Luca napja gyakran úgy szerepel a köztudatban, mint babonák, varázslások, boszorkányságok napja. Pedig hát Szent Lucának semmi köze az efféle sötét mesterkedésekhez. Már a neve is (Lucia) világoskodót, fényeskedőt jelent. Ilyennek ismeri őt el a jó keresztény lélek, mert ilyen is volt valójában. Olajjal teli, égi mécses a kezében: az Urat, a Jegyest várja.

Szirakúza nagy szentje, az Anyaszentegyháznak a misekánonban emlegetett vértanúja. Csupa nemesség, előkelőség, finomság. Ősi patrícius család vére az ereiben. De ennél a vérnél is jobban formálja őt a lelkében élő szent keresztény hit.

Apja meghalt már. Anyja, Eutychia súlyos beteg, vérfolyásban sínylődik. Elzarándokolnak Katániába Szent Ágota (febr. 5) sírjához. Ismeri őt Luca. Kedves olvasmánya a vértanúk története, azok közül is Szent Ágotáé. Nem hiába olvassa. Már az ő lelke is vértanúi lélek.

Most mégis életért, egészségért mennek könyörögni. Az édesanya egészségéért. Már voltak a szent sírjánál, imádkoztak. És akkor látomása volt Lucának. Megjelent előtte Szent Ágota és megszólította: „Luca húgom, miért kérsz te éntőlem olyasmit, amit magad is meg tudsz nyerni anyádnak? Hiszen a te hited is segíthet rajta. Látod, máris meggyógyult. Azért, mert szüzességed által kedves hajlékot készítettél magadban az Úrnak. És amint Krisztus általam tette dicsőségessé Katánia városát, úgy ékesíti majd veled Szirakúzát”. Igaz volt a látomás.

Mikor magához tért Luca, anyját már egészségben találta. Pedig azelőtt mennyi orvossal próbálkoztak! Most, az Isten szentjénél nem jártak hiába. És nemcsak a teste gyógyult meg a beteg asszonynak, hanem még a hite is. Nem mintha hitetlen lett volna. Nem volt az! De a lánya nélkül mégsem tudott olyan élő hittel imádkozni, hogy megszabaduljon. S mikor most saját magán tapasztalta Luca nagy hitének erejét, megnyílt a szeme. Tudott már mindent egészen élő hittel nézni. Életcélokat és életeszményt. Azt is, amit a lánya választott.

Most megértette Luca kérését: Ne kívánja, hogy férjhez menjen, hanem inkább adja ki, amit hozományra szánt; jó lesz a szegényeknek. Sőt még többet is tudott adni Eutychia asszony. Szétosztotta mindenét, hogy ne legyen hiány az áldozatban. Pedig azelőtt más tervei voltak. Már kiszemelt egy fiatalembert a lánya vőlegényéül. Oda is ígérte neki a kezét. Most meg tudta változtatni ezt a régi szándékát. És nem tudta, hogy a katániai látomás második felének teljesedését készíti elő.

Mert amint a vőlegényjelölt észrevette, hogy megváltozott a helyzet, nagyon megharagudott. Már a magáénak tartotta a hatalmas vagyont, a szép leányt; s most vége reményeinek. Ment a helytartóhoz s bevádolta Lucát, hogy keresztény.

Paszcházius helytartó felvette a panaszt s megidézte Lucát. A tárgyaláson pedig fölszólította, hogy áldozzon az isteneknek. „Én az ég és föld mindenható Teremtőjén kívül nem ismerek más Istent, válaszolta a leány. S neki az a legkedvesebb áldozat, ha valaki az özvegyeket és a sanyargatottakat oltalmába veszi. Én ezt megtettem, mindenemet nekik adtam. Másom már nincs, most hát magamat adom áldozatul az Úrnak.”

Kár volt a pazarlás, jegyzi meg a helytartó. Annyi mihaszna közt elprédálni azt a szép vagyont!

De Luca nem hagyja magát: Jó helyen van a pénze; a bálványimádók a mihasznák. Paszcházius végül is ráparancsol, hogy hallgasson. „Isten igéjének nem szabad elnémulnia, mondja a szent. Én az Úr szolgálója vagyok; s ő megmondotta, hogy Lelke beszél majd híveiből a bíróságok előtt.”

„Az Isten Lelke van benned?” gúnyolódik a helytartó. Majd tesz ő erről! Kiadja a parancsot, hogy a vádlottat egy bűnös házba vezessék. De hiába rendelkezik az igaz Isten hatalmas akarata ellen: a szolgák nem bírják elmozdítani Lucát a tárgyalási teremből. Pedig csak egy gyönge leány. Varázslás! - kiáltják a pogányok. Azután tüzes szurokkal, gyantával, olajjal próbálják elpusztítani. De nem tudnak kárt tenni benne. Erre már olyan hangok hallatszanak a nézők köréből, hogy nagy a keresztények Istene. Igazuk van. Nagy és erős Isten. Megmutatta eléggé hatalmas segítő kezét. De azután mégis csak elfogadja az áldozatot. Jó szívvel, tiszta szívvel hozza a szent szűz, és mást már nem tud adni, csak az életét, önmagát ... Mikor a helytartó elővéteti a kardot, az már fogja Lucát. Átszúrták a nyakát.

Nem halt meg mindjárt. Elhozhatták neki a hívek utolsó útravalóul az Eucharisztiát.

A 303. esztendőben adta vissza lelkét az Úrnak. Kialudt a földön fiatal élete, de azóta új szép csillag ragyog a hit egén. És a századok viharában sokan bizalommal tekintenek föl reá, és megsegítve hívják, nemcsak a tengeren vergődő velencei hajósok a ragyogó szép csillagot, Santa Luciát.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)