"Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!" - Mt 10,27-28.

Néhány nappal ezelőtti hír az Egyesült Államokból, hogy a Connecticut-állambeli Hartford érsekség egy nagy hullámban rengeteg plébánia bezárására és összevonásra kényszerül, miután kiürültek a templomok - elsősorban az érsekséget korábban sújtott súlyos papi pedofilbotrányok nyomán, amelyek azonban szintén tünetei voltak csupán a hit- és hagyományhűségét, a komolyanvehetőségét már rég elveszített érseki terület lassú agóniájának.

A plébániák tömeges bezárásának újabb híre ismét sokakat fájdalmasan érintett az amerikai- és világegyházban.

Az alábbiakban Brantly C. Millegan, a ChurchPop oldal munkatársának publicisztikáját közöljük. Vigyázó szemünket már most a nyugati egyházra vessük!

*** 

Múlt hétvégén újabb amerikai egyházmegye jelentette be plébániák tömeges bezárását és összevonását. És ez csupán a legutóbbi az egyházmegyék hosszú sorában, ahol ugyanezt kellett tenni.

Ez persze fájdalmas folyamat.

Egy plébánia bezárásának gyakorlati oka van: nincs elég ember, aki tovább támogatná. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bezárás nem jár fájdalommal, az elárultság érzésével, időnként akár teljes szervezett ellenállással. Olvasva ezekről, az az érzésem támad, hogy sok embernek a számukra kedves közösségek elvesztése jelent fájdalmat. És ez valóban olyan veszteség, ami gyászt érdemel.

De egy adott helyi közösség elvesztése, legyen bármennyire fájdalmas, nem a legrosszabb dolog a plébániák bezárásában. A legrosszabb az, amit ez jelez: ha egy plébánia bezár, az azt jelenti, hogy lecsökkent a gyakorló katolikusok száma azon a helyen, ami azt jelenti, hogy lelkek vesztek el.

Nem arról van szó, hogy a nagyvárosokban túl sok a plébánia az ott élők számára. Arról van szó, hogy a lakosság kicsiny töredéke csak gyakorló katolikus. Ennek pedig örökkétartó következményei vannak.

Az eredendő bűn dogmája arra tanít minket, hogy minden emberi lény születésénél fogva "a harag gyermeke" (Ef 2,3). Ádám bukása következtében az emberiség alapállapota az Istennel szembeni ellenségesség, a végső sorsa pedig az örök kárhozat.

Van azonban egy ennél is nagyobb reményünk, miszerint bűnbocsánatot és új életet nyerhetünk Jézus Krisztusban. A kulcsszó itt a "Jézus Krisztusban", mivel "nincs üdvösség senki másban, mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk" (ApCsel 4,12). És az Ő isteni alapítású Misztikus Testeként az Egyház az eszköze e megváltás egyéni megismerésének és elnyerésének.

Nem azért akarunk tehát új embereket a katolikus egyházba, hogy a szeretett hagyományaink folytatódjanak. Nem azért akarunk új embereket a katolikus egyházba, hogy társadalmi támogatottságunk legyen - legyenek bármilyen fontosak is ezek.

A lelkek üdvösségéért, és Isten dicsőségére szeretnénk embereket a katolikus egyházban.

Elveszteni egy földi közösséget nehéz dolog, de csupán időleges. A lelkek elvesztése örökkétartó.

És ez mindenkire vonatkozik. Nem csupán azt akarjuk, hogy a gyermekeink katolikusok maradjanak, vagy hogy legyen elég megtérő, hogy minden úgy maradhasson, mint eddig. A Jézus Krisztus által egyedülállóan felkínált megváltás a katolikus egyházban minden embernek szól.

Úgyhogy amikor plébániák bezárásáról hallotok, igen, sirassátok az elveszett múltat és helyi közösségeket, amik oly sokak számára voltak kedvesek. De sirassátok jobban a közös kudarcunkat a hatásos evangelizálásban, és azt, hogy ez mit jelent sok lélek számára. Alázatos szembenézést igényel ez arról is, mit jelent e kudarc a saját lelkeink számára.

Azután indítson ez minket nagyobb életszentségre, több imára, és nagyobb bátorságra megosztani másokkal Jézus Krisztus megváltó művének jóhírét.

Mert lelkek múlnak rajta.