Január 7. Szent Család ünnepe (Vízkereszt nyolcadába eső vasárnap)
2018. január 07. írta: Katolikus Válasz

Január 7. Szent Család ünnepe (Vízkereszt nyolcadába eső vasárnap)

szcsvas.jpgA betlehemi jászol mellett fakadt a Szent Család tisztelete, ahol a Kisded Jézus imádására egybejövő pásztorok ott találták Szűz Anyját és nevelőatyját, Szent Józsefet is és a kis Jézusra ragyogó fényözönből rájuk is hullott a tisztelet sugara. Így tehát nagyon szépen beleillik ez az ünnep a karácsonyi ünnepkör gondolatába, bár a legújabb ünnepek egyike. A liturgiába 1898-ban került és akkor a breviárium himnuszait maga a pápa, XIII. Leó írta meg. Legújabban pedig 1921-ben XV. Benedek pápa az egész világra kötelezővé tette megülését és erre a vasárnapra állandósította. Bár segítene hozzá ez az ünnep, hogy korunk legnagyobb bajára, a családok szétzüllésére és ezzel a társadalom elkereszténytelenedésére orvosság lenne. Szép lesz a mi családi életünk, ha követjük a szentleckében olvasott tanácsokat.

Oratio. Úr Jézus Krisztus, ki a családi életet szóval ki nem fejezhető erényeiddel megszentelted, mikor Máriának és Józsefnek alávetetted magadat: engedd, hogy mindkettőjüknek segítségével Szentcsaládod példája legyen a mi tanítónk, és hogy egykor mi is az ő örök közösségükbe juthassunk. Ki élsz és uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Szentlecke. Atyámfiai: Vegyétek magatokra, mint Istennek szent és kedves választottai, az irgalom indúlatát, a kegyességet, alázatosságot, szerénységet, béketűrést, elszenvedvén egymást, és megengedvén egymásnak, hakinek valaki ellen panasza van; valamint az Úr megengedett nektek, úgy ti is. Mindezek fölött pedig szeretettel legyetek, mely a tökéletesség köteléke. És a Krisztus békesége uralkodjék a ti sziveitekben, melyre hivatva is vagytok egy testben; és hálaadók legyetek. Krisztus igéje lakjék bennetek bőségesen minden bölcseséggel. Tanítsátok és intsétek timagatokat, zsoltárokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel, hálát adva, énekeljetek szívből az Istennek. A mit cselekesztek szóval vagy tettel, mindent a mi Urunk Jézus Krisztus nevében tegyetek, hálát adván Istennek és az Atyának őáltala. (Kol 3,12-17)

Evangélium. Mikor Jézus tizenkét esztendős lett, fölmenének ők is Jerusalembe az ünnepi szokás szerint. És elvégződvén az ünnepnapok, midőn visszatértek, a gyermek-Jézus elmaradt Jerusalemben, és nem vevék észre szülői. Vélvén pedig őt az útitársaságban lenni, menének egy napi utat, és keresék őt a rokonok és ismerősök között. És meg nem találván, visszatérének Jerusalembe, keresvén őt. És lőn, harmadnap múlva megtalálák őt a templomban a tanítók között ülve, a mint hallgatta és kérdezte őket. Álmélkodának pedig mindnyájan, kik őt hallgatták, az ő okosságán és feleletein. És látván őt, csodálkozának. És anyja mondá neki: Fiam! miért cselekedtél így velünk? Ime atyád és én bánkódva kerestünk téged. És mondá nekik: Mi dolog az, hogy engem kerestetek? nem tudtátok-e, hogy a mik az én Atyáméi, azokban kell lennem? De ők nem érték az igét, melyet nekik szólott. És leméne velök, és jöve Názáretbe, és engedelmes vala nekik. Anyja pedig ez igéket mind szivében tartja vala. És Jézus növekedik vala bölcseségben és időben és kedvességben Istennél és embereknél. (Lk 2,42-52)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

törzsmókus 2018.01.29. 01:52:14

> Legújabban pedig 1921-ben XV. Benedek pápa az egész világra kötelezővé tette megülését és erre a vasárnapra állandósította.

A Szent Családot karácsony, nem pedig vízkereszt utáni vasárnap ünnepeljük 1969 óta. Vagy ez itt egy időkapszula?

lexikon.katolikus.hu/S/Szent%20Csal%C3%A1d.html
süti beállítások módosítása