1. Ki az, aki annyira méltó a dicséretre, mint Ő, akiben Isten végtelen fölsége, nagysága, szentsége, szépsége a legszebb emberi tulajdonságokkal, a legnagyobb földi szeretetreméltósággal egyesül? Mi az a díszcím, az a kitűnőség, az a magasztaló jelző, mely Őt meg nem illeti? Mi lehet még valaki, ami nem Ő? Kit lehet imádni, keresni, szomjúhozni, szeretni, szolgálni, ha Őt nem?

És mi több: hol van a világon szépség, amely nem tőle ered, amely nem Ő, amely ne volna meg mint ősforrásában Őbenne? Anyai, hitvesi, menyasszonyi szeretet; gyöngédség, jóság, nemeslelkűség; báj, fönség, bátorság; hűség, odaadás, hősiesség, – nem Jézus Szívében van-e meg mindez mindenekelőtt, sőt úgy, hogy ahol rajta kívül is van, az is csak tőle és általa van? Ő a Nap, melynek fényét erdő, mező, virág és víztükör visszasugározza, s amikor valamit szeretünk és nagyra tartunk, voltaképp öntudatlanul az Ő szépségének egy-egy tükördarabját szeretjük; akaratlanul az Ő gyönyörűségének valamely halvány nyomáért rajongunk mindannyiszor!

2. Jézus Szívét érdemes minden dicséretünkkel a legfőbb fokon illetni, nemcsak azért, mert ezt Ő megérdemli, hanem azért is, mert e dicséret a mi igazi boldogulásunknak legfőbb eszköze. Dicsérni Őt, azaz: megismerni, elismerni s szeretni: ez az életünk célja. És ugyanez lelkünk tökéletesedésének eszköze: mennél inkább az övéi vagyunk, annál jobbak vagyunk, annál többet érünk.

A tisztaságnak, a becsületességnek, a nagylelkűségnek egyenes fokmérője: Jézus iránti dicséretünk, hódolatunk, szeretetünk. S az örök boldogság maga mindenekelőtt a dicséret e tényeiből: a megértés és szeretet boldogító, tökéletes kifejléséből fog állni.

Hadd dicsérem tehát Jézus Szívét már, itt a földön, mikor e dicsőítés tényeiből fog egykor örök boldogságom kisarjadni!

3. Jézus Szíve mindenki részéről minden dicséretre méltó. Mindenkit ő teremtett, mindenkit ő váltott meg, mindenki le van kötelezve neki, mindenki őáltala, és csakis őáltala lehet örökre boldog. S mégis hány ezren nem ismerik el s nem ismerik Őt!

Mit tettem eddig s mit teszek majd ezentúl, hogy dicséretét terjesszem, hogy az egész földkerekség egy szózattól visszhangozzék: „Legyen dicséret az isteni Szívnek, melyből üdvösségünk támadt”?

(Forrás: Bangha Béla: A Jézus Szíve-litánia (elmélkedések). Mária Kongregáció - hitbuzgalmi képes havi folyóirat 1918. (XI.) évf.)