Az alábbi cikk angol nyelvű eredetije a The New York Times folyóirat október 24-ei számában jelent meg a kínai Joseph Zen Ze-Kiun bíboros, Hongkong nyugalmazott püspöke tollából.

A pápa nem érti Kínát

Az elmúlt hónapban a Vatikán bejelentette, hogy ideiglenes megegyezésre jutott Kína kormányával a katolikus püspökök kinevezéséről. Az egyezmény támogatói azt mondják, hogy ez végre egységet hoz a hosszantartó megosztás után - a pápához hűséges földalatti Egyház és egy a kínai hatóságok által elismert hivatalos egyház között -, és hogy ezzel a kínai kormány most először elismerte a pápa fennhatóságát. Ami azt illeti, az egyezmény jelentős lépés a valódi Egyház megsemmisülése felé Kínában.

Ismerem az Egyházat Kínában, ismerem a kommunistákat, és ismerem a Szentszéket. Kínai vagyok, Sanghajból. Sok évet éltem a kínai kontinensen, és sok évet Hongkongban. Szemináriumokban tanítottam szerte Kínában - Sanghajban, Xianban, Pekingben, Wuhanban, Shenjangban - 1989 és 1996 között.

Ferenc pápa, argentinként, nem úgy tűnik, mintha értené a kommunistákat. Nagyon lelkipásztori, és Dél-Amerikából jön, ahol történelmileg katonai kormányzatok és a gazdagok együtt tartották elnyomásban a szegényeket. És ki érkezett volna ott a szegények védelmére? A kommunisták. Talán még egyes jezsuiták is, emiatt a kormány ezeket a jezsuitákat is kommunistáknak nevezte.

Ferenc talán természetes rokonszenvet érez a kommunisták iránt, mert számára ők az üldözöttek. Nem ismeri őket úgy, mint azokat az üldözőket, akikké akkor válnak, amint hatalomra kerülnek - ahogy a kínai kommunisták.

A Szentszék és Peking az 1950-es években szakította meg a kapcsolatot. A katolikusokat és más hívőket letartóztatták és munkatáborokba küldték. Én 1974-ben mentem vissza Kínába, a Kulturális Forradalom alatt; a helyzet minden képzeletet felülmúlóan szörnyű volt. A teljes nemzet rabszolgaságban. Túl könnyen elfelejtjük ezeket a dolgokat. És elfelejtjük azt is, hogy sohasem lehet igazán jó megegyezést kötni egy totalitariánus rezsimmel.

Kína megnyílt, ez igaz, az 1980-as évek óta, de még ma is minden a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt áll. A hivatalos egyházat Kínában az úgynevezett hazafias szövetség és a püspöki konferencia irányítja, amelyből mindkettőt a párt kézivezérli.

1985-től 2002-ig Jozef Tomko bíboros volt a prefektusa a Népek Evangelizálása Kongregációnak, amely az Egyház missziós munkáját felügyeli. Ő szlovák volt, aki értette a kommunizmust, és bölcs volt ebben.

Tomko bíboros álláspontja az volt, hogy a földalatti egyház az egyetlen törvényes Egyház Kínában, és hogy a hivatalos egyház törvénytelen. De azt is értette, hogy sok jó ember van a hivatalos egyházban. Ilyen volt Xian püspöke is, aki egy időre a püspöki konferencia elnökhelyettese is volt. Vagy Sanghaj püspöke, Jin Luxian, egy jezsuita és brilliáns nyelvész, akit az 1950-es években internáltak.

Akkoriban a Szentszék óvatos politikát folytatott, amit nagyvonalúan alkalmazott. Felelős és ésszerű, de érdemi kompromisszum volt.

A dolgok 2002-ben változtak meg, amikor Tomko bíboros elérte a nyugdíjkorhatárt. Egy semmiféle külföldi tapasztalattal nem rendelkező fiatal olasz váltotta őt, és túl gyorsan, túl könnyen kezdte meg a kínai püspökök legitimálását, azt a benyomást keltve, mintha a Vatikán immár automatikusan jóváhagyná Peking választottjait.

Ismét reménytelivé vált a helyzet, amikor Joseph Ratzinger - egy olyan német, aki átélte mind a nácizmust, mind a kommunizmust - XVI. Benedek lett. Ő Ivan Dias bíborost nevezte ki az evangelizációs kongregáció élére, egy indiait, aki Nyugat-Afrikában és Dél-Koreában is töltött időt, ez pedig nemzetköziesítette a Vatikánt. Egy a kínai egyházért felelős külön bizottság is alakult. Engem is a tagjává nevezett ki.

Sajnos Dias bíboros hitt az Ostpolitikban, és egy az 1980-as években szolgáló államtitkár tanításaiban, aki a szovjet-irányította kormányokkal való enyhülés támogatója volt. Ezt az irányelvet pedig Kínára is alkalmazta.

Amikor Benedek kiadta a 2007-es, Kína Egyházának szóló levelét, amely valamennyi katolikus közötti megbékélésre hívott, valami elképesztő történt. A levél kínai fordítását hibákkal terhelten adták ki, köztük olyannal is, ami túlságosan fontos volt ahhoz, hogy ne szándékos legyen. Egy olyan kényes bekezdésben, ami arról szólt, hogy a földalatti papok milyen módon fogadhatják el a kínai hatóságok elismerését anélkül, hogy a hitet elárulnák, egy kritikus fenntartást kihagytak arról, hogy a kínai hatóságok "majdnem mindig" olyan követelményeket támasztanak, amelyek "ellentétesek azzal, amit a katolikusok lelkiismerete diktál".

Közülünk néhányan felhoztuk ezt, a szöveget pedig végülis kijavították a Vatikán weboldalán. Addigra azonban a téves eredetit már széles körben elterjesztették Kínában, ott pedig egyes püspökök bátorításként értelmezték Benedek történelmi jelentőségű levelét arra, hogy csatlakozzanak az állami fennhatóságú egyházhoz.

Ma Ferenc a pápánk. Mint természetes optimistát a kommunizmussal szemben, arra biztatják őt, hogy legyen optimista a kínai kommunistákkal szemben is - olyan cinikus alakok az ő körében, akik "jobban tudják".

A kínai egyházért felelős bizottságot már össze sem hívják, jóllehet azt sohasem oszlatták fel. Minket, akik a perifériákról jövünk, a frontvonalakról, félreállítanak.

Egyike voltam azoknak, akik örültek Ferenc pápa döntésének, amikor Pietro Parolint nevezte ki államtitkárnak 2013-ban. Most azonban úgy gondolom, hogy Parolin bíboros kevésbé törődik az Egyházzal, mint a diplomáciai sikerrel. A végső célja a hivatalos kapcsolatok helyreállítása a Vatikán és Peking között.

Ferenc pápa Kínába szeretne menni - minden pápa Kínába szeretett volna menni, II. János Páltól kezdve. De mit hozott Ferenc pápa 2015-ös kubai látogatása az Egyháznak? A kubai embereket? Szinte semmit. Talán megtérítette a Castro fivéreket?

A hívek Kínában szenvednek, és most egyre fokozódó nyomás alá kerülnek. Ez év elején a kormány megszigorította a vallásgyakorlás szabályait. A kínai kontinensen élő földalatti papok azt mondják nekem, hogy lebeszélik a híveket arról, hogy szentmisére jöjjenek, hogy ezzel elkerüljék a letartóztatásukat.

Maga Ferenc pápa azt mondta, hogy jóllehet a mostani megegyezés - aminek részleteit még mindig nem fedték fel - "párbeszédet biztosít a lehetséges jelöltekről", a pápa az, aki a püspököket "kinevezi". De mit segít az utolsó szó, ha minden előtte lévő szó Kínáé? Elvileg a pápa megvétózhatja bármely olyan püspök jelölését, aki alkalmatlannak látszik. De mégis hányszor teheti majd ezt meg valójában?

Nem sokkal azután, hogy az egyezményt kihirdették, két kínai püspököt a hivatalos egyházból a Vatikánvárosba küldtek a szinódusra, a világ minden részéről érkező püspökök rendes találkozójára. Őket ki választotta ki? Mindketten ismertek arról, hogy közel állnak a kínai kormányhoz. Ahogy ezt már elmondtam, az ő jelenlétük a találkozón inzultus volt Kína jó püspökei számára.

Az ő jelenlétük azt a fájdalmas kérdést is felveti, hogy vajon a Vatikán legitimálja-e azt a hét püspököt, akik egyelőre még illegitimek? A pápa már feloldotta a kiközösítésüket, lehetővé téve a számukra, hogy formálisan is egyházmegyéket kapjanak.

A hivatalos egyházban körülbelül 70 püspök van. A földalatti egyházban csak mintegy 30. A kínai hatóságok azt mondják: te elismered a mi hét püspökünket, mi elismerjük a te harmincadat. Ez jó üzletnek hangzik. De vajon megengedik majd annak a harmincnak, hogy továbbra is földalatti püspökként működjenek? Bizonyosan nem.

Arra fogják kényszeríteni őket, hogy csatlakozzanak az úgynevezett püspöki konferenciához. Arra fogják kényszeríteni őket, hogy csatlakozzanak a többihez a kalitkában, és legyenek közöttük a kisebbség. A Vatikán egyezménye, amit a kínai egyház egyesítése nevében kötöttek, a valódi kínai egyház megsemmisülését jelenti.

Ha karikaturista lennék, térden állva ábrázolnám a Szentatyát, ahogy felajánja a mennyország kulcsait Xi Jinping elnöknek, mondván: "Kérlek ismerj el engem pápának."

És mégis, a földalatti püspököknek és papoknak Kínában csak ezt mondhatom: Kérlek ne indítsatok forradalmat. Elveszik a templomaitokat? Nem tudtok többé működni? Menjetek haza, és imádkozzatok a családjaitokkal. Műveljétek a földjeiteket. Várjatok a jobb időkre. Menjetek vissza a katakombákba. A kommunizmus nem tart örökké.