A Katekizmus megváltoztatásának újabb javaslata Ferenc pápától
2019. november 27. írta: Katolikus Válasz

A Katekizmus megváltoztatásának újabb javaslata Ferenc pápától

Kevesebb, mint két héttel a legutóbbi változtatási javaslat után.

pope_on_japan_flight.jpg"Ez bele kell, hogy kerüljön a Katolikus Egyház Katekizmusába." - jelentette ki az atomfegyverek használatának és birtoklásának erkölcstelenségéről Ferenc pápa azon a keddi sajtótájékoztatóján, amelyet a Japánból Rómába tartó repülőútján tartott.

Az Egyház eddigi tanítása, és így a Katekizmus is az atomfegyverek használatának tényét, hanem annak módját ítélte erkölcstelennek: "Minden olyan háborús cselekmény, mely egész városoknak vagy széles területeknek és lakosságuknak különbségtétel nélkül való elpusztítását célozza, bűncselekmény Isten és ember ellen, amit következetesen és habozás nélkül kárhoztatni kell. A modern háború azzal a kockázattal jár, hogy alkalmat nyújt ilyen bűntények elkövetésére azoknak, akik [...] atomfegyverek birtokában vannak." (KEK 2314)

Az atomfegyverek használatáról mint nagyon súlyos felelősségről és mérlegelendő kérdésről ír a Katekizmus az "igazságos háború" feltételei közt: "a fegyverek alkalmazása nem okoz súlyosabb kárt és zavart, mint maga a megszüntetendő rossz. A modern pusztító eszközök hatékonysága nagyon súlyosan esik latba e föltétel mérlegelésében" (KEK 2309). Igaz, Ferenc pápa 2017-ben úgy nyilatkozott, hogy az Egyháznak az "igazságos háborúról" szóló tanítását is felül kellene vizsgálni, mivel szerinte "egyetlen háború sem igazságos".

Az atomfegyverek birtoklásával kapcsolatban közvetlenebbül "Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma" ad iránymutatást. A Kompendium az 508-as pontjában megemlíti, hogy a hidegháború még a nevét is arról kapta, hogy az atomfegyverek birtoklását a háborútól elrettentés eszközeként használták, ugyanakkor szorgalmazza, hogy "A nukleáris elrettentés politikáját [...] a párbeszéd és a multilaterális tárgyalások alapján konkrét leszerelési intézkedésekkel kell felváltani". A Kompendium az 509-es pontban szintén nem erkölcstelenségnek, hanem "Isten és az egész emberiség előtt" viselt "különösen nagy felelősségnek" nevezi az atomfegyverek birtoklását, mivel "A tömegpusztító – biológiai, vegyi és nukleáris – fegyverek különösen súlyos fenyegetést jelentenek".

Mindezekből világos, hogy az Egyház az atomfegyverek birtoklását és használatát is a körülményektől függően ismeri el erkölcstelennek. Ferenc pápa szavaiból azonban az valószínűsíthető, hogy ezeket a körülményektől és a szándéktól függetlenül, vagyis a belső természetük szerint kívánja kimondani erkölcstelennek (bensőleg rossz cselekedeteknek).

Hasonló változtatással élt Ferenc pápa a halálbüntetéssel kapcsolatban 2018-ban, amikor a Katekizmus ezzel kapcsolatos pontját írta át úgy, hogy az immár a halálbüntetés alkalmazásának minden körülmények közötti megengedhetetlenségét mondja ki. Ez a tanítás bizonyíthatóan nem felel meg az Egyház 2000 éven vallott erkölcsi tanításának, amely a halálbüntetést csak a körülményektől és szándéktól függően mondta erkölcstelennek (lásd a cikkeinket erről a listánkban).

Idén szeptemberben Ferenc pápa már nemcsak a halálbüntetés, de a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés megszüntetéséhez is ragaszkodott. A Szentatya mindössze két héttel ezelőtt, november 15-én szintén a Katekizmus átírását javasolta annak érdekében, hogy abba bekerüljön az általa "öko-gyilkosságnak" (a pán-amazóniai szinódus résztvevői által "ökológiai bűnnek") nevezett bűn, amelyet környezeti károkozással követhetünk el.

Az 1566-ban, a Trienti Zsinat után kiadott "Római Katekizmus" (Catechismus Romanus) volt az Egyház Katekizmusa egészen 1992-ig, amikor azt hasonló szerkezettel és tanításbeli folytonossággal, de megújított nyelvezettel "A Katolikus Egyház Katekizmusa" (Catholicae Ecclesiae Catechismus) váltotta fel. A Katolikus Egyház Katekizmusában 1997-ben II. János Pál pápa tett kiegészítést a halálbüntetést tárgyaló pontban: elismerve a halálbüntetés bizonyos körülmények közötti megengedhetőségét, annak a modern körülmények között szükségtelen vagy ritkán alkalmazandó volta mellett tett hitet. A KEK 1997 után 2018-ban változott csak ismét (mint láttuk, szintén a halálbüntetést tárgyaló pontban).


(Kép: Ferenc pápa a november 26-ai repülős sajtótájékoztatón; Hannah Brockhaus/CNA)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba carmarthen 2019.11.28. 02:51:42

Az enyémek tették, akik igazán enyémek... Erősen meggyötörtek, felmérhetetlen a bánatom... Nem tudom elrejteni előled bajomat.... Semmit sem rejthetünk el egymás elől, amióta ily közel hoztalak magamhoz.

Hallgasd meg, mit mond neked Kedvesed: Alkotód, az Atyaisten, aki megteremtett téged, elhatározta, hogy magához emeli lelkedet... Nem csinálok ebből titkot, így van! Atyám felkelt, minden fülben visszhangzott kiáltása a mennyben. Ő, aki téged apaként nevelt és vezetett, aki felkínált téged mint ajándékát az emberiségnek, most felkelt, hogy visszavigyen téged magához.
www.tlig.org/en/messages/956/
Isten Ő, és látja ártatlanságodat, Isten ő és másként lát, mint az emberek. Mondom neked, felkelt, mert az ellened fordult zsarnokság felülmúlt minden mértéket... Az a kérdésem: "Akarod-e, hogy Atyád, aki a mennyekben van, kiragadjon a zsarnok kezéből és a hazug ajkak köréből?"

Maradékom, a te nyomorúságosságod, nagylelkűséged árán sokakat megmentek, de ne feledkezz meg arról, hogy tiszteletteljes gondolataid is tőlem erednek...
Kerüld az önhittségre csábító alkalmakat! Még egy kis ideig légy türelmes! Amikor a nyomorúságos szeretetre vágyott, rátekintettem-e anélkül, hogy neki adtam volna Szívemet? Lásd, a Barátod vagyok. Senki sem mondhatja: "Az Úr ránk erőlteti rendelkezését."
Neked pedig ezt mondom, leányom: "örülök, hogy nem törted meg Atyáddal kötött szerződésedet. Nagylelkűségedet arra fordítom, hogy minden embert megáldjak a Földön és kiárasszam irgalmamat a végzetes nap előtt. Kiárasztom a jóság és az imádság lelkét.

Mondom neked, én, az Úr erődítménnyé teszlek téged, hatalmammal teszlek erőssé.
Ó, a Szívem örvendez benned! Találkozzon tekintetünk és ünnepeljen ebben az örömben! Sokakat visszahozok magamhoz. Akiket félrevezettek, végül visszatérnek hozzám... Jöjj, és támaszkodj örömöd Istenére! Ne csüggedj, ne feledd, hogy amikor engem elítéltek és rám adták keresztemet, ugyanarra a földre estem le, amely mindnyájatokat hordoz, de felemeltettem, hogy befejezzem művemet. Tanulj ezért Üdvözítődtől! Végül tiéd lesz a győzelem... A Mindenható lehelete újból föl fog emelni téged. Megpróbáltatásaidból bőséggel merítek életet. 1 Tudd, hogy Atyád válaszolni fog neked szent lakóhelyéről. Melletted vagyok...
www.tlig.org/hu/humsg/hum956.html
Rossz idők járnak, de ne feledd, Teremtőtök gyengéden hajol fölétek. Békében dolgozz az én Nevemben! Ékesítsd szereteteddel Nevemet és ültess továbbra is szőlőskerteket a kiszáradt földekre! Én vagyok a te Atyád, hadd legyek vigasztalásod, és hadd emlékeztesselek arra, hogy irántad való szeretetem nem hagy el soha.
És mondom neked 6 aki így beszélsz: "Tiltakozom az ilyen igazságtalanság ellen! Nem adnak választ nekem, és ha felszólalok ez ellen, akkor sem nyilatkoznak; ellopták becsületemet...", mondom neked: Légy békében, akkor is, ha elutasították azt, amiért tollad könyörgött! Nyújthattak volna ennél nagyobb megbecsülést neked? Végül nem fogok-e gondoskodni arról, hogy az igazság győzzön? Úr vagyok, és áldásom a tiéd. úgy ismerlek, hogy bátor vagy a harcban 7de inkább hagyd meg nekem ezt a dicsőséget. Továbbra is ültess házamban! Gondoskodtam róla, hogy a jövőben friss maradj, és teremj gyümölcsöt előrehaladott korod ellenére!

csaba carmarthen 2019.12.02. 23:20:10

A hívők lelke a végsőkig próbára lesz téve *, és az előttük álló zűrzavar meg fogja őket gyötörni. Sokan tudni fogják a szívükben, hogy amit eddig igazságnak hittek és őriztek a szívükben, többé már nem tekinthető igazságnak. És így nem lesznek képesek eldönteni, hogy mi az, ami Tőlem származik, és mi az, ami nem. Hitüket darabokra fogják szedni, és sokan egy ember csinálta doktrínában fogják találni magukat, amit nem fognak soha igaznak érezni. Kínosan fogják érezni magukat, és sokan nem lesznek képesek félelmeiket kinevezett felszentelt szolgáim bizalmába helyezni. Nem fogják tudni, hogy kihez forduljanak Igazságért.

.....arra fogják őket kényszeríteni, hogy bólintsanak összejátszásukra, és fogadják el az új törvényeket, amelyeket az Egyházba be fognak vezetni. El fogják várni tőlük, hogy adózzanak tisztelettel az új törvényeknek, és fogadják el azokat, amelyek arra fognak meghívni mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben az ember egyéniségét és jogotokat, hogy azok lehessetek, amire vágytok, és amit akartok.

Amikor követőim, akik bedőlnek az eljövendő megtévesztésnek, megtagadnak Engem, akkor ez nem azt jelenti, hogy ők azt fogják mondani: „Én nem hiszek Jézusban.” Nem, ez a következőt fogja jelenteni: Ők azt a részt fogják kiválasztani Tanításaimból, amelyikben hinni akarnak. Aztán el fogják dönteni, hogy melyik résszel nem értenek egyet. Majd azt fogják mondani, hogy Jézus, ha ma a Földön járna, egyetértene ezzel az új értelmezéssel.

remnant-army.org/wordpress/hu/tag/zurzavar/page/2/

csaba carmarthen 2019.12.02. 23:23:31

Újragombolt köpönyeg...

félre ne értsd a dalom testvér
nem sirató csak szomorú
nem szeretném ha lépre mennél
félre ne értsd ismét/lem testvér....

vasarnap.hu/2019/11/25/edi-bedi-komcsik-special-edition/
www.youtube.com/watch?v=gxCfZWNXnbk

csaba carmarthen 2019.12.02. 23:25:10

Újragombolt köpönyeg...

félre ne értsd a dalom testvér
nem sirató csak szomorú
nem szeretném ha lépre mennél
félre ne értsd ismét/lem testvér....

vasarnap.hu/2019/11/25/edi-bedi-komcsik-special-edition/
www.youtube.com/watch?v=gxCfZWNXnbk

www.youtube.com/watch?v=_XiO8PdAwDI
www.youtube.com/watch?v=ew8z2UPdsNs