1. „A Bölcsesség házat épített magának”, mondja az írás (Péld. 9,1). Jézus Szíve a ház, melyet az örök, személyes Bölcsesség, az Isten második Személye földi lakásául épített. Képzelhetjük, hogy amit Ő épít, azt tökéletesnek építi. Mily nagy e ház, melyben Isten elfér! Mily szent, amellyel Isten örök frigyben egyesül! Mily szép, amelyet Ő ékesít fel kegyelme teljével!

Mi is Isten háza, lakása vagyunk: mennyire kell és illik törekednünk arra, hogy Isten ezt a lakást mindig tisztán, szépen s őhozzá méltón találja, hogy saját adományaira s ékesítő kegyelmére mindig érdemesebbnek lássa!

2. Ez a „ház” azonban, Jézus Szíve, egyúttal „kapu” is: a mennyország kapuja. Háromféle értelemben: a) Ő nyitotta meg nekünk a mennyországot szenvedése és halála által. Nélküle tán valamennyien elkárhoztunk volna; mindenesetre egyikünk sem jutott volna el az Isten boldogító látásáig, b) De egyenként is Ő általa, az ő segítő kegyelmei révén részesültünk a megváltás kegyeiben s gyümölcseiben – mit használt volna a megváltás, ha abban mások részesülnek, de mi nem? S hogy éppen mi részesültünk bennük, míg nagyon sokan mások nem: nemde az Ő különös és általunk meg nem érdemelt szeretetének műve? c) Az összes kegyelmek között talán éppen a Jézus Szíve tiszteletének kegyelme az, mely legjobban megragadja szívünket s legkönnyebben visz rá az útra, amely a mennyországba vezet.

3. A legfőbb s legmegfelelőbb érzelem tehát Jézus Szívével szemben a hódolat és imádat mellett: a hála érzete. Soha, örökké eléggé meg nem hálálhatjuk, amit rajtunk művelt. Mint a fuldoklónak a megmentőjére, úgy kell Jézusra tekintenünk: ha valaha a mennyországba eljutunk, csakis Őáltala, még pedig az Ő nagy szeretete által jutunk el oda. Hogyne illenék nagyon buzgónak lenni Annak a szolgálatában, akinek ennyit köszönünk!

(Forrás: Bangha Béla: A Jézus Szíve-litánia (elmélkedések). Mária Kongregáció - hitbuzgalmi képes havi folyóirat 1918. (XI.) évf.)