„Örülj, Szűz Mária, a világ összes eretnekségeit egymagad megszüntetted!”
Mikor így énekli az Egyház Szűz Mária dicséretét, elsősorban arra az időre gondol, melyben eszes és tüzes, de egyoldalú, szenvedelmes és elbizakodott emberek hitünk legmélyebb titkait az ész rámájára akarták húzni és ezzel elferdítették, meghamisították és aláásták a kereszténység alapjait. Így az ötödik században Nesztórius, konstantinápolyi püspök azt hirdette, hogy Jézus Krisztusban más valaki a Szűz Máriától született ember Jézus, és más valaki az Atyától öröktől fogva született Ige, aki Jézussal, a szent emberrel igen bensőséges közösségben élt. Ennek persze az a következménye, hogy a mi Megváltónk nem Isten, hanem csak ember, a kereszténység nem Isten műve, hanem ember alkotása, a keresztény élet és keresztény remény pedig nem kegyelmi Isten-közösség, hanem csak merőben emberi erőfeszítés és Isten-keresés. Nesztórius tehát a kereszténység szent fájának gyökerére tette a fejszét, akárcsak korunk elbizakodott Krisztus-tagadói, a racionalisták. S ezt a veszedelmes tanítást Nesztórius ebben az egy mondatban fejezte ki: Szűz Máriát nem szabad Isten-anyának mondani, hanem csak Krisztus (aki szerinte merőben ember) anyjának.
Szűz Mária Isten-anyasága tehát a nesztorianizmussal és minden racionalizmussal szemben a katolikus igazság rövid foglalata, egyben irányító csillaga és védőpajzsa. Szűz Mária e fődicsőségének és katolikus hitünk e drága alappillérének védelmére és biztosítására az Egyházát vezető Szentlélek Úristen Szent Cirillt választotta ki.
Akinek az Úristen nagy szerepet szán az ő Egyházában, azt nagy bölcsességgel arra elő is készíti. Körmönfont eretnekségek fölfedezésére nagyon világos és nyomos elmére és igen biztos hittudományra van szükség; a sokszor makacs eretnekek leszerelése pedig sok bölcsességet, türelmet, szeretetet s egyben rendíthetetlen szilárdságot kíván. Cirillt az Úristen mindkettőre bőségesen rásegítette.
A nagy tudományt és éles gondolkodást Cirill már ifjúkorban megszerezte szülővárosában. Hisz Alexandria már a Krisztus előtti időben tudósok és könyvtárak városa volt; s az első keresztény főiskola itt keletkezett és virult olyan világhírű mesterek vezetése alatt, mint Alexandriai Szent Kelemen (+200 után) és Origenes (+256). Itt tanulta meg Cirill azt az igazán keresztény tudóshoz illő művészetet is, hogy beszédében és írásában ne a cifra szót keresse, hanem az éltető igazságot.
Jelleme kialakulásának már nehezebb iskolája volt. Fiatal korában papja és segítőtársa volt nagybátyjának, az önfejű és hatalmaskodó Teofil pátriárkának. Így annak szelleméből ráragadt valami, mikor 412-ben utódja lett: sokáig nem akarta bevenni az ünnepélyes szentmisés emlékezésbe (az ú.n. diptycha-jegyzékbe) Aranyszájú Szent Jánost (lásd jan. 27), és a kelleténél talán keményebben bánt a novaciánus eretnekekkel és a keresztény-vérengzést szító alattomos zsidókkal. De nagyon hallgatott egy szent szerzetesre, Pelúziumi Szent Izidorra (+435 k.), aki ismételten is atyailag megfeddette szenvedelmességéért; még inkább engedett a Szentlélek csöndes indításainak, úgy, hogy mikor elérkezett nagy egyházi, történeti hivatásának órája, szelleme és jelleme már a megállapodottság, a szilárdságot körültekintéssel és szeretettel párosító szentség tiszta verőfényében ragyogott.
Ez az óra 429-ben ütött, mikor Nesztórius kezdte hirdetni, hogy Szűz Máriát nem szabad Isten-anyának hirdetni, hanem csak Krisztus anyjának. Cirill épen akkor dolgozott szokásos húsvéti körlevelén; nyomban figyelmeztette híveit a veszedelmes tévedésre, értesítette Celesztin pápát, írt magának Nesztóriusnak és tájékoztatta a császárt és nejét. Celesztin 430-ban a római zsinaton el is ítélte az eretnekséget és megbízta Cirillt a végrehajtással. Cirill nagy körültekintéssel, mérséklettel, de hajthatatlan szilárdsággal járt el a nehéz és kényes föladatban és elérte ezzel a katolikus igazságnak teljes diadalát.
Nesztórius szorgalmazására ugyanis II. Teodózius császár 431-ben Efezusba zsinatot hívatott egybe, melyen az elnöklést a pápa Cirillre bízta. Nesztórius fegyveres kísérettel jelent meg, a császár követe is támogatta. Ez nem átallotta megfenyegetni, sőt börtönbe vetni Cirillt. Cirill azonban fáradhatatlan buzgósággal, éberséggel és finom tapintattal úgy vezette a gyűlést, hogy a zsinat elítélte és letette Nesztóriust s ünnepélyesen kimondotta, hogy Szűz Máriát Isten-anyának kell vallani és tisztelni. A hívő nép ezen annyira föllelkesült, hogy türelemmel megvárta e hosszú gyűlés végét és fényes fáklyásmenetben kísérte lakásukra a püspököket.
Cirill a kiállott szenvedések ellenére sem szűnt meg nagy szelídséggel kezelni ellenfeleit, és ahol csak lehetett a hit sérelme nélkül, inkább engedett, semhogy fölösleges merevséggel szaporítsa Krisztus ellenségeinek számát. Harcaiban és békítéseiben rengeteg művet írt, telve tudománnyal és mélységes gondolatokkal hitünk legnagyobb titkairól: a Szentháromságról, megtestesülésről, Oltáriszentségről. Ezért XIII. Leó őt 1883-ban egyházdoktorrá tette. Meghalt székhelyén 444-ben.
Ugyanerre a napra esik: Szent Apollónia szűz és vértanú
429-ben halt vértanúhalált Alexandriában. Mikor a kínvallatásnál megfenyegették, hogy a már ott lobogó máglyára vetik, kissé elgondolkozott, aztán hirtelen maga ugrott a lángokba. Ilyen módon az embernek a halálát azonban csak nyilvánvaló isteni sugallatra szabad keresni. Apollóniát segítségül hívják fogfájás ellen, mert kínvallatásnál a poroszló úgy arcon ütötte, hogy minden foga kiesett.
(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)
