Legtöbb kortársának életéről több és érdekesebb dolgot lehetne elmondani. S mégis, annak a kornak fényes pályát megfutott emberei: ünnepelt püspökök, megbámult hősök és fejedelmek, irigyelt udvari emberek - ma már a legtudósabb történetíró is csak üggyel-bajjal betűzi ki nevüket a történelem megfakult lapjaiból. Béda nevét pedig hálával és tisztelettel emlegeti ma is a nagy angol nemzet, mint első tudósát és tanárát, és kegyelettel ünnepli a nagy Egyház, mint doktorát és szentjét. Élete örök bizonyság arra, hogy Isten országában más a nagyság útja, mint aminőről e világ fiai álmodnak.
Béda 673-ban született Angliában a wearmouthi bencés apátság birtokán. Mint kis gyerek árvaságra jutott és hétéves korában a szentéletű tudós Biscop Benedek apát keze alá került. Ez már három év múlva segítőtársának, Ceolfridnak gondjára bízta, mikor az Jarrowban új apátságot alapított. Ebben a kolostorban folyt le Béda élete a szerzetes élet gyakorlatai, imádság, vezeklés, zsolozsmázás és a tudomány művelése közt. 686-ban dögvész szedte áldozatait szerte az országban; a jarrowi kolostor tagjai közül is csak Ceolfrid, az apát élte túl és hű tanítványa, Béda, aki már akkor kitűnt nemcsak a szerzetesi fegyelem mintaszerű követésében, hanem a tanulásban is.
Megszerezte korának minden tudományát; éjjel-nappal olvasta a Szentírást, de éppúgy megtanulta a csillagászatot, földrajzot és történelmet. Szűrtelenül forgatta Ambrust, Ágostont, Jeromost, Gergelyt és a többi nagy egyházatyákat, de nem hanyagolta el Cicerót, Vergiliust, Senecát és a többi régi írót. Könyv volt bőven, Benedek apát nem sajnált sem költséget, sem fáradságot. Hozott Rómából nemcsak drága könyveket, hanem kitűnő mestereket is. Egy ilyentől tanulta Béda a karéneket, a zsolozsma és szentmise szabályos gregorián éneklését, s ez élete végéig főgyönyörűsége volt. Tudott nagyszerűen latinul, értett görögül és héberül.
Harminc éves korában szentelték pappá. Akkor már kész tudós volt; kezdett is tanítani, mégpedig példátlan sikerrel. Állandóan 5-6 száz fiatal szerzetes ült lábainál; korának leghíresebb emberei: Ceowulf, Northumbria királya, Albin canterbury-i apát, Egbert Yorki érsek stb. versengtek barátságáért. Ő pedig megmaradt annak az igénytelen lelkiismeretes szerzetesnek, akinek fogadalma szánta. Maga mondja öreg korában: „Egész életemet ugyanabban az egy kolostorban éltem le, s míg teljes igyekezetem szerzetem szabályára és az istentiszteletre irányult, állandó gyönyörűségemet leltem a tanulmányban, tanításban és írásban”.
Írásban - 46 munkát írt, megint teljes szerzetes igénytelenségben. „Magam vagyok magamnak titkára, írja; magam készítem jegyzeteimet. Magam vagyok a könyvkiadóm (másolóm)” Ezekkel az írásokkal Béda külön hálára kötelezte az utókort.
Bennük a lealkonyodó római világ műveltségét átmentette az ifjú, még barbár, de tanulékony népek számára, melyek a középkor folyamán nagyokká lettek és ma is a világ sorának intézői. Az ő könyveiből tanultak mértant és földrajzot, csakúgy, mint nyelvtant és történelmet azok, kik a középkori népekből művelt nemzeteket neveltek.
Végigmagyarázza csaknem az egész Szentírást, mégpedig oly világosan és épületesen, hogy már az ő életében széltében olvasták kolostorokban és templomokban. Mivel élő ember munkáiról volt szó, a neve mellé nem mondhatták, hogy „atya” vagy „szent”, hanem úgy olvasták, hogy a „tiszteletreméltó” Béda (Venerabilis) írásáról van szó. Ez a jelző rajta is maradt mindmáig. Ráillik!
Különös becsületet szerzett azzal a művével, melyben megírta az angolszász egyház történetét Szent Ágoston (lásd máj. 28) megjelenésétől 731-ig. Ezzel az angol történetírás atyja lett és egyben megörökítette annak a jámbor népnek fölséges keresztény tavaszát. De bizonyságot tett arról is, milyen meleg szíve van népe iránt. Ennek más bizonyságát is adta: lefordította nekik elsőnek az ő angolszász nyelvükre Szent János evangéliumát.
Amikor befejezte angol egyháztörténetét, érezte, hogy a folytonos szerzetes gyakorlatok és szüntelen tudós munka fölemésztette erőit. Nagy gyöngeség és nehéz lélegzés lepte meg - a halál angyala járt a kis cellában.
Nagy emberek halála sokszor egész életüknek rövid, megszépített megismétlése. Így megesik, hogy a júniusi alkony még egyszer elénk varázsolja a nyáreleji napnak minden színét és szépségét... Béda a testi szenvedések közepett is megőrizte jó humorát és szívességét. S jóllehet állandó álmatlanságban szenvedett, mindennap megjelenik tanítványai közt: folytatta előadásait. Időnként önkéntelenül ajkára tolult egy-egy kemény hangzású verssor az ő honi angol nyelvén - a halál éneke volt, s arról zengett, hogy az elkerülhetetlen útnak hogyan világít eléje a halál csillaga, s mennyire nem tudja az ember eléggé átelmélkedni, milyen lesz az ítélete. A mester énekével egybevegyült a tanítványok könnye. „Sohasem olvasunk már sírás nélküli”, mondja az a tanítványa, aki ezeket a drága vonásokat megőrizte számunkra. Így közelgett 735 áldozócsütörtöke; a lélegzési nehézségek súlyosbodtak, lába dagadt. De a munka folyt. Szent János evangéliumának angolszász fordítását kellett befejezni. Aggódó barátok pihenőt sürgettek. „Nem engedhetem, volt Béda felelete, hogy fiaim majd hazugságot olvassanak, vagy céltalanul ténferegjenek halálom után”.
Áldozócsütörtök előtt három nappal betegsége súlyosbodott. De egész nap tanított.
„Tanuljatok olyan sietséggel, amint tudtok, biztatta tanítványait; nem tudom, meddig maradok veletek”. Új hajnal vetette végét egy álmatlan éjszakának: áldozócsütörtök böjtje. Részt vett a szokásos ereklyés körmenetben, azután az agg tanár megint maga köré hívta tanítványait. „Még egy fejezet van hátra (Szent János evangéliumából), jelentette a leíró; de most nem kínozhatunk téged kérdésekkel”. „De megy; vedd a tollat és írd gyorsan”. Délután 3 óra tájban hivatta a kolostor fölszentelt papjait. Mindegyikhez volt szava, mindegyiket kérte, hogy misézzen majd érte.
Könnyek közt megígérték. Így, könnyek és búcsúzás közepett estére fordult az idő, „Még egy vers hiányzik, drága mester”, mondotta a fiú. „Írd gyorsan”, hagyta meg a haldokló, „Most be van fejezve”, jelentette a kis írnok. „Igazad van, mondotta a tanár, most minden be van fejezve; consummatum est”. A földre fektették. Feje tanítványai karjain nyugodott, arca arra a helyre volt fordítva, ahol imádkozni szokott. Belekezdett az ünnepi énekbe: „Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek”.
Mikor a végére ért és a Szentlelket mondotta, énekének utolsó hangjával lelke csöndesen elszállt hazájába. Ereklyéit a 11. században Durhambe vitték és közös koporsóba zárták Szent Cuthberttel (lásd márc. 20.), akinek életét oly szépen megírta.
Ugyanerre a napra esik:
I. Szent János pápa és hitvalló
A szétmállott római birodalom romjain Teodorik, az ariánus keleti gót király uralkodott; keleten pedig a buzgó katolikus Jusztinián császár, aki az ariánusok templomait becsukatta és csak katolikusokat engedett hivatalokba. Ariánus alattvalói Teodorikhoz fordultak oltalomért. S ez János pápát kényszerítette követségbe Jusztiniánhoz: vonja vissza a keleti ariánusok elleni rendeleteit, különben ő nyugaton ugyanígy bánik majd a katolikusokkal. Jánost Konstantinápolyban a nép és a császár mérhetetlen tisztelettel, s ünnepélyességgel fogadták. Mikor bevonult az „Aranyportán”, egy vaknak Krisztus nevében visszaadta a látását. Azóta a nép tisztelete és lelkesedése nem ismert határt. A pápa a császárral mindenben megegyezett és visszament Rómába. A sötétlelkű és gyanakvó Teodorik, aki kivégeztette első minisztereit, Szimmachust és ennek vejét, a híres tudós Boethiust, a pápát is sötét, nyirkos börtönbe vetette és éheztette. Itt a nyomorúságban 526-ban meghalt a szent pápa - vértelen vértanúsággal.
(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)
