Kedves Patsch Ferenc!
Nem szaporítanám a szót, épp csak röviden a Katolikus Válaszról szóló második írásában tett kijelentéseit javítanám - már amelyik meglátásom szerint ilyesmire szorul. Elöljáróban annyi személyeset engedjen meg, hogy ha az én írásaim kapnának ilyen részletes és komoly kritikát, mint amit ön kapott tőlem és másoktól Amoris Laetitia ügyben, akkor komolyan elgondolkodnék, hogy helyesen közelítem-e meg az egész kérdéskört.
(1) Ahogy ezt már az első válaszomban kifejtettem, ön következetesen úgy mutatja be Walter Kasper és az ön saját álláspontját, mintha az Ferenc pápáé lenne. Nem az. Minden erre épülő érvelése éppen ezért téves, a kifejezett meggyőződése pedig, hogy ön ezekkel bárkivel szemben Ferenc pápát védi, önámítás vagy képmutatás.
A Katolikus Válasz hírszolgáltatást végez, jól ismerjük ezért a világegyház vonatkozó történéseit. Az Amoris Laetitia kiadása óta eltelt másfél év alatt szinte megszámlálhatatlan kapcsolódó történés és megnyilatkozás született (végigkövetheti már csak azokat is, amelyekről beszámoltunk a mostani és a régi felületünkön). Mindezekből sincs semmi, ami igazolná, amit ön állít, ti. hogy Ferenc pápa támogatná "az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz járulását, anélkül, hogy megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást". Semmi, hacsak ön szerint az nem, hogy a Szentatya válasz nélkül nézi végig az ezt képviselő Walter Kasper, a máltai és a német püspöki karok - vagy épp az ön ámokfutását.
Csakhogy a Szentatya pontosan ugyanígy válasz nélkül nézi azt is, hogy pl. a lengyel és brazil püspöki kar önnel és elvbarátaival homlokegyenest ellentétes értelmezést fűznek az Amoris Laetitiához, fenntartva az elvált újraházasodottak FC84-ben kifejtett tilalmát. Éppen ez az Amoris Laetitia által keltett válság lényege, ahogy erre a dubia bíborosok nevében Carlo Cafarra bíboros is rámutatott: "a helyzet az - milyen fájdalmas ezt látni! - hogy ami bűn Lengyelországban, az jó Németországban, és ami tilos a philadelphiai érsekség területén, az megengedett Máltán".
A válság lényege nem az, amivel ön a vitapartnereit tévesen vádolja, ti. hogy Ferenc pápát az Amoris Laetitia kapcsán bárki eretnekséggel vádolná. Sem mi, sem a dubia bíborosok, sem a filiális korrekció közlői a Szentatyáról soha nem állították ezt. Az Amoris Laetitia nem képvisel eretnekséget, ahogy Ferenc pápa sem. Walter Kasper, a máltai és német püspöki karok, és ön azonban igen - és az Amoris Laetitia által okozott válság erről szól.
(2) Benedek atyánk 2014-ben csupán az átírt dolgozatát közölte, az 1972-ben közölt tévedéseinek Ferenc atya által számonkért formális visszavonását ugyanis már (még Joseph Ratzingerként) 1991-ben megtette, részletes indoklással együtt. Erre az általunk idézett hozzászóló is felhívta a figyelmet, linket is adva egy ezt igazoló hírtudósításhoz, ahol Benedek atya 1991-ben írt szavait idézték.
Mindenekelőtt, Joseph Ratzinger a kérdésben sohasem képviselt olyan radikális álláspontot, mint az ön által védett Walter Kasper. 1972-ben továbbá az újraházasodottak áldoztathatóságának kérdésében nem létezett még tanítóhivatali megnyilatkozás, amelyet a kérdés évekig tartó részletes vizsgálata, valamint püspöki szinódusra bocsátása után végül Szent II. János Pál pápa Familiaris Consortio apostoli buzdítása tett meg, 1981-ben. Joseph Ratzinger az övéivel szemben álló helyes érveket, valamint a vitát lezáró definitív tanítóhivatali megnyilatkozást elfogadta - szemben Walter Kasperrel és önnel.
Hogy Benedek atya 1972-ben a kérdésben mit képviselt, nem kell nekünk minősítenünk, hisz azt megtette ő, saját maga: tévedést (vagy ha egyházi terminológiával jobban tetszik: jóhiszeműségre épülő materiális eretnekséget). Tekintve, hogy a kérdésben 1972-ben nem volt még tanítóhivatali állásfoglalás, a teológus Ratzingernek nem is volt mivel makacsul szembeszegülnie. Ez az 1972-es Walter Kaspert is menti, a 2017-est azonban nem, ahogy a 2017-es Patsch Ferencet sem.
(3) A laicizált papokról szóló érvelésében Ferenc atya elfelejti alkalmazni a megkülönböztetést. A papi cölibátus a mi Urunk Jézus Krisztus példáját és az apostoli hagyományt követő egyházfegyelmi gyakorlat, ami alól a Szentatya a laicizáltaknak felmentést adhat, anélkül, hogy az eltörölhetetlenül pap személy szentségi állapotán ezzel változtatna. A házastársi hűségre tett eskü azonban a házasság szentségének lényegi (szerződésként materiális, kimondva pedig formális) eleme, ami alól ezért felmentés nem létezik, a megtörése pedig a belső természete szerint (vagyis a körülményektől és szándéktól függetlenül) halálos bűn.
(4) És végül még néhány konkrétumra reagálnék a cikkéből, visszautalva az első levelemben foglaltakra is:
Ön azt írja: "miszerint szexualitásra vonatkozó bűnök mindennél súlyosabbak (és végső soron megbocsáthatatlanok)" - Sohasem állítottunk ilyet.
Ön azt írja: "és az enyhítő körülmények lehetetlenségének axiómáját elfogadjuk" - Ilyen axiómát senki nem állított fel.
Meglehet, hogy önnel most sem közelednek az álláspontjaink, de mások, az olvasók, az érdeklődők, a bizonytalanok kedvéért nagyon is érdemesnek érzem megfogalmazni a kritikámat.
Szeretettel,
Szerdahelyi Miklós
