Már a Jeruzsálemi zarándoknő említi,[1] hogy a Húsvét után való ötvenedik napot megelőző éjjelen vigíliát tartottak a hívők a Feltámadás (Szentsír) templomban, de még nem emlékezik meg arról, ami legnevezetesebb része volt e nap szertartásainak a régi egyházban, ti. Pünkösd vigíliája volt Nagyszombat mellett a keresztség kiszolgáltatásának napja.[2] Azért a nap szertartásai is Nagyszombatra emlékeztetnek, csakhogy sokkal rövidebbek,[3] A legrégibb időben még nagyobb volt e két nap szertartási hasonlósága, amennyiben a keresztkút szentelés előtt még gyertyát is szenteltek az alkalomhoz átalakított „Exultet” éneklése közben. Ma csak a keresztvízszentelés alkalmával a húsvéti gyertyának újból való meggyújtása emlékeztet e régi szokásra.
E vigília szertartásainak legrégibb liturgikus emléke a Sacr. Leonianum, mely a pünkösdi misével kapcsolatban keresztelési szertartást is tartalmaz. A Gelasianumban előírt formula főképp betegeket és a húsvéti kereszteléstől elmaradottakat tételez föl.[4] Nem nehéz különben megérteni, hogy mi vezette rá hitbeli őseinket arra a gondolatra, hogy Nagyszombat után Pünkösd vigíliáját válasszák a keresztelés napjául. Szent Péter Pünkösd napján háromezer embert keresztelt meg; a keresztség kegyelmét a Szentlélek adja, aki Pünkösdkor szállott alá; maguk az apostolok is Pünkösdkor nyerték a keresztség kegyelmét az Üdvözítő eme szavai szerint: „János ugyan vízzel keresztelt, ti pedig Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni nemsokára eme napok után.”[5]
A Nagyszombat analógiájára lett e nap is szigorú böjtté[6] a húsvéti idő szellemével ellentétben.[7]
Pünkösd vigíliája a keletieknél a halottak emlékének van szentelve, azért „a lelkek szombatjának” (Ψυχοσάββατον) nevezik. Ez felel meg náluk a latinok Halottak-napjának.[8]
_________________
[1] Peregr. Silviae c. 43. Corp. Script. Eccl. Lat. 39, 93.
[2] Tertull: De bapt c. 19. (M. L. 1, 1222.); sz. Ágoston: Sermo 272. ad infantes; Marténe: De ant. eccl. rit. IV. 28, 441—543. (id. Kellner: Heortologie. 87. o.) A keresztségnél kapott fehér ruháról, melyet az újonnan kereszteltek a következő héten hordtak, nevezték el az angolok Pünkösd vasárnapját Witesunday = fehérvasárnapnak. (Lonovics: Arch. I. 244. 0. 2. j.)
[3] Csak hat prófécia van, melyek után nincs „Flectamus genua.” A keresztvízszentelés, Mindenszentek-litániájának éneklése és a Szentmise megkezdése (a nagymisének nincs Bevezetése) ugyanúgy történik mint Nagyszombaton, a nagymise Gloriája alkalmával harangozni kell, evangéliumra gyertyák nem vitetnek, Credo nincs, de Pax és Agnus Dei van.
[4] Kellner: Heortologie. 87. o.
[5] Ap. csel. l, 5. Így magyarázza a dolgot már Durandus, de legelső oka ez: Húsvét és Pünkösd
a két legszükségesebb ünnep: „Nihil enim nobis nasci profuit, nisi redimi profuisset (Húsvét). Item redimi nihil profuisset, nisi Paraclytus mitteretur (Pünkösd)” Rat. div. off. 236. o.
[6] Már a Leonianum ezt tételezi föl. Cod. iur. can.1252. can. §. 2.
[7] Thalhofer: Handbuch I. 663. o.
[8] Szertartásaik leírását l. Mihályfi: A nyilvános istentisztelet 172. o. és Nilles: Kalend. II. 379. sk. o.
(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 237-238. old.)
