Mini-dubia (azoknak, akinek nincs idejük)
2017. március 10. írta: Szerdahelyi Miklós

Mini-dubia (azoknak, akinek nincs idejük)

burke_finger.pngA négy bíboros Ferenc pápához intézett dubia kérdéseinek elkészítettük az expressz változatát, amely reméljük segít majd átlátni a helyzetet azoknak is, akik nem követik szorosan az eseményeket. Ferenc pápa mindezidáig nem válaszolt a szeptemberben hivatalos úton feltett kérdésekre, amelyek az Amoris Laetita (AL) helyes értelmezését szeretnék tisztázni az Egyház tanításának tükrében, mivel különféle püspökök egymásnak, és a katekizmusnak is ellentmondó értelmezésekre jutnak az AL nyomán.
Lássuk a dubiumokat (többesszám: dubia) egy mondatra tömörítve (a dubia levél teljes szövegét itt közöltük), és az egyszavas válaszokat a Katolikus Egyház Katekizmusa alapján:
  1. Házasságtörésben élők járulhatnak-e Eucharisztiához és a bűnbánat szentségéhez? (NEM)
  2. Vannak-e abszolút erkölcsi normák? (IGEN)
  3. Vannak-e súlyosan bűnös életállapotok? (IGEN)
  4. Ami belsőleg, önmagában rossz, az lehet-e bizonyos körülmények között és jó szándék esetén erkölcsileg jó döntés? (NEM)
  5. Bűn-e a bűn akkor, ha a bűnös nem érzi annak? (IGEN)

 

Szeretnénk továbbá segíteni abban is, hogy egy lépéssel távolabbról szemlélve a dolgot, úgy értékeljük az felvetett erkölcsi kérdéseket, hogy elvonatkoztatunk az újraházasodottak kérdésétől. Alább a dubia kérdéseit egy olyan munkáltatóra vonatkoztatva tesszük fel, aki a munkásaitól rendszerűen visszatartja a jogos bért: 
  1. Aki rendszerűen visszatartja a bért munkásaitól járulhat-e Eucharisztiához és a bűnbánat szentségéhez?
  2. Abszolút rossz-e rendszerűen visszatartani a bért a munkásoktól?
  3. Súlyosan bűnös életállapotnak bizonyul-e, ha valaki rendszerűen visszatartja a bért munkásaitól?
  4. Körülmények vagy motiváció teheti-e erkölcsileg dicséretessé azt, ha valaki rendszerűen visszatartja a bért munkásaitól?
  5. Bűn-e az, hogy valaki rendszerűen visszatartja a bért munkásaitól, ha ő ezt nem érzi bűnnek?
Ferenc pápa nyilatkozataiban igen szigorúan beszél az igazságtalan munkáltatókról. Ha még egy csavart elviselsz részünkről az AL kérdésben, akkor olvasd el a képzelt sajtótájékoztatónkat Ferenc pápával, ahol az AL "irgalmas" megközelítését alkalmazza az igazságtalan munkáltatókra: 
pope.jpg
Ferenc pápa: Jó reggelt mindenkinek! Köszönöm, hogy eljöttetek!

Azért hívtalak meg benneteket, mert megváltoztattam az álláspontomat, és ezt közzé kell tennem. A közelmúltban mondott homíliámban eléggé erőteljesen beszéltem azokról a munkaadókról, akik megtagadják dolgozóiktól igazságos munkabérük kifizetését. (Vérszívók azok a gazdagok, akik kizsákmányolják a szegényeket).
Alkalmam nyílt rá, hogy elgondolkozzak erről a homíliámról azoknak az alapelveknek a fényében, amelyeket én magam tettem közzé Amoris Laetitia apostoli buzdításomban. Hoztam magammal egy példányt, így tudok belőle idézni, válaszolva a kérdéseitekre. Kérem, legyetek türelemmel hozzám, amíg megtalálom a vonatkozó passzusokat, rendben?
Úgy gondolom, hogy túl szigorú voltam, amikor a kizsákmányoló munkaadókat „rabszolgahajcsároknak” és valódi „vérszopóknak” neveztem. Nekem is emlékeznem kell rá, hogy Isten neve Irgalmasság!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása