Szent II. János Pál pápa Róma első "LMBT Pride" felvonulásáról
2018. június 12. írta: Katolikus Válasz

Szent II. János Pál pápa Róma első "LMBT Pride" felvonulásáról

johnpaulii_810_500_75_s_c1.jpg2000. július 8-án Rómában tartották a világ első WorldPride "meleg büszkeség" felvonulását. Egy nappal később, a hagyományos vasárnap déli Úrangyal-imádság után mondott beszédében II. János Pál pápa e szavakkal reagált a felvonulásra, és az azt megelőző fesztiválprogramokra:

Kötelességemnek érzem most, hogy szót ejtsek azokról a közismert demonstrációkról, amelyeket Rómában tartottak az elmúlt néhány napban.

Róma Egyházának nevében csakis a mély szomorúságomat tudom kifejezni a 2000-es Nagy Jubileumi Év meggyalázása, és ama város keresztény értékeinek megsértése miatt, amely oly kedves a katolikusok szívének szerte a világon.

Az Egyház nem hallgathat az igazságról, mert azzal kudarcot vallana a hűségében a Teremtő Istenhez, és nem segítene megkülönböztetni a jót a rossztól.

E tekintetben pusztán felolvasni szeretném azt, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa mond, amely, miután megjegyzi, hogy a homoszexuális cselekedetek ellentétesek a természettörvénnyel, kijelenti: 'Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.' (CCC, n. 2358)

A mi Égi Édesanyánk segítsen minket az ő oltalmával.

Kapcsolódó cikkeink:
- Sarah bíboros: Ne fosszák meg az azonos neműekhez vonzódó embereket az Evangélium nehéz részeitől!
- Amerikai érsek bírálja James Martint, amiért a könyvével normalizálni akarja a homoszexualitást
- Antigenderista eskü

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IC XC NIKA 2018.06.13. 21:02:51

Egyenes beszéd! "Régi" szép idők!
süti beállítások módosítása