Jorge Mario Bergoglio, más néven Ferenc pápa, a katolikus egyház feje, ma töltötte be a 81. életévét. Noha pápaságát, vezetési stílusát és tanításait komoly kritikák tarkítják, ma ezekre nem térek ki. Helyette két olyan tanításra emlékeznék, melyekért valóban hálásak lehetünk a jelenlegi Szentatyának, és melyeket érdemes úgy hirdetnünk, hogy "még Ferenc pápa is következetesen ezt tanítja". Egyik tanítás a fogamzásgátlás minden körülmények között való erkölcstelensége, a másik a női papság lehetetlensége.

A fogamzásgátlással kapcsolatban Ferenc pápa először a híres "nyulas" repülő interjújában nyilatkozott igazán figyelemre méltót. A pápa itt hitet tett a Humanae Vitae enciklikában foglaltak mellett (1968), pontosabban hogy a katolikus családtervezésnek (akármit is jelentsen ez), nem lehet része a fogamzásgátlás. Annak idején Ferenc pápa sok katolikust elkeserítette azzal, hogy kimondta a katolikus tanítást:

Ferenc pápa elkeserít: annyival többet vártam ettől a pápától, azt hittem megérti, hogy jó emberek, igazi házasságokban, a való életben, milyen problémákkal szembesülnek, azt hittem érti a szex szépségét és a szex szükségét a házasságban. Tévedtem! Ferenc pápa megerősítette a mesterséges fogamzásgátlással kapcsolatos egyházi tilalmat. 

A pápa családokról szóló apostoli buzdítása, az Amoris Laetitia szintén állást foglal a kérdésben, és leszögezi azt, amit az Egyház tanít (nézd csak meg a katekizmust), és amit sok pap és püspök sem hisznek, nevezetesen, hogy minden aktusnak nyitottnak kell lennie az életre, mert ez szexualitás igazi értelmétől elválaszthatatlan. Ferenc pápa az Amoris Laetita 80. pontjában valóban gyönyörűen fogalmaz:

[...] a házassági aktus a nemzésre van rendelve a „saját természetéből kifolyólag”. A gyermek, aki születik „nem kívülről jön, mint valami ráadás a házastársak szeretetéhez, hanem annak a kölcsönös átadottságnak a szíve mélyéből fakad, mint annak gyümölcse és beteljesedése”. A gyermek nem a folyamat végén jön, hanem jelen van a szeretet kezdetétől, mint egy alapvető jellemzője, amit nem lehet megtagadni anélkül, hogy eltorzítanánk magát a szeretetet. A szeretet a kezdetektől fogva ellene van minden nyomásnak, hogy magába zárkózzék; nyitott a termékenységre, ami arra hívja, hogy felülmúlja önmagát. Ezért a férj és a feleség egyetlen nemi aktusa sem mondhat ellent ennek az értelemnek, még akkor sem, ha különféle okok folytán végül nem mindig fogan új élet belőle.

A női papság kérdését elődei után Ferenc pápa is vitán felül állónak nevezte az Evangelii Gaudium apostoli buzdítása 104-es pontjában már 2013-ban:

A férfiaknak fenntartott papság – mint az Eucharisztiában önmagát odaadó vőlegény, Krisztus jele – olyan kérdés, mely nem vitatott.

Tavaly november 1-én egy repülőn adott interjúban Ferenc pápa és a riporter között a következő szóváltás zajlott. 

Christina Kaplan: Jó napot kívánok! Svédországban, mely a rendezvény házigazdája volt, egy nő az egyházfő. Mit gondol: realisztikus lehet a női papság a katolikus egyházban is az elkövetkezendő évtizedekben? Ha nem, hát miért félnek a katolikus papok a konkurenciától? 
Ferenc Pápa: [...] ami a nők pappá szentelését illeti a katolikus egyházban, a végső szó világos, II. János Pál jelentette ki, és ez így is marad. A konkurenciáról nem tudok... 
Christina Kaplan: Örökre, örökre? Soha, soha? 

Ferenc Pápa: Ha figyelmesen olvassuk II. János Pál kijelentését, ez az értelme, igen.

Isten áldja Ferenc pápát!