2019. április 7. Feketevasárnap (Dominica de Passione. I. oszt.) Stációs templom: Szent Péter bazilikája
2018. március 18. írta: Katolikus Válasz

2019. április 7. Feketevasárnap (Dominica de Passione. I. oszt.) Stációs templom: Szent Péter bazilikája

A Nagyböjt eddig inkább a bűnbánat és önmegtagadás ideje volt,[1] ettől a naptól kezdődik az Úr szenvedéseiről való megemlékezés.[2] A Szentmisében – ami a szöveget illeti – ennek alig akadunk nyomára, azonban a zsolozsma úgyszólván teljesen erről szól. A szertartások előző szombat délután…

Keresztszülőknek és hittanároknak hívja az újraházasodott elváltakat Ferenc pápa bíborosi tanácsának titkára
2018. március 18. írta: Katolikus Válasz

Keresztszülőknek és hittanároknak hívja az újraházasodott elváltakat Ferenc pápa bíborosi tanácsának titkára

Egy Ferenc pápa egyik legközelebbi tanácsadójának tartott püspök határozatot adott ki, amelyben különféle vezető plébániai tisztségekbe hívja a polgári úton elvált és új házasságot kötött híveket. Az "Örüljetek velem" ("Rallegratevi con me") címet viselő dokumentum Ferenc pápa szinódus utáni…

Hivatalos közleményt adott ki a Vatikán Benedek pápa leveléről
2018. március 18. írta: Katolikus Válasz

Hivatalos közleményt adott ki a Vatikán Benedek pápa leveléről

Közzétették Benedek pápa teljes levelét. Ebből kiderül, hogy még egy bekezdést eltitkoltak: azt, amiben az emeritusz pápa kifogást emelt a Ferenc pápa teológiájáról írt könyvsorozat egyik szerzőjével szemben.

A Vatikán Kommunikációs Titkársága március 17-én közleményt adott ki XVI. Benedek pápa levelének az üzenetében szelektív, a formájában pedig megtévesztően átszerkesztett közléséről. A közlemény kiadására azután került csak sor, hogy újságírók kiderítették: a vatikáni sajtószolgálat úgy használta…

Mi indítja a fiatalokat megtérésre? Egy kutatás szerint a templomok és katedrálisok szépsége.
2018. március 17. írta: Katolikus Válasz

Mi indítja a fiatalokat megtérésre? Egy kutatás szerint a templomok és katedrálisok szépsége.

Miközben Magyarországon most kezdik lecsupaszítani a templomokat, a nemzetközi trendek épp az ellenkező irányba mutatnak.

FRISSÍTÉS 03.20: A Facebook oldalunkon olvasóink hasznos és informatív hozzászólásokat fűztek a cikkünkhöz, amelyek alapján kiegészítésekkel élnénk. A kutatást a HOPE Revolution Partnership keresztény ifjúsági szervezet végezte az anglikán egyház ifjúsági evangelizációért felelős titkára, Jimmy Dale…

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Ötödik vasárnap (VIDEÓ)
2018. március 15. írta: Katolikus Válasz

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Ötödik vasárnap (VIDEÓ)

Barsi Balázs atya új nagyböjti videóüzeneteinek hatodik, nagyböjt ötödik vasárnapjához kapcsolódó részét örömmel tesszük közzé. A rövid, 5 perces videók felvételéért és szerkesztéséért Andrónyi Kolost és Nagy-Bozsoky Józsefet illeti köszönet. Balázs atyának a Katolikus Válaszon megjelent írásait,…

Manipulálta a Vatikán a Benedek pápa levelét bemutató fényképet
2018. március 14. írta: Katolikus Válasz

Manipulálta a Vatikán a Benedek pápa levelét bemutató fényképet

Kitakarták és képszerkesztővel elhomályosították a levélnek azt a szakaszát, amiben az emeritusz pápa visszautasítja, hogy kommentálja Ferenc pápa teológiáját.

Egyre több manipulációra derül fény XVI. Benedek emeritusz pápa napokban hírre kapott levele kapcsán. A legújabb hír, hogy elismerte a vatikáni sajtószolgálat, hogy képszerkesztővel belenyúltak a Benedek pápa levelét ábrázoló sajtófotójukba. Miközben a levél második oldalát (Benedek pápa aláírását…

Megvan XVI. Benedek pápa teljes levele
2018. március 14. írta: Katolikus Válasz

Megvan XVI. Benedek pápa teljes levele

Az emeritusz pápa nem olvasta, ezért nem kívánta kommentálni sem a Ferenc pápa teológiájáról szóló könyveket.

A katolikus újságíró, Sandro Magister tegnap leközölte a Settimi Cielo nevű blogjában XVI. Benedek emeritusz pápa teljes levelét, amelyet az előző Szentatya köszönetképpen írt Msgr. Dario Edoardo Viganò-nak, a Vatikán kommunikációs titkársága vezetőjének, amiért elküldte neki a napokban megjelent…

XVI. Benedek: "Én ne érteném a mai keresztények élethelyzetét? Ostoba előítélet!"
2018. március 13. írta: Katolikus Válasz

XVI. Benedek: "Én ne érteném a mai keresztények élethelyzetét? Ostoba előítélet!"

A cikkünk címe görbe tükör: ugyanolyan "fake news" hamisítvány, amilyen főcímmel katolikus és szekuláris médiumok közölték a tudósításukat Benedek pápa legújabb leveléről.

"XVI. Benedek ostobának nevezte utódja támadóit". "XVI. Benedek védelmébe vette Ferenc pápát az 'ostoba előítéletekkel' szemben". "XVI. Benedek: 'Ferencnek ne lenne alapos teológiai műveltsége? Ostoba előítélet!'" Ilyen és hasonló főcímekkel tálalta több katolikus és szekuláris médium is azt a…

Március 12. Nagy I. Szent Gergely pápa, hitvalló és egyháztanító
2018. március 12. írta: Katolikus Válasz

Március 12. Nagy I. Szent Gergely pápa, hitvalló és egyháztanító

Nagy Szent Gergely pápa az ókorban Nagy Szent Leó (+ 461, ünnepe ápr. 11) mellett Szent Péternek legkiválóbb utódja, akinek legnagyobb történeti jelentősége abban van, hogy átvezette az Egyház hajóját a római múltból a germán-román jövőbe. Előkelő és jámbor családnak sarja; 540 körül született…

süti beállítások módosítása