2018. április 22. Húsvét utáni harmadik vasárnap
2017. május 07. írta: Katolikus Válasz

2018. április 22. Húsvét utáni harmadik vasárnap

huiiiv.jpgAz egész húsvéti időn át Alleluját zeng az Egyház dicsőségesen feltámadt királyának, aki legyőzte a halált és a poklot. Mentől jobban közeledünk azonban a mennybemenetel ünnepéhez, annál erősebben belevegyül egy más hang is az öröménekbe: a tanítványok szomorúsága mesterük távozása miatt. A legközelebbi három vasárnap evangéliuma az Úr Jézus búcsúbeszédéből van véve, melyben megnyilatkozik szívének teljes gyengédsége. Tanuljuk meg a mostani liturgiából, hogyan kell örömünkben, bánatunkban egyformán Krisztushoz csatlakoznunk.

Jézus szavait az evangéliumban kétféle módon lehet felfognunk. Némelyek szerint halálát és rákövetkező feltámadását jövendölte meg ezekkel a szavakkal, mások szerint mennybemenetelére vonatkoznak. Az Egyház is ebben az utóbbi értelemben magyarázza, mikor most olvassa fel a hívőknek, mert most nem látjuk őt, de az utolsó ítéleten látni fogjuk és az örökkévalósághoz képest valóban csak rövid idő az egész világ
létezése.

Szentlecke. 1 Pét 2,11-19
Szeretteim: kérlek titeket, mint jövevényeket és zarándokokat, tartózkodjatok a testi kivánságoktól, melyek a lélek ellen harczolnak, a ti magatokviselete a pogányok között jó legyen, hogy a miért titeket rágalmaznak, mint gonosztevőket, a jó cselekedetekből megismervén titeket, dicsőitsék Istent a látogatás napján. Engedelmesek legyetek tehát minden emberi teremtménynek az Istenért, akár a királynak, mint legfelsőbbnek, akár a helytartóknak, mint általa küldöttetnek a gonosztevők büntetésére, a jóknak pedig dicséretére; mert ez az Isten akaratja, hogy jól cselekedvén, elnémítsátok az oktalan emberek tudatlanságát; mint szabadok, de kik a szabadságot nem a gonoszság palástjáúl használjátok, hanem mint Isten szolgái. Mindenkit becsüljetek meg, az atyafiságot szeressétek, Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Szolgák! engedelmesek legyetek uraitoknak minden félelemmel, nemcsak a jóknak és szelídeknek, hanem a keményeknek is; mert az kegyelem, Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Evangélium. Jn 16,16-22
Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: Egykevéssé, és már nem láttok engem; és ismét egykevéssé, és megláttok engem; mert az Atyához megyek. Mondák azért az ő tanítványai közől egymásnak: Mi ez, a mit nekünk mond: Egykevéssé, és nem láttok engem; és ismét egykevéssé, és megláttok engem; és mert az Atyához megyek? Mondák azért: Mi ez, a mit mond: Egykevéssé? Nem tudjuk, mit beszél. Észrevevé pedig Jézus, hogy kérdeni akarják őt, és mondá nekik: E felől tudakozódtok egymás között, hogy mondottam: Egykevéssé, és nem láttok engem; és ismét egykevéssé, és megláttok engem? Bizony, bizony mondom nektek: hogy ti majd könyeztek és sírtok, a világ pedig örűlni fog; ti megszomorodtok, de a ti szomorúságtok örömre fordúl. Az asszony midőn szűl, szomorúsága vagyon, mert eljött az ő órája; miután pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékezik szorongatásáról örömében, hogy ember született e világra. Nektek is most ugyan szomorúságtok vagyon, de ismét meglátlak titeket, és örvendeni fog szivetek, és örömetek senki sem veszi el tőletek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása