Melyik hű hazafi ne ismerné első királyunk életének történetét legalább fő vonásaiban?[2] Azért nem is ezt akarjuk itt elmondani, hanem ismerteknek tételezvén föl az eseményeket csak pár következtetés levonására szorítkozunk.

Szent István, mint király, minden időkre példaképe legyen országunk vezetőinek. Uralkodói erényei között legelső helyen tündöklött mély vallásossága,[3] melyet nemcsak maga gyakorolt, hanem legnagyobb gondját arra fordította, hogy minden alattvalóját is rávegye erre. Rendeletei nem maradtak írott malasztok, hanem érvényt szerzett azoknak, ha kellett szigorúsággal is. A bel- és külellenségekkel szemben nem gyáva tárgyalással, hanem — az igaz ügyet föltétlenül győzelemre juttató Istenben rendületlenül bízva — fegyverrel számolt le. Mindamellett alattvalóival szemben nem fennhéjázó zsarnok, hanem gondos, szelíd és szerető atya tudott lenni,[4] aki a megtérő bűnösnek is könnyen megbocsátott.

Szent István, mint ember, minden időkre példaképe legyen országunk polgárainak. Erényei közül csak a legfőbbeket vévén szemügyre, meg fogunk győződni, hogy nem királyi méltóságánál, hanem egyéni tulajdonságainál fogva érdemli meg a szentség dicsőségét. Alázatossága — mely minden erény gyökerét képezi — oly nagy volt, hogy minden méltatlanságot és bántalmat, mely személyét érte, béketűréssel, sőt örömmel elviselt. Isten akaratában megnyugodva, panasz nélkül tűrte gyermekeinek, utoljára Szent Imrének, korai halálát, hitéből merítve egyetlen vigasztalást. Azonban talán legjobban kitűnt abban az erényben, mely már az őskeresztények legjellemzőbb ékessége volt, a tevékeny felebaráti szeretetben. Nem tartott fényes udvari mulatságokat, hanem királyi kezeivel saját maga osztogatta az alamizsnát a szegényeknek. Vendégszeretete nemcsak hazánkban, hanem messze földön is éreztette áldását a jámbor zarándokokkal és utasokkal. Ilyen élet után nem csoda, hogy alattvalóinak könnyhullatása közt és az egész nemzet áldásától kísérve hunyta le szemeit 1038. év Nagyboldogasszony napján. A Boldogságos Szűz, akinek gondjaira Szent István országát bízta, az ő saját mennybevételének napján fogadta be jámbor szolgáját is a mennyei dicsőségbe.

Ünnepe már a XI. században nemzeti ünnep volt[5] és pedig hazánkban kezdet óta augusztus 20-án,[6] annak emlékére, hogy Szent László uralkodása alatt 1083-ban ezen a napon emelték föl sírjából a szent király tetemét.[7]

Nagy ünnepélyességgel szokták évenként e szép ünnepen körülhordozni Budavárában Szent István király hosszú századokon át épségben maradt jobbkezét, nemzetünknek ezt a legdrágább ereklyéjét.[8] Nemzetünk nagyjai, kik e díszes menetben a szent jobb után haladtok, kövessétek életmódotokban és a közügyek terén való minden működésetekben is első szent királyunk útmutatását és erényeit. Ha majd ismét egybeforr a keresztény szeretet tüzéből minden ami magyar; ha majd egy akarattal követi a nemzet a hitnek Máriás lobogóját, melyet e szent jobb emelt föl nálunk először, de amelytől — sajnos — testvéreink egy része elpártolt: akkor ránk fog virradni ismét az isteni kegyelem napja és Szent István birodalmát újból régi dicsőségének fénye fogja övezni.

A Szentmise zsoltárrészei a Hitvallók miséjéből valók. Szent István király volt a mi nemzetünknek első illatos pálmája és erős cédrusa „az Úr házába — azaz az egyházba — ültetve”. (Intr. Zsolt. 91.) Amit a többi zsoltár említ (36. és 111.), azok az erények is mind a szó teljes értelmében testet öltöttek első szent királyunkban, akiről éppen ezért jogosan állapíthatja meg a Communio Krisztus Urunk szavaival (Mt. 24, 46. 47.), hogy „Boldog szolga, kit, mikor az Úr eljön, őrködve talál: bizony mondom nektek, hogy minden jószága fölé rendeli őt”.
____________________
[1] A törvény munkaszünetet rendel e napra már I. Ferenc óta.
[2] L. röviden összefoglalva Dedek Cr. Lajos : Szentek élete II. 133. sk o. és bőven Bollandisták szept. T. 1. 456—575.
[3] Üdvözítőnk példájára egész éjszakákat imádsággal töltött el.
[4] soha senkit sem eresztett el magától szomorúan és üres kézzel. (Breviárium Rom. : szept. 2. IV. lecke.)
[5] Sz. László : Decr. 1. 1, c. 38.
[6] Az egyház egyébként szept. 2-án ünnepli Sz. István királyt, amit XI. Ince rendelt el hálából Budának a törököktől való visszavétele után.
[7] Chartnitius (Hartvik) után.
[8] V. ö. (máj. 30.) Sz. István kir. jobbjának feltalálása, fent 235. o. A körmenet szertartásait latin és magyar nyelven kiadta a bpesti kir. udv. plébánia 1914-ben : „Szent István első magy. ap. kir. ünnepén tartandó ájtatosság és körmenet szent szertartásai” címmel.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 293-295. old.)