1. Jézus mindenható, mindent megtehet, minden kegyelmet megadhat. Jóságának csak kettő szab határt: Isten bölcsessége, mellyel a kegyelem rendjét általánosságban véve kimérte és az ember viselkedése, aki a kegyelemmel közreműködik vagy azt visszautasítja s ezáltal újabb kegyelmekre lesz méltóvá vagy méltatlanná. És akinek bizalma és imája Istent nagyobb vagy kisebb kegyelmek adására ösztönzi.
Jézus Szívében mindenesetre megvan rá a hatalom is, a készség is, hogy kegyelmeinek igen nagy mértékében részesítsen bennünket; egyedül tőlünk függ, hogy mekkora bizalommal és buzgósággal kérjük őt. Bizalmunk és imádságunk az a mérték, amelyhez ő kegyelmeinek gazdagságát méri.
2. Kérdezzük meg csak azokat, akiket Jézus kegyelme a lelki élet magaslatára felvezetett, nem igaz-e, hogy Jézus Szíve dúsgazdag mindazok iránt, kik hozzá folyamodnak. Hogyan áradoz a szívük, midőn Jézus nagylelkűségéről, a kegyelem csodáiról beszélnek, melyekben részük volt!
Igaz, hogy bizalmukat nem egyszer tette próbára a Gondviselés; nem egyszer hosszú ideig, évekig is várniuk kellett a vigasztalásra, kérelmeik teljesedésére. De az állhatatos és hűséges bizalmat Isten sohasem hagyta még viszonozatlanul.
Miért csüggedjek hát én is, ha imám nem azonnal talál meghallgatásra? Miért ne bízzam én is a legkegyesebb és leghatalmasabb Szívben, amelynek nem telik öröme szenvedéseinkben, amely csupa jóság és szeretet irántam? Aki ha próbára tesz is, ezt is csak szeretetből teszi s bizalmamat, kitartó imámat végül is édes vigasztalásban részesíti? „Az Úr az alvilágba visz le és hoz vissza onnét”. (1Kir. 2,6.)
3. S nem kelt-e bizalomra Jézus Szíve iránt az is, hogy eddigi életemet is annyi kegyelemmel szőtte át? Mily bőkezű volt hozzám mindjárt születésemtől kezdve! Megadta az igaz katolikus hitet; vallásos nevelésben engedett részesülnöm; jó szülőket, nevelőket, istenfélő környezetet adott mellém; megőrzött az ifjúság ezernyi kísértése és megtévedése ellen; oly gyakran táplált szent testével s vérével; annyiszor bocsátotta meg kis és nagy bűneimet a töredelem szentségében. Hányszor éreztem szinte láthatóan az ő kegyes, szelíd gondviselését, midőn ballépésektől megóvott s nagy veszedelmekben megsegített.
És aki oly jó volt hozzám mindig, aki talán sokkal több kegyelemben részesített, mint nagyon sok más embert, az ne segítene meg továbbra is, abban nem bízhatnám vég és határ nélkül?
„Miért vagy szomorú, lelkem? Miért háborgatsz engem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt: arcom üdvösségét, az én Istenemet!” (Zsolt. 41,6.) „Jézus Szíve bízom benned”, s „nem szégyenülök meg soha!” (Zsolt. 30,2.)
(Forrás: Bangha Béla: A Jézus Szíve-litánia (elmélkedések). Mária Kongregáció - hitbuzgalmi képes havi folyóirat 1918. (XI.) évf.)
