fenntartására, belsőleg nem rosszak. Az egész társadalom közjava magasabb rendű és jobb, mint bármely egyes személy java. 'Bizonyos veszedelmes emberek élete akadály a közjó, vagyis az emberi társadalom harmóniája számára. Éppen ezért bizonyos embereket halállal kell eltávolítani az emberi társadalomból.' Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy orvosnak amputálnia kell egy elfertőződött végtagot, vagy egy daganatot, a személy egészének javára." - Aquinói Szent Tamás (Summa contra Gentiles, 3. könyv, 146. fejezet)

Aquinói Szent Tamás könnyelműségnek ítélte és elvetette azt a gondolatot, hogy a gonosztevőket életben kell hagyni annak reményében, hogy esetleg megtérnek. Szerinte ha a halállal szembesülve nem gyakorolnak bűnbánatot, úgy ésszerűtlen azt feltételezni, hogy bármikor is bűnbánatot tartanának. "Hány ember meggyilkolását engedjük meg azalatt, hogy a gonosztevő megtérésére várunk?" - kérdezte szónokian. Ugyanakkor szerinte a halálbüntetést bosszúra vagy megtorlásra használni a természettörvény ellen van.