Krisztus Urunk mennybe ment, az Egyház tehát az apostolokkal együtt kéri és várja a Szentlélek megígért eljövetelét, aki a vigasztalás lelke sok bajainkban. De egyúttal az igazság lelke is, aki tanúságot tesz, hogy Krisztus Isten Fia. Készüljünk tehát mi is az apostolokhoz és az Egyházhoz hasonlóan a Szentlélek Isten eljövetelére, akinek vigasztalására és tanítására éppen napjainkban oly nagy szükségünk van.

A nyolcad alatt előforduló vasárnap Szentmiséjének Bevezetésében (Introitus) a 26. zsoltár megható szavaival kéri az Egyház földről eltávozott isteni Jegyesét, hogy ne feledkezzék meg róla.[1] A szentleckében a keresztény tanítás főparancsára figyelmeztet Szent Péter apostol[2] : a szeretetre, melynek gyakorlása által Isten megdicsőíttetik az Ő szent Fiában; az evangéliumban pedig[3] az Üdvözítő megígérvén a vigasztaló Szentlélek eljövetelét, a rájuk váró üldöztetéseket is az apostolok szemei elé állítja.
_____________
[1] „Hallgasd meg, Uram, szómat, mellyel hozzád kiáltottam, alleluja: neked szólott szívem, a te arcodat kerestem, a te arcodat kérem vissza, Uram: ne fordítsd el tőlem orcádat, alleluja, alleluja. (Zsolt. 26, 7-9.) Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől féljek?” (u. o. 1.). Azért írja már Durandus i.h., hogy miután elment a Jegyes, az egyház annál állhatatosabban imádkozik.
[2] I. Pét. 4, 7-11.
[3] Ján. 15, 26-16,4.

(Forrás: Szunyogh Xavér Ferenc O.S.B.: Magyar-latin misszále. Szent István Társulat, Budapest 1933; Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 235. old.)