Szent Szimforóza Getálius vértanúnak az özvegye volt. Mikor özvegységre jutott, Tivoliban fekvő birtokára költözött hét fiával együtt. Azelőtt Gábiban laktak s házuk mindig menedékhelye volt a keresztényeknek. Sőt Getúlius - egyébként császári katonatiszt - legbuzgóbb terjesztője volt az evangéliumnak. Ez okozta vesztét. Mikor Hadrián császár tudomására jutott, hogy egyik főtisztje a keresztényeknek vezető embere, kivégeztette.

Szimforózát nem ejtette kétségbe férje halála, csak magasabbra szította Isten szent szeretetét lelkében. Ő is a vértanúság koronájára vágyott. De az idő eléggé békességes volt. Hadrián nem akarta folytatni elődjének kegyetlenségeit. A szent özvegy tehát a keresztény szeretet gyakorlásával készült a halálra; nagy vagyona mindig rendelkezésére állt a szegényeknek. Reménykedése ellenére mégis sikerült elnyernie a vértanúságot hét fiával együtt (135 körül).

A császár éppen Tivoliban építtetett magának egy palotát. Nagy ünnepélyességgel akarta felavatni. A pogány papok ezt az alkalmat használták fel Szimforóza ellen. Azt üzenték a császárnak, hogy az istenek nem adnak jóslatot, csak panaszkodnak Szimforóza és fiai imádságai miatt. De ha a császár kényszeríti őket, hogy nyilvánosan áldozzanak az isteneknek, minden kívánságát teljesítik.

A császár erre maga elé idézte az özvegyet: Először barátságosan próbálkozott. De Szimforóza azt válaszolta: - Férjem, Getúlius és testvére, Amancius hű katonáid voltak. Mégsem áldoztak az isteneknek, inkább vállalták a kínokat Jézus nevéért. Az igaz hit megvallásáért haltak meg. Bátor harcosok voltak; győztek isteneid fölött. Hóhéraid megölték ugyan őket, s ez gyalázat a világ szemében. De most az égben, az angyalok között élvezik győzelmüket a halhatatlanság királyának örömeiben.
Erre már haragosan válaszolt a császár:
- A halhatatlan istenekre! Vagy áldoztok, vagy valamennyien meghaltok!
A vértanú özvegyét nem tudta megijeszteni.
- Örülök a szerencsének, hogy fiaimmal együtt Istenem kedvéért áldozat lehetek.
- Gondold meg, hogy megesküdtem - mondta a császár. De Szimforózának nem volt meg-gondolni valója.
- Azt hiszed, megijedek fenyegetéseidtől? Nem! Mindnyájan az után a békesség után vágyódunk, amiben most Getúlius van, akit te ölettél meg hitéért.

Ekkor Herkules templomába vitték. Talán az oltár előtt mégis sikerül megtörni ellenállását. Mikor ott sem volt hajlandó áldozni, ütlegelni kezdték, majd hajánál fogva felkötötték. Végül nehéz követ kötve a nyakába, vízbe fojtották.

Másnap fiaira került a sor. Mind a hét megmutatta, milyen nemzetségből való. Hét oszlop várt rájuk Herkules temploma előtt. Az oszlophoz kötözve kínozták őket. De minden kínzás megtört állhatatosságukon. Kivégezték hát őket is. Kreszcenciusnak nyakát szúrták keresztül, Juliánusnak a mellét. Tőrrel, dárdával, karddal végeztek Nemezissel, Primitívvel, Jusztinnal és Sztakteussal. A legkisebbet, Eugéniust, kettévágták. Testüket a császár parancsára egy gödörbe dobták.

Később Rómába kerültek, Szent Mihály templomába.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)