Traján császár uralkodásának utolsó éveiben a bresciai keresztény gyülekezet tagjai közül buzgóságukkal messze kiemelkedtek az ifjú Fausztínus és Jovíta. A jómódú és tekintélyes családból származott testvérpár fiatal kora ellenére rettenthetetlen bátorsággal és ékesszólással hirdette a keresztény tanokat. Nem csoda tehát, hogy Apollónius püspök sietett őket levitái közé sorozni: Fausztínust áldozópappá, Jovítát pedig szerpappá szentelte. Ettől kezdve a két testvér még nagyobb buzgósággal folytatta apostoli működését. De éppen buzgóságukkal hamarosan magukra vonták a város pogány kormányzójának, Italikusnak haragját; ugyanis törvénysértést látott az ősi istenek megvetésében s ezért Fausztínust és Jovítát Traján utódjának, Hadrián császárnak engedélyével elfogatta és tömlöcbe vettette. Öt nappal később maga Hadrián császár is Bresciába érkezett és színe elé idézte a foglyokat. Fausztínus és Jovíta azonban minden hízelgés és csábítás ellenére kitartott Krisztus mellett. A császár felszólította őket, hogy áldozzanak a Napnak, mint legfőbb lénynek. Azzal feleltek, hogy az égnek és földnek teremtője összehasonlíthatatlanul nagyobb minden teremtménynél, tehát a napnál is; azután imádságba merültek s kérésükre az Úr alaktalan szuroktömeggé változtatta az imént még fényesen csillogó napbálványt.
Ugyanezt tették Szaturnus és Diána bálványképeivel is. Ekkor a türelmét vesztett császár a cirkuszba vitette őket s ott először kiéheztetett oroszlánokat, majd égő fáklyákkal ingerelt leopárdokat bocsáttatott rájuk. De hiába; a kiéheztetett fenevadak megjuhászodott kutyák módjára simultak a vértanúk lábaihoz. Mikor ellenben Italikus és egy pogány pap közelükbe jöttek, azon nyomban darabokra szaggatták őket. A nép e csodálatos esemény láttán zúgolódni kezdett és a foglyok szabadon bocsátását követelte. Italikus felesége pedig, mikor látta, hogy a bálványok saját papjaikat sem tudjak megoltalmazni, kereszténynek jelentette ki magát s példáját egy Kolocerus nevű főtiszt és számos közrendű ember is követte.
A császár azonban még mindig nem akarta feladni a küzdelmet. Miután a vadállatokkal nem boldogult, tűzzel akarta elemészteni a két bátor hitvallót. De a poroszlók hiába szították még oly magasra a máglya lángját, Isten csodálatos módon megoltalmazta bátor hitvallóit. Hadrián ekkor tömlöcbe vettette Fausztínust és Jovítát és éhséggel próbálta hittagadásra bírni őket. Ők azonban Isten kegyelméből könnyen tűrték az éhség gyötrelmeit.
Hadrián, mikor látta, hogy semmire sem megy a rettenthetetlen bajnokokkal, legalább másokat akart elijeszteni példájuk követésétől. Ezért az elfogott Kolocerussal együtt kezükön, lábukon nehéz bilincsekkel Milánóba kísértette őket. Innét Kolocerust Aostába s azután ismét Milánóba vitette; Fausztímust és Jovítát pedig Milánóból egyenesen Rómába kísértette és itt újabb kínzásnak vetette őket alá. Útközben rengeteget kellett szenvedniük a fáradtságtól, a nap hevétől és a sebeikre ülepedett vastag porrétegtől. Végre hosszú bolyongás után ismét Bresciába vitték őket és itt a Kremona felé vezető kapu előtt 121 február 15. lefejezték. A régi hagyomány háromezerre teszi azoknak az embereknek a számát, akiket a két rendíthetetlen hitvalló példája vezérelt Krisztushoz.
(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)
