Április 26. Szent Klétus és Marcellinus pápák és vértanúk
2017. április 26. írta: Katolikus Válasz

Április 26. Szent Klétus és Marcellinus pápák és vértanúk

apr26.jpgSzent Klétus, Szent Péter második utódja 78-90 körül kormányozta szentül az Egyházat. A hagyomány szerint Szent Péter szentelte pappá s ő viszont hálából később Szent Péternek síremléket állított (Lib. Pont. 1. 125.). Domicián császár idejében az egyházüldözés alatt vértanúhalált halt s a Vatikánon temették el Szent Péter sírja mellett. (Szent Klétus neve szerepel a római misekánonban, a Communicantes imában)

Szent Marcellinus pápa (250?- 304), Szent Péternek 29-ik utóda, 296-304 –ig kormányozta Krisztus Egyházát. Sajnos róla keveset tudunk. A hatalmas pápai levéltár és könyvtár, amely az örök város közepében, a Pompejus-színház szomszédságában állt, éppen Marcellinus alatt lett a hivatalos császári könyvüldözés martalékává. Úgy látszik, Marcellinus maga is vagy börtönben vagy hóhér kezétől halt meg; erre látszik vallani az, hogy sírját a Priscilla-katakombában a hívek nagy tiszteletben tartották.


Ugyanerre a napra esik: Mária, a Jó Tanács Anyja

mjtanya.jpgA legenda szerint 1467-ben a törökök Skodrát (Albánia) ostromolták, s a város lakossága, főként 2 nemes család feje, Giorgio és Szlavi, minden erejüket latba vetették, hogy a templomuk falán tisztelt ún. Paradicsomi Mária freskó képét megmentsék. A kép levált a falról, s ismeretlen utakon éjjel és nappal lángoszlopként vonult a 2 nemes előtt, akik végül április 25-én a Róma közelében lévő Genazzano Mária, a Jó Tanács Anyjáról nevezett ágostonos templomában találták rá. Itt a kegyképet azóta is Mater Boni Consilii címen tisztelik. Számos csoda fűződött hozzá. 1727-ben a genazzanói egyházmegye engedélyt kapott a kép átvitele napjának megünneplésére. VI. Pius pápa (ur. 1775-99) 1789-ben az ünnepet áttette április 26-ra, hogy ne ütközzék Szent Márk napjával, s kiterjesztette az egész ágostonos rendre. Az idők folyamán több itáliai egyházmegye átvette.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása