Pápai titkár: Az emberek elhagyják azt az egyházat, amelyik elhagyja őket
2020. március 17. írta: Katolikus Válasz

Pápai titkár: Az emberek elhagyják azt az egyházat, amelyik elhagyja őket

yoannis.jpgYoannis Lahzi Gaid (a képen balra), egyike Ferenc pápa személyi titkárainak, arra hívta fel a pap barátait, hogy szükség idején is lássák el a híveket. A kopt katolikus pap szerint ugyanis az emberek elhagynák az Egyházat, ha úgy éreznék, a szükség idején az Egyház hagyta el őket.

"Azokra az emberekre gondolok, akik majd elhagyják az Egyházat, amikor ez a rémálom véget ér, mert az Egyház elhagyta őket, amikor szükségük lett volna rá." - írta a titkár a március 13-ai levelében. "Sohasem szabadna azt mondaniuk: nem megyek egy olyan egyházba, amelyik nem jött el hozzám, amikor szükségem lett volna rá."

A titkár szerint a papoknak nem szabad puszta megfigyelőkké válniuk, hanem az emberekhez kell menniük. Ugyanakkor minden elővigyázatos lépést is meg kellene tenniük azért, hogy a fertőzést elkerüljék.

A "pastát és pizzát" továbbra is kiszállítják, de az Oltáriszentséget az időseknek, a betegeknek, és más híveknek nem - írja Gaid.

A szupermarketek és más boltok mind nyitva állnak, a templomok meg bezárnak.

- teszi hozzá.

Ahogy a kormánynak kötelessége biztosítania az embereknek a testi egészséghez és fennmaradáshoz szükséges eszközöket, úgy az Egyháznak kötelessége megtennie ugyanezt a lelkekért - véli a pap.

Gaid a fentieket egy nappal azután írta, hogy a római egyházmegye bezárta valamennyi templomát. Egy nappal később Angelo De Donatis bíboros, Róma segédpüspöke megváltoztatta a rendelkezést, és a templomok ismét látogathatókká váltak.


(Forrás: kath.net)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2020.03.18. 08:39:28

Hát... rendkívül rossz üzenete is lenne a templomok bezárásának.
Ateista "barátaink", akik amúgy is mindent "kritizálnak", most jókat élcelődnek és élezik a nyelvüket, hogy: nocsak, nincs hite az egyházatoknak?

Eljött ez az idő is és sokan rettentően rosszul vizsgáztak. De még nincs minden veszve.

Gratia Copiosa 2020.04.27. 03:34:37

Ha jól emlèkszem vagy 1651, vagy 1657-ben Borromeo Szent Kàroly a pestis járvány idején Milánóban bezáratta a templomokat. A lakosság nem hagyhatta el a házakat. Szentmiséket az utcakereszteződèsekben tartottak és a hivek az ablakból nézhették. Még Karæcsonykor is zárva voltak a templomok. A Milànó korüli 15 településen is karantènt rendelt el. Körmeneteket viszont tartott. 3,5 m követési távolságot irt elő a résztvevőktől. A városi vezetés a karantén meghosszabbítàsához kért engedélyt, amihez azonnal hozzàjárult. Szerintem a katolikus egyház ma is bizonyįtja, hogy egy olyan világvallás, ami egy látható vezető alatt képes cselekedni a közjó èrdekében. Ez a vezető ismert, fel lehet hívni és tárgyalókèpes. A katolikusok fegyelmezetten viselkednek es ez hatàssal van a társadalomra. Igaz ez egy optimista magánvélemény csupán. Eppen ezèrt a józan ésszel ellenkezik egy olyan vallàs minden feltètel nélküli befogadàsa a nyugati civilizációba, aminek nincs láthatò joghatósággal rendelkező és tárgyalókèpes vezetője. Csalòdott vagyok viszont a szentmisék online kozvetítései nézettsège miatt. Igaz, talán 3 templomból láttam, de több nézőre számítottam. Az internet elkènyeztet, könnyen elérhető minden erőfeszįtés nélkül, talàn pont ezért kevesen veszik igênybe? Igaz a kovász mindig kicsi a tèszta masszájához képest.
süti beállítások módosítása