Hosszú interjút közölt június 10-én a The Washington Post amerikai szekuláris lap Carlo Maria Viganò érsekkel. A lap szerkesztői a kérdéseiket írásban jutatták el az egykori pápai nunciusnak, aki azokra május 2-án, még a Theodore McCarrick őt igazoló levelezésének nyilvánosságra kerülése előtt válaszolt.
A Washington Post az interjú megjelentetése előtt lehetőséget adott még Viganò érseknek, hogy benne Ferenc pápa legutóbbi televíziós interjújában elmondottakra reagáljon. Az érsek élt is ezzel a lehetőséggel, és egy rövid résszel kiegészítette a korábbi válaszait.
Az alábbiakban az általunk legfontosabbaknak vélt részleteket közöljük a terjedelmes interjúból, magyar fordításban. A teljes interjú, angol nyelven, ide kattintva olvasható.
Kapcsolódó cikkeink:
- Kitálalt a korábbi pápai nuncius: Ferenc pápa fedezte McCarrick bíboros szexuális visszaéléseit
- Cikklistánk Viganò érsek vallomásának részleteiről
- Cikklistánk Viganò érsek vallomásának az Egyházon belüli eddigi hatásairól
***
Köszönöm, hogy lehetőséget adnak rá, hogy a kérdéseikre válaszoljak. A tőlem telhető legnagyobb körültekintéssel tettem ezt meg, és szeretetből az Egyház iránt, aki a történelmének egyik legviharosabb időszakán megy át. A kérdések után találják a részletes válaszaimat, kihagyva azokat, amelyek a személyes körülményeimmel kapcsolatosak, mivel azokat irrelevánsnak tartom az Egyház előtt álló súlyos problémák szempontjából.
[...]
Februárban a volt bíboros Theodore McCarricket elbocsátották a klerikusi állapotból. Ön hogyan értékeli ezt a büntetést?
Ami azt illeti, McCarrick hivatalból való lefokozása jogos büntetés, de nincs rá legitim ok, hogy miért nem szabták ki ezt már több, mint öt évvel korábban, és miért nem bírói eljárással, szabályos perben. Akiknek hatalmában állt cselekedni (mint például Ferenc pápának), azok 2013 júniusára már minden szükséges tudás birtokában voltak. Mégis, a tavaly augusztusi vallomásom szinte biztosan felgyorsította ezt a büntetést - ami viszont a közfigyelmet McCarrickre irányította, eltávolítva azokról, akik régóta tudtak a bűntetteiről, de haszonélvezői voltak a pártfogásának. Még [Timothy] Dolan bíboros McCarrickről szóló közleményének 2018. június 20-ai publikálása után is bőven volt idő egy bírósági per megtartására, ez azonban túlságosan kártékony lett volna a Kúria több prominens tagjára nézve, és persze magára Ferenc pápára nézve is. Ezért hát szabályos bírói eljárás helyett, több mint hét hónapnyi teljes hallgatás után, szándékosan egy adminisztratív eljárást választottak. Nehéz nem arra következtetni, hogy ennek az időzítését a közvélemény manipulálására találták ki. McCarricket bűnbakként elítélni egy példás büntetéssel - ez volt az első alkalom az Egyház történelmében, hogy egy bíborost laikusi állapotba fokoztak le - azt a narratívát erősítette, hogy Ferenc pápa szilárdan elkövetelezett a papi szexuális visszaélések elleni küzdelemben.
A szentszéki sajtóiroda 2019. február 16-án kiadott közleménye szerint McCarricket a Hittani Kongregáció "a bűnbánat szentségében elkövetett zaklatás, és a hatodik parancsolat ellen - kiskorúak és felnőttek sérelmére - elkövetett bűnökben" találta bűnösnek, "a hatalommal való visszélés súlyosbító tényezőjével". A kiszabott büntetés a laicizálás volt, amelyet Ferenc pápa "véglegesnek" erősített meg. Ezzel McCarricket, aki önmagát mindvégig ártatlannak vallotta, megfosztották az ítélettel szembeni fellebbezés minden lehetőségétől. Hol van itt a jogszerű eljárás? Így tesznek igazságot a Vatikánban?
Mi több, azzal, hogy az ítéletet véglegessé tette, a pápa lehetetlenné tette bármi további vizsgálat lefolytatását, ami feltárhatta volna, hogy a Kúriában és máshol ki tudott McCarrick visszaéléseiről, mikor szereztek tudomást róluk, és ki segítette őt a washingtoni érseki, majd végül a bíborosi kinevezésében. Megjegyzem egyébként, hogy ennek az ügynek a dokumentumait, amelyek közzétételét ígérték, sohasem tették közzé.
A lényeg ez: Ferenc pápa szándékosan rejtegeti a McCarrick ügy bizonyítékait.
[...]
Mivel magyarázza Ferenc pápa és a többi megvádolt személy teljes hallgatását?
Senki érdemben nem tagadta a vallomásomban leírt tényeket, mivel senki sem tudja tagadni az igazságot. Az általam megnevezett bíborosok és érsekek nem akarják, hogy hazugságon kapják őket, és láthatóan azt gondolják, hogy annyira hatalmasok, hogy érinthetetlenek is lesznek, ha csendben maradnak és meghúzzák magukat. Az igazi kérdés az, hogy miért hagyják az újságírók, hogy megússzák ezt? [...]
Mérhetetlenül szomorú volt Ferenc pápa válaszát olvasni a McCarrick ügyről, hogy másról ne is beszéljek. Először azt mondja, hogy már sokszor válaszolt; másodszor azt, hogy semmit, de abszolúte semmit nem tudott McCarrickről, harmadszor pedig azt, hogy nem emlékszik a velem folytatott megbeszélésére. Ezek közül hányat lehet megerősíteni és egyidőben fenntartani? Mindhárom égbekiáltó hazugság.
Először is, kilenc hónapon át egy szót sem szólt a vallomásomról, még kérkedett is, és továbbra kérkedik a hallgatásával, önmagát Jézushoz hasonlítva. Akkor tehát vagy válaszolt, vagy hallgatott. Most melyik igaz?
Másodszor, mindenki tudott McCarrick élethossz óta tartó ragadozó magatartásáról, a legifjabb newarki papnövendéktől a Vatikán legmagasabb rangú főpapjaiig.
Harmadszor, megismétlem Isten előtt, amit tavaly augusztusban a vallomásomban is leírtam: 2013. június 23-án Ferenc pápa maga faggatott engem McCarrickről, én pedig azt mondtam neki, hogy vastag dosszié van a Püspöki Kongregációnál a molesztálásairól, és hogy papnövendékek nemzedékeit rontotta meg. Hogyan felejthetné el ezt bárki, különösen a pápa? Ha tényleg nem tudott semmiről addig a napig, úgy hogyan hagyhatta figyelmen kívül a figyelmeztetésemet, és támaszkodhatott továbbra is McCarrickre, mint az egyik legközelebbi tanácsadójára?
Az egyetemes Egyháznak egy valóban sötét időszakában vagyunk: a pápa égbekiáltó hazugságokat közöl a nagyvilágnak, hogy takargassa a romlott tetteit! Az igazság azonban előbb-utóbb napvilágra kerül, McCarrickről és az összes takargatásról egyaránt, ahogy az Wuerl bíborossal is történt, aki szintén "nem tudott semmiről", és akinek szintén "kihagyott az emlékezete".
Az októberi levelében Ouellet bíboros úgy ábrázolta önt, mint akit a saját karrierje felett érzett keserűség motivál. Igaz ez? Hogyan válaszolna erre?
[Viganò érsek itt néhány pontban védi magát.]
Akárhogyis, nem a motivációm a lényeg, az ezzel kapcsolatos kérdések terelések. Ami igazából fontos az az, hogy a vallomásom igaz-e. Továbbra is fenntartom, és vizsgálatot sürgetek azért, hogy a tényekre fény derüljön. Sajnos azonban azok, akik a motivációimat kutatják, nyílt és alapos vizsgálat lefolytatására eddig nem voltak hajlandók.
Összeségében hogyan vélekedik arról, ahogyan a média kezelte a vallomását? Ön szerint a médiumoknak szándékában állt elfogultság nélkül megvizsgálni az ön által felhozott vádakat?
Elszomorít, hogy a nagyobb hírközlő médiumok nem ragaszkodtak ahhoz, hogy Ferenc pápa és más főpapok megválaszolják vádjaimat, és nem tudom elképzelni, hogy ilyen félénkek lettek volna akkor is, ha a kérdéses pápa II. János Pál vagy XVI. Benedek lett volna. Nehéz nem arra következtetni ebből, hogy ezek a médiumok azért ilyen vonakodók, mert nagyra értékelik Ferenc pápa liberálisabb hozzáállását az Egyház tanításához és fegyelméhez, és mert nem akarják veszélybe sodorni a programját. [...]
A vallomásából világosan kiderül, hogy úgy érzi, a homoszexualitás - és az, hogy a Vatikán nem ad választ rá - lényegi része az Egyház jelenlegi problémájának abban, ahogyan a visszaéléseket kezeli. El tudná magyarázni, amilyen világosan csak lehet, hogy ön szerint a homoszexualitás milyen összefüggésben áll a visszaélésekkel?
Két területet különböztessünk meg: (1) a szexuális visszaélések bűntetteit, és (2) a szexuális visszaélések bűntetteinek fedezését, mint bűntettet. Ma a legtöbb egyházbeli esetben mindkettőnek van olyan - általában lekicsinylett - homoszexuális eleme, amely kulcsfontosságú a válság megértéséhez.
Ami az elsőt illeti, a heteroszexuális férfiak nyilvánvalóan nem választanak fiúkat és fiatal férfiakat kívánt szexuális partnernek, eközben az áldozatok körülbelül 80 százaléka férfinemű, és a döntő többségük a nemi érettségen túl lévő férfiú. A több különböző országból származó statisztikák, amelyek a papság által elkövetett szexuális visszaéléseket tárják fel, nem hagynak semmi kétséget. Akármennyire is szörnyűségesek a valódi pedofilok által elkövetett visszaélések, ezek százalékos aránya jóval kisebb. Nem pedofilok, hanem a nemi érésen már túl lévő fiúkra vadászó meleg papok vitték csődbe az amerikai egyházmegyéket. Az egyik legújabb és legmegbízhatóbb tanulmányt Paul Sullins PhD atya, a Ruth Institute munkatársa készítette. Az összefoglalójában a Sullins tanulmány többek között arról számol be, hogy:
- "A homoszexuális férfiak aránya az 1950-es évek teljes népességén belüli arány kétszereséről az 1980-as évek teljes népességén belüli arány nyolcszorosára emelkedett. Ez a trend szoros összefüggésben áll a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések gyakoriságának növekedésével."
- "E tanulmány eredményei arra engednek következtetni, hogy ha a homoszexuális papok aránya az 1950-es évek szintjén maradt volna, legalább 12 000-rel kevesebb gyermek (főként fiúk) szenvedett volna el molesztálást."
Az ilyen jellegű visszaélések túlsúlya teljesen szembetűnő. Nem hiszem, hogy ezt bárki is vitathatná. Azt, hogy a homoszexualitás egy fontos oka a szexuális visszaélések válságának, XVI. Benedek emeritusz pápa is kijelentette a legutóbbi, "Az Egyház és a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrány" című dolgozatában. A Hittani Kongregáció prefektusaként szerzett sokéves tapasztalata alapján emlékszik vissza rá, ahogy "a különböző papi szemináriumokban kis homoszexuális körök alakultak ki, amelyek többé-kevésbé nyíltan működtek és érzékelhetően megváltoztatták a szemináriumok légkörét".
A bőséges bizonyítékok fényében elképesztő, hogy a "homoszexualitás" szó egyszer sem jelenik meg a szentszék legújabb hivatalos dokumentumainak egyikében sem, a két családszinódust, a fiatalok szinódusát, és a most februári püspöki nagygyűlést is beleértve.
Ami a másik területet illeti, a püspökök közötti "meleg maffiát" nem a közös szexuális kapcsolatok, hanem a közös érdekek kötik össze abban, hogy megvédjék és szakmailag segítsék egymást, és hogy elszabotáljanak minden reformtörekvést. A már említett dolgozatában Benedek emeritusz pápa megjegyzi, hogy egy a szemináriumokat, és bennük a homoszexuális klikkek problémáját érintő vatikáni vizsgálat "nem hozott felszínre új információkat, mivel különböző erők egyértelműen összefogtak a valódi helyzet elkendőzésének érdekében", ez az észrevétele pedig megerősíti azt a vallomásbeli állításomat, hogy főpapok egy befolyásos hálózata évtizedeken át fedezte a visszaéléseket. Van akár csak egyetlen aktív püspök is az Egyesült Államokban, aki bevallja, hogy gyakorló homoszexuális? Persze, hogy nincs. Az ő tevékenységük a természeténél fogva rejtőzködő.
[...]
A Vatikán októberben saját feltáró vizsgálatot ígért a McCarrick ügyben. Ennek a vizsgálatnak az eredményei még mindig nem kerültek nyilvánosságra. Ha azonban ez egyszer megtörténik, ön szerint mit fognak ezek feltárni?
Mostanáig annak sincs semmi jele, hogy egy ilyen vizsgálat egyáltalán elindult. Azt tényként állíthatom, hogy egy tisztességes vizsgálat eredményei katasztrofálisak lennének a jelenlegi pápaságra, és akik a vizsgálat felelősei, ezt szintén tudják. Én csak arra tudok következtetni, hogy a szabályos feltáró vizsgálat bejelentése üres ígéret volt.
Bár a Vatikán még nem közölte a saját eredményeit a McCarrick ügyről, egyes egyháztörténészek úgy vélik, hogy az, ahogyan McCarricket védték - ha egyszer napvilágra kerül - XVI. Benedek, és még inkább Szent II. János Pál reputációjában is kárt tehetnek. Ön szerint tehetett volna többet akár XVI. Benedek, akár II. János Pál McCarrick megfelelő kezeléséért?
Őszintén remélem, hogy ha még nem lettek megsemmisítve, úgy minden dokumentum napvilágra kerül. Teljesen elképzelhető, hogy ez kárt tehet XVI. Benedek és Szent II. János Pál reputációjában is, ez azonban nem ok arra, hogy ne keressük az igazságot. XVI. Benedek és II. János Pál is emberi lények, akik elkövethettek hibákat. Ha így történt, szeretnénk tudni róluk. Miért kellene, hogy rejtve maradjanak? Mindannyian tanulhatunk a hibáinkból.
Én magam azt sajnálom, hogy nem szólaltam meg korábban. Ahogy azt már mondtam, őszintén azt reméltem, hogy az Egyház majd belülről meg tudja reformálni magát. De amikor világossá vált, hogy maga Péter utódja egyike azoknak, akik a bűntetteket leplezik, nem volt kétségem afelől, hogy az Úr arra hív engem, hogy szólaljak meg - ahogy azt tettem is, és fogom is még tenni.
[...]
Ha visszacsinálhatná az eseményeket, továbbra is arra kérné Ferenc pápát, hogy mondjon le? Nem gondolja, hogy az, hogy a pápát lemondásra kérte, elvonta a figyelmet az üzenetéről?
A vallomásommal minden tőlem telhetőt megtettem, az Úr pedig nem kér ennél többet. A vallomásomat fenntartom. Ugyanakkor messze vagyok a tökéletességtől, és utólag látom, hogy egyes pontokat jobban meg lehetett volna fogalmazni. Látom, hogy az ön által kérdezett részt jobb lett volna úgy megfogalmazni, ahogy azt a harmadik vallomásomban tettem:
"Arra kérem a Szentatyát, és valóban őszintén könyörgök hozzá, hogy vállalja fel azokat a kötelezettségeket, amelyeket akkor vett magára, amikor Péter utódjának hivatalát elfogadta. Magára vette annak küldetését, hogy megerősíti a testvéreit, és hogy vezet minden lelket Krisztus követésében, a lelki küzdelemben, a kereszt útján. Ismerje el a tévedéseit, gyakoroljon bűnbánatot, mutassa meg az elkötelezettségét a Péternek adott megbízás követésében, és a megtérése után erősítse meg a testvéreit (Lk 22,32)."
Rámutattam volna, hogy maga Szent Péter háromszor tagadta meg Krisztust, de aztán keservesen sírt, és bűnbánatot gyakorolt. Azután azt mondtam volna, amit most mondok: kövesse Ferenc pápa Szent Pétert! De ha Ferenc pápa nem hajlandó elismerni a hibáit és bocsánatot kérni, hogy teljesíthesse a Krisztustól kapott kötelességét, úgy le kellene mondania.
[...]
Imádkozik a pápáért?
Sohasem hagytam fel a pápáért való imádkozással, és soha nem is fogok.
[...]
A vallomása nyilvánosságra hozatala óta felvette önnel a kapcsolatot a szentszék? Ha igen, mit mondtak önnek?
Ouellet bíboros nyílt levelét leszámítva, amelyre már válaszoltam, senki sem vette fel velem a kapcsolatot semmiben.
[...]
Lehetségesnek tartja ön, hogy egyszer megbékélés lesz ön és Ferenc között? Reménykedik ebben?
A kérdése alapfeltevése hibás. Nem Ferenc pápa ellen küzdök, és nem is sértettem őt meg. Egyszerűen az igazat mondtam el. Ferenc pápának Istennel és a teljes Egyházzal kellene megbékélnie, miután fedezte McCarricket, ezt nem hajlandó elismerni, és most is számos másik személyt fedez. Hálás vagyok az Úrnak, mert megóvott minden haragtól és nehezteléstől Ferenc pápával szemben, vagy bármiféle bosszúvágytól. Minden nap imádkozok a megtéréséért. Semmi sem tenne boldogabbá, mint ha Ferenc pápa beismerné a leplezéseket és véget vetne nekik, és ha megerősítené a testvéreit a hitben.
Zárásképpen arra szeretnék rámutatni, hogy a jelenlegi válság nem egy hatalmi harc progresszívok és konzervatívok, baloldaliak és jobboldaliak között. Elsődlegesen még csak nem is a papság szexuális eltévelyedéséről, vagy a papságon belüli aktív homoszexuálisok előfordulásáról szól, még ha ezek súlyos problémák is, amelyek évszázadosak az Egyházban, és amelyek ma különösen súlyosak. Ez a válság arról szól, hogy egy korrupt "maffia" átvette az irányítást az Egyház több intézménye fölött, felülről lefelé haladva, és hogy az Egyházat és a híveket a saját, erkölcstelen céljaikra használják. Ahogy fent megjegyeztem, ezt a koalíciót nem a közös szexuális kapcsolatok, hanem a közös érdekek kötik össze abban, hogy megvédjék és szakmailag segítsék egymást, és hogy elszabotáljanak minden olyan törekvést, amely a szexuális romlottság megreformálására irányul. És mégis, ennek a szövetségnek a tagjai, és azok, akik őket félik, az egyedüliek, akiknek hatalmában áll megoldani a problémát szabályos bírósági eljárásokon, az egyházfegyelem helyreállításán, és a hiteles tanítás megerősítésén keresztül.
Mindez egy olyan intézményi bénultságot okoz, ami a hívek számára súlyosan demoralizáló. Azonban e kétségbeejtő helyzet nyomán sem teljesen meglepetteknek, sem túlzottan felzaklatottaknak nem kell lennünk a Szentlélek kitartó jelenléte és Krisztus azon ígérete nyomán, hogy visszatér, és megalapítja majd a végső királyságát. A Katolikus Egyház Katekizmusának egy kijózanító passzusával zárom, amely úgy tűnik, a saját korunkban nyer megerősítést:
"Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól." - KEK 675.
+ Carlo Maria Viganò, Ulpiana érseke, apostoli nuncius
