Ahogy nemrég írtuk, a spanyol Vida Nueva hetilap az április 27-ei számában részleteket közölt a római kúria nyáron (június 29-én, Szent Péter és Pál ünnepén) bejelenteni tervezett átalakításáról. A lap az információit két olyan bíborossal - az indiai Oswald Gracias és a honduraszi Oscar Rodriguez Maradiaga bíborosokkal - készített interjúra alapozta, akik Ferenc pápa ezzel megbízott kilencfős bíborosi tanácsának tagjaiként maguk is résztvettek az átalakítások tervének kidolgozásában.

Az átalakítások írásos tervezetét a szentszék már kiküldte a világ püspöki konferenciáinak, a vatikáni dikasztériumok vezetőinek, és más egyházi hivatalnokoknak, a dokumentum átnézését és válaszjavaslatok küldését kérve tőlük. A tervezetet a Hittani Kongregáció előző prefektusa, a német Gerhard Müller bíboros is megkapta. A bíboros a meglátásait egy a Passauer Neue Presse lapnak adott interjúban osztotta meg. Az alábbiakban a május 6-án megjelent interjú teljes szövegét közöljük, magyar nyelvre fordítva.

***

Úgy tűnik, a kúriareformjával Ferenc pápa le kívánja fokozni a Hittani Kongregációt a hagyományos "szupréma" - a Vatikán legfőbb tekintélye - szerepből. Milyen következményei lehetnek ennek a katolikus egyház tanítóhivatalára nézve?

Müller bíboros: Itt csak a Kúria átszervezéséről van szó. A "reform" fogalmát az Egyházban meg kell őriznünk a hívek és pásztorok hitben, reményben, és szeretetben történő lelki megújulására. Az Egyház a Krisztustól kapott katolikus hiten és a lényegileg apostoli eredetű intézményeken alapul, ezért nem lehet őt úgy, mint egy államot vagy emberalkotta szervezetet tetszés szerint átalakítani. A mostani tervezetben, ami "A római kúria és egyházszolgálata a mai világban" címet viseli, semmilyen határozott koncepciót nem látunk az Egyház eredetére, természetére, és küldetésére vonatkozóan. Sokkal világosabban kellene utalnia a II. Vatikáni Zsinat egyházkoncepciójára és kinyilatkoztatás-felfogására. A Kúriát így egy talajt vesztett állapotban hagyja, mivel az többé nincs világosan a pápának az egyetemes egyházért végzett szolgálatára rendelve.

Akkor ön milyennek látja ezt a tervezetet?

Müller bíboros: Egy leendő "apostoli konstitúciónak" ez a vázlata a szubjektív egyéni ötletek, jámbor kívánalmak, és erkölcsi intelmek gyűjteménye, helyenként zsinati szövegek és a jelenlegi pápa kijelentéseinek hivatkozásaival. Mindenekelőtt nincs benne világos különbségtétel a Vatikán, mint független állam világi intézményei, a szentszék, mint a nemzetközi jog alanya, és a pápa tisztán egyháztani megalapozású elsősége között, aki, Péter apostol utódlásában Róma püspökeként, a látható feje és princípiuma valamennyi apostoli jogú helyi egyház egységének a kinyilatkoztatott hitben. Ahelyett hogy orvosolná VI. Pál pápa kúriareformjának legnagyobb hibáját, vagyis azt, hogy az államtitkárság vált a Kúria középpontjává, csak még tovább erősíti ezt. A feladata - ami a Kúria személyzeti vezetése, a kapcsolattartás az államokkal, és a pápai küldöttek kiképezése - a saját meghatározása szerint az, hogy "közvetlenül segítse a pápát az ő legfőbb küldetésének teljesítésében". Csakhogy a pápa legfőbb küldetése az, hogy a tanítói hivatalát gyakorolja a püspöki kollégium tagjaként és fejeként.

Hol húzódik ebben a válaszvonal?

Müller bíboros: A világi feladatok csak másodlagosak és semmilyen módon nem kapcsolódnak lényegileg a pápasághoz, a történelemben pedig időnként elhomályosították annak valódi küldetését. A világi feladatokat helyezni ma a lelki küldetés elé olyan hiba, amit feltétlenül kerülni kell. Ez a mostani tervezet a Kúria összes dolgozójától megkövetelt hozzáállás - ahogy fogalmaz, a "missziós megtérés" - felmagasztalása, és az Egyház egy világias felfogása között ingadozik, amely szerint úgy kell [az Egyházat] működtetni, mint egy nemzetközi nagyvállalatot, ami mintha a központ és a fiókszervezetek hatalmi egyensúlyáról, és ezzel a helyi képviseletek felértékelődéséről szólna. A püspöki hivatalt Róma nem értékelheti fel vagy le, mivel a püspökök a hivatalukat Krisztustól kapják és apostoli tekintéllyel cselekednek, nem pedig a pápa helyi képviselőiként. A pápa is csak püspök, mint a többiek, de különleges megbízatással arra, hogy az Egyház egységét biztosítsa a hitben, a szentségek közösségében, és az egyetemes egyházi alapításában. Ebben segíti őt a bíborosi kollégium, és még inkább a római kúria.

Visszatérve a Hittani Kongregáció helyzetére: a legutóbbi hírek szerint az új "szupréma" az Evangelizáció Kongregációja lesz. Talán nem helyes a gyakorlatot az elmélet elé helyezni?

Müller bíboros: Többé nem lesznek "szuprémák", mivel valamennyi dikasztérium egyenrangú lesz. A tervezetben 16 dikasztérium átgondolatlan felsorakoztatása szerepel, valamiféleképpen a pápa, az egyes püspökök, és a püspöki konferenciák szolgálatára rendelve. A pápai alamizsnási szolgálat például a liturgia és a szentségek ügye előtt szerepel, amelyek viszont az Egyház lényegi elemei. Az evangelizáció van az első helyen, jóllehet az az egész Egyház feladata, és nem kifejezetten a pápáé. Egyáltalán, mi az a különbség az Evangelizációs Dikasztérium és a Hittani Dikasztérium között, amivel "a pápát és a püspököket kell szolgálniuk az evangélium egész világon történő hirdetésében"? Lesz, amikor csak tartalom nélkül evangelizálunk, míg máskor pedig "a hitet Krisztusban, az Élő Isten Fiában" hirdetve? A hit nem egy elmélet, hanem az Egyház hitvallása és az egyének ráhagyatkozása Istenre, ami által megváltást nyerünk.

Ön tehát mit ró fel ennek a tervezetnek?

Müller bíboros: Habár az Egyház egyetemes tanítói küldetése az alapja a pápai elsőség létezésének, ebből a tervezetből úgy tűnik, mintha a hit tanítása csak egy lenne a pápa számos feladata közül, ami ráadásul alá van rendelve a világi kötelezettségeknek. Különösen az új Hittani Dikasztérium feladatainak leírásában megdöbbentő a fejezet szerzőinek tájékozatlansága.

Mire alapozza ezeket a súlyos bírálatokat?

Müller bíboros: A katolikus teológia olyan alapfogalmait, mint a Kinyilatkoztatás, az Evangélium, a Szentírás, az Apostoli Hagyomány, vagy az Egyházi Tanítóhivatal, hamisan vagy hibásan alkalmazzák. Nem tesznek különbséget a kinyilatkoztatott tanítás és az akadémiai tanítás között. A szinodalitásra hivatkoznak, és úgy használják ezt a fogalmat, mint egy varázsigét. Mindeközben a kongregációkat felszámolják, és a dikasztériumok feladatmeghatározását teszik a helyükbe. A kongregáció mindössze a szinódus latin megfelelője, és a pápaság belső kollegialitását mutatja meg, amennyiben a pápa a saját péteri szolgálatában tanácsot és segítséget kér a római egyház közösségétől - akár a teljes bíborosi kollégiumtól, akár annak egy részközösségétől, vagyis a kongregációtól. Reménykedjünk továbbra is abban, hogy ezt a fejezetet egy arra alkalmas teológus vagy kánonjogász majd az alapjaitól újraírja.

A kúriareform meg akarja erősíteni az Egyház "perifériáit". Mit jelent ez a "centrumra", vagyis konkrétan a pápai hivatal felfogására nézve?

Müller bíboros: Ez a beszéd perifériákról, amiket megerősíteni akarnak, és a centrumról, aminek az állítólagos hatalmi igényeit visszább akarják venni, ugyan népszerűnek és "középutasnak" hangzik, egy teológiában jártas fül számára azonban mindez harsány és csúsztató. Róma egyértelműen nem az Egyház központja, és a tőle kilométerekre lévő helyi egyházak sem perifériák. Az Egyháznak Krisztus a központja, és bárhol, ahol az Eucharisztiát ünneplik, Ő teljes mértékben jelen van. A pápa az ő hivatalában csupán a látható egyház hitbeli és szentségi istentiszteleti egységének feje és princípiuma. A hívek számára a helyi pap fontosabb, mint a pápa, mert itt és most ő az, aki hirdeti az evangéliumot, kiszolgáltatja a szentségeket, és vezeti pásztorként Krisztushoz az embereket.