Egy régi legenda szerint hithűségéért az ariánusok megkövezték. Ezért vértanúnak nevezik. Nem kétséges azonban, hogy természetes halállal halt meg, még ha éveken át rengeteget kellett is szenvednie az ariánus üldözőktől. Püspökké szentelése dec. 15-én történt s hajdan ezen a napon is ünnepelték. Jelenleg dec. 16-án van ünnepe.
283 táján született Szardínia szigetén. Szülei keresztények voltak. A keresztséget azonban úgy látszik csak 309-ben vette föl Özséb (Eusebius) pápa kezéből Rómában, ahol özvegy édesanyja előbb letelepedett. Valószínűleg a pápától kapta nevét is.
Akkor már 26 év körül járt. A keresztségnek ilyen késői fölvétele abban a korban gyakori dolog volt. A jámbor fiatal férfi a papságra adta magát s Szilveszter pápa alatt (314-35) lektor (olvasó) volt a római egyházban. 345 kerül Vercelli városának első püspöke lett Felső-Itáliában. Maga I. Gyula pápa (337-52) szentelte püspökké.
Abban az ariánizmustól megfertőzött világban ez a hithű, buzgó és nagytekintélyű püspök csakhamar erőteljesen belekapcsolódott a kor főmételye elleni küzdelembe.
Amikor 350-ben az ariánuspárti Konstancius egyeduralkodóvá lett a római birodalomban, a néhány év óta tartó békét tájra harc váltotta föl. Az ariánusok már a Szirmiumban (a mai Mitrovicában) tartott 351-i zsinaton tájra elítélték Szent Atanázt (máj. 2) és ellene szegültek a niceai zsinat határozatainak. Az Atanáz-ellenes hajsza azonban csak a 353-i arles-i zsinaton lángolt föl igazában. A császár személyes jelenlétével és fenyegetéseivel elérte itt, hogy a résztvevők az utóbb számkivetéssel büntetett trieri Szent Paulin (aug. 31) kivételével elítélték a hét év óta szabad Atanázt.
A zsinat után a Nyugatnak legelszántabb ariánusellenes harcosa, Lucifer, calarisi (ma Cagliari Szardíniában) püspök azt tanácsolta Libérius (352-66) pápának, hogy új zsinatot eszközöl jön ki a császártól. A pápa ebben az ügyben csakugyan 354-55 telén elküldte Lucifert harmadmagával a galliai Arles-ban tartózkodó Konstanciushoz.
Ugyanakkor azonban külön levélben fölszólította Özsébet, hogy negyediknek csatlakozzék a küldöttséghez s tekintélyével lendítsen az ügyön. A követség sikerrel járt, s a császár 355 tavaszára új zsinatot hívott össze Milánóban.
Özséb is megjelent a császár, Lucifer és az ariánus püspökök sürgető leveleire. Azonban a katolikus többség dacára a császári jelenlét miatt megismétlődött az arlesi eset: az Árius elleni küzdelem főhősét, Atanázt elítélték. A gerinces magatartást tanúsító püspökökkel szemben a császárpártiak nem riadtak vissza az erőszakoskodásoktól sem. Özsébet pl. tíz napon át nem engedték be a templomba, ahol tanácskoztak. Dénes milánói püspök kezéből óriási zaj között csavarták ki a tollat és a papírlapot, amikor alá akarta írni az Özséb ajánlotta niceai hitvallást. Azonban minden erőszak meddőnek bizonyult: a vercelli püspök néhány társával hajthatatlan maradt. Nem engedett akkor sem, amikor a zsinat után a császár külön levélben próbálta puhítani. Ennek a zászlóhűségnek csakhamar megjött a díja: Konstancius Özsébet, Lucifert, Szent Dénest, Libérius pápát, a niceai zsinatnak egyik volt elnökét, a csaknem százéves kordubai Hoziust, és Szent Hiláriust (jan. 13) számkivetésbe küldte. Atanáz Alexandriában csak meneküléssel szabadult meg a haláltól (356).
Özséb számkivetésének első állomása a palesztinai Szkitopolis volt. Követte őt ide néhány papja; és diakónusa is. A messze idegen kezdetben főleg egy József nevű emberséges helytartó jóindulatából nem volt elviselhetetlen. Özséb, ha sokat is aggódott a pásztor nélkül maradt nyája miatt, kíséretével együtt mégis külön házban lakott s szabadon érintkezhetett a mindenfelől érkező látogatóival. Többi közt meglátogatta őt Szent Epifánius (máj. 12) is. Különösen kedves meglepetés volt számára, amikor a vercelli egyház nevében Szírus diakónus és Viktorinus exorcista jelentek meg nála. Amikor régóta nem látott hívei leveleit olvasta, saját bevallása szerint úgy érezte magát, mintha megismétlődött volna vele Habakuk próféta esete: mintha az Úr angyala üstökénél fogva őt is hirtelen szeretett hívei közé vitte volna. A jó felső-itáliaiak és más katolikus testvérek gondoskodtak arról is, hogy ne kelljen nélkülöznie.
Utóbb azonban helyzete szomorúra fordult. A város ariánus püspöke, Patrofilus felügyelete alá került, s az nemcsak hogy nem fékezte meg hívei szenvedélyes kirobbanásait, hanem úgy látszik még szította is. Így történt, hogy az ariánus csőcselék egy nap megostromolta Özséb lakását, kivonszolta őt szobájából, lehúzta ruháját s szinte meztelenül, hanyatt végig hurcolta az utcákon, s végre is minden emberétől távol börtönbe zárta. Így akarták megtörni s hittagadásra bírni. A 70 éven felüli főpásztor étlen-szomjan állta a szenvedést s csak négy nap múlva, a „Patrofilus börtönőr”-höz benyújtott erélyes óvásra nyerte vissza szabadságát. A jobb érzésű lakosság fáklyákkal vezette vissza lakásába. Azonban három hét mulya tájra megismétlődött az előbbi gyászos eset. A fölfegyverzett ariánusok valósággal ledöntötték a ház egyik falát s Özsébet Tegrinus nevű papjával együtt bebörtönözték. Ugyanezt tették kísérete többi tagjával is. Tetejébe a házat teljesen kirabolták. Az újabb hatnapos kínos börtön sem törte meg. Az ariánusoktól ételt nem fogadott el, katolikust pedig nem engedtek hozzá. Fanatizmusuk megszégyenült, s kénytelenek voltak őt szabadon bocsátani.
Talán ezek a zavarok is hozzájárultak, hogy Palesztinából Kappadóciába vitték a császár emberei. 360-ban meg már a Nílus felső folyásánál fekvő Thebaiszban ette a számkivetés kenyerét. Onnan is élénk figyelemmel kísérte az arianizmussal kapcsolatos eseményeket. A 361. esztendő végén végre ütött a szabadulás órája. Konstanciust Julián váltotta föl a trónon, s ő valamennyi száműzött püspöknek megengedte a székhelyére való visszatérést. A hatéves rabság után szabaddá lett Özsébet első útja Szent Atanázhoz vezette Alexandriába. 362-ben részt is vett az Atanáztól tartott nevezetes zsinaton, amely a békülékenység szellemében a bűnüket bánó ariánus püspököknek az egyházba való visszavételét határozta. A görög jegyzőkönyvet Özséb, talán a latin és a görög egyház egységének kifejezéseképpen is, latinul írta alá.
Alexandriából Antióchiába sietett. Ebben az ősi egyházban három évtized óta katolikus és ariánus püspök állott egymással szemben. A bölcs Özséb legalább a katolikusok közt egységet akart teremteni. Fáradozása azonban a kalárisi püspöknek, Lucifernek merev álláspontján hajótörést szenvedett.
363-ban végre viszontláthatta a nyolc év óta árva vercelli híveit. Nyolcvan éves kora ellenére új lendülettel fogott hozzá a munkához. Az egyiptomi szerzetesség megtermékenyítette lelkét s püspöki székhelyén saját házába összegyűjtötte a papságot, hogy vele közös életet éljen., Ebben kezdeményező volt a nyugati egyházban. Szent Ágoston is már az ő nyomdokain haladt. Az ágostonos kanonokok ezért Szent Ágoston mellett őt tekintik alapítójuknak. Emellett összefogott Poitiers-i Hiláriussal s nagy sikerrel térítette az ariánusokat Felső-Itáliában. Erre az apostoli munkára különösen azért volt szükség, mert az eretnekség Auxenciusban, Szent Ambrus elődjében hatalmas támaszra talált.
A katolikus hitért vívott jó harc után 371 aug. 1-én az örök béke honába tért életének 88. évében.
Szent Jeromos őt is a „viri illustres”, a kiváló irodalmi férfiak közé sorolja, mert latin nyelven átdolgozta Cezareai Özséb (Eusebius) zsoltármagyarázatát. Nincs kizárva, hogy a vercelli egyháznak legértékesebb kincse, a 4. századból való, az evangélium latin szövegét tartalmazó híres kódex az ő keze írása. Özséb azonban irodalmi munkásság nélkül is korának legillusztrisabb férfiai közé tartoznék, mert „egész életén át Istennek szolgált” (Hilárius).
(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)
