A hívek és papság előtt nagy népszerűségnek örvendő szép imádság a szent olvasó, vagy rózsafüzér.[1] Hogy a Boldogságos Szűz és következésképp Krisztus Urunk előtt is nagyon kedves a könyörgésnek ez a módja, azt az a sok csoda bizonyítja, melyet ezen imádság keletkezése óta eredményezett. Ezek közül kétségkívül egyik legnagyobb a lepantói tengeri csata diadala volt, amikor V. Szent Pius felszólítására az egész keresztény világ a rózsafüzér imádsággal könyörgött segítségért a hatalma tetőpontján levő török ellen. 1571 okt. 7-én azután a sokkal kisebb számú keresztény tengeri haderő Don Juan vezérlete alatt teljesen tönkreverte a török hajóhadat. Ezt az eseményt ugyanakkor csodálatos módon megtudta a szent pápa és közölte is a jelenlevőkkel.[2] Ugyanő már ez alkalommal tervbe vette hálaünnep létesítését, mely tervét azután utóda XIII. Gergely végre is hajtotta, mikor 1573. ápr. 1-én megengedte, hogy mindazon templomokban, amelyekben a szent olvasó tiszteletére kápolna vagy legalább oltár volt, október első vasárnapján[3] „Győzelmes Boldogasszony” ünnepét megülhessék. (B. M. V. de victoria.) Az említett győzelem százéves évfordulóján X. Kelemen egész Spanyolországra kiterjesztette ezt az engedélyt minden templom számára, mikor pedig 1716-ban ismét Szűz Mária ünnepén (aug. 5.) Savoyai Eugen herceg Péterváradnál döntő győzelmet aratott a törökök fölött, akkor XI. Kelemen az egész egyházban kötelezővé tette Olvasós Boldogasszony ünnepét.[4] XIII. Leó 1887 szept. 11-én II. oszt. duplex méltóságára emelte és új officiummal[5] látta el, X. Pius pedig állandóan október 7-re, a lepantói győzelem napjára tette át.[6]

Október havában mindennap elimádkozzák a templomban a rózsafüzért és a lorettói litániát kitett Oltáriszentség előtt.[7] Mikor elimádkozzuk, akkor gondoljunk nagy bizalommal arra, hogy még sohasem hallotta senki, hogy a Bold. Szűz valakit gyámoltalanul magára hagyott volna, aki hozzá esdekelt!

Oratio: Isten, kinek Egyszülötte élete, halála és feltámadása által nekünk az örök élet jutalmát megszerezte, engedd, kérünk, hogy e titkokról a boldogságos Szűz Mária szent olvasója elmondásával megemlékezvén, utánozzuk, amit azok magukban foglalnak és elnyerjük, amit ígérnek. A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által...
_______________
[1] Fő elemei a Miatyánk és az Üdvözlégy. Ez utóbbinak rövid története a következő: A XII. században kezdték Gábriel és sz. Erzsébet üdvözlő szavait a Bold. Szűzhöz (Luk. l, 28. és 41.) imádság gyanánt használni. Jézus nevét a XV. században fűzték hozzá és ugyanekkor kezdték Olaszországban, különösen a ferencesek, a következőket is hozzáadni. A XVI. században már teljesen mostani alakjában imádkoztak. (L. bővebben Mihályfi: i. m. 158. o. 3. j.; Lonovics: i. m. 327. o. 2. j., melyben a VII. századi Sever alexandriai patriarcha imakönyvében található imát közli, mely röviden a mai Üdvözlégy gondolatait tartalmazza.) A 150 zsoltár mintájára kezdtek azután 150 Üdvözlégyet imádkozni, minden tizedik után Miatyánkot téve közbe. Azért nevezték a rózsafüzért Mária-, vagy laikusok zsoltárkönyvének vagy zsolozsmájának is. A titkok közbeékelése a XV. században keletkezett, miáltal az ajakimádságból elmélkedő ima lett. Azonkívül a rózsafüzér titkai rövidesen összefoglalják az egyházi év főbb ünnepeit is.
[2] Ez esemény történeti hitelességét pl. a protestáns Ranke is elismeri. (Gesch. der Päpste id. Lonovics: i. m. 328. o. 2. j.)
[3] Azért választotta ezt a napot, mert a szent olvasótársulatok akkor szoktak imádkozni a keresztény fejedelmekért a török ellen. (Nilles: Kalend. II. 527. o.)
[4] 1716. okt. 3.: „hogy a keresztény hívek szívei még inkább fölgerjedjenek a Bold. Szűz Mária tiszteletére s hogy az Istentől jött segítségért a köteles hálaadásról soha meg ne felejtkezzünk” — írja a pápai bulla.
[5] L. erre vonatkozólag König : Das neue Officium zum hl. Rosenkranzfeste, Breslau 1891.
[6] Mihályfi: Nyilv. Istentisztelet 159. o.
[7] XIII. Leó 1880. aug. 26-án kelt rendeletéből kifolyólag.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 307-309. old.)