"Jelentős a valószínűsége annak, hogy egy ártatlan embert ítéltek el, mivel a bizonyítékok nem voltak elegendőek a bűnösség szükséges mértékben alátámasztott megállapításához." - ezekkel a szavakkal fejezte be Susan Kiefel legfőbb bíró az Ausztrál Legfelsőbb Bíróság döntésének indoklását, amely hatályon kívül helyezte a Pell bíborost kétrendbeli gyermekmolesztálásért elmarasztaló ítéletet.

A Legfelsőbb Bíróság Pell vs. A Királynő [2020] HCA 12 (2020. április 7.) ítélete Ausztrália hét legtekintélyesebb bírájának egyhangú döntésével született meg. Az indoklásuk világossá kell, hogy tegye, hogy a bíborost nem holmi jogi trükközések, hanem alapvető jogelvek alapján mentették fel. Ausztráliában, csakúgy, mint Nagy-Britanniában, nem a vádlottnak kell bizonyítania az ártatlanságát: minden személy "ártatlan, amíg a bűnössége bizonyítást nem nyer". Minden esküdtszéki tárgyaláson elmondják, hogy a vádakat a vádhatóságnak kell elővezetnie és "ésszerű kétséget meghaladóan" bizonyítania. Ebben az ügyben a Legfelsőbb Bíróság egyértelművé tette, hogy a bemutatott bizonyítékok alapján "ésszerű kétség" maradt fenn.

Egy esküdtszéki tárgyalást követően Pell bíborost 2018. december 11-én öt vádpontban ítélték el két kórustag fiú szexuális bántalmazásáért, amelyet [a vád szerint] két alkalommal, 1996-ban és 1997-ben a Melbourni Katedrálisban, Melbourne érsekeként követett el. Az állítások szerint az erőszak közvetlenül Pell érsek szentmiséje után történt a katedrális sekrestyéjében, ahol az áldozatok mellett egyedül az érsek volt jelen, még mindig ünnepi miseruhába öltözve.

A vádnak két szokatlan jellemzője volt. A kórustag fiúk egyike a [balesetben bekövetkezett] halálát megelőzően azt állította a szüleinek, hogy sohasem molesztálták. A vád teljes egészében a másik, a tárgyalásokon csak "A"-nak nevezett egykori kórustag vallomására épült. Az ügyben semmilyen más alátámasztó vagy megerősítő bizonyíték nem volt.

A védelem ugyanakkor világos bizonyítékokat mutatott fel arról, hogy az erőszakos cselekmény nem történhetett meg. A legtöbb ilyet Mgr. Portelli, a katedrális ceremóniamestere szolgáltatta, aki rámutatott arra, hogy

(i) Pell bíboros minden vasárnapi mise után a katedrális lépcsőjéhez vagy annak közelébe vonult a híveket köszönteni és ott elidőzni velük;

(ii) az Egyházban megszokott és hagyományos gyakorlat, hogy az érseket a katedrálisban mindig kíséri valaki, amikor ő ünnepi miseruhában van; valamint hogy

(iii) a sekrestyében kifelé és befelé is folyamatos a forgalom 10-15 perccel a vasárnapi misét lezáró kivonulás után.

Nem mellékes, hogy a vád még csak fel sem vetette soha, hogy Mgr. Portelli vagy a katedrális más szolgálattevője hazudna a bizonyítás során. A vád ennél egyszerűbb érvelést alkalmazott: csak mert valami "megszokott gyakorlat", még nem jelenti azt, hogy minden egyes alkalommal úgy is történt. A vád álláspontja az volt - a Legfelsőbb Bíróság indoklása szerint -, hogy a bizonyítékok összességében felvetik "annak valódi lehetőségét, hogy a bántalmazás ... megtörtént".

Ahogy a Legfelsőbb Bíróság kimondta, "az elemzés során mérlegelésre sem került, hogy a felhozott bizonyítékok ellenére fennáll-e annak ésszerű lehetősége, hogy 'A' állításai olyan mértékben tévesek, amely a vádlott bűnössége felől ésszerű kétséget hagy maga után". Vagyis az alacsonyabbfokú döntés során rossz kérdést vizsgáltak. Egy büntetőügyben nem az a kérdés, hogy az állítólagos bántalmazás megtörténhetett-e. Az számít csak, hogy a vád bizonyította-e, hogy az állítólagos bántalmazás megtörtént.

A Legfelsőbb Bíróság elfogadta, hogy az esküdtszék és a feljebbviteli bíróság is hihetőnek ítélte "A" beszámolóját. A Legfelsőbb Bíróság azonban úgy ítélte, hogy bár a hihetőség fontos, önmagában nem elég. A vád bizonyítékait a védelem bizonyítékaival összevetve ugyanis egyértelműen ésszerű kétségek merültek fel. Ilyen körülmények között Pell bíborost joggal mondták ki "nem bűnös"-nek.

A Pell-ügy különleges volt, nemcsak Pell bíboros magas rangja, de a vádhatósági bizonyítékok rendkívüli szűkössége miatt is. A gyermekmolesztálási ügyekben általában valamilyen alátámasztó bizonyíték is van, vagy jellemző legalább a védelem oldalán álló bizonyítékok hiánya. Ebben az ügyben azonban nem ez volt a helyzet, ami - ahogy mi, ügyvédek szoktuk mondani - "önmaga ellen szól".

Az ítéletre adott egyes reakciók célozgatásai szerint Pell bíborost azért kellett volna elítélni, hogy megerősítsék a szexuális visszaélések áldozatait abban, hogy hisznek az állításaiknak. A Pell-ügyben született döntés azonban a rendőrséget, a vádhatóságot, a bírókat, és talán a médiát is arra kellene, hogy emlékeztesse, hogy a bizonyítás normál szabályai nem megkerülhetők. A bíborosok és püspökök nem állnak a törvény felett, de ugyanúgy kijár nekik a törvény szerinti igazságos bánásmód. Még egy bíborosnak is kijár az igazságos tárgyalás.

A szerző, Neil Addison, büntetőjogi ügyvéd, gyakorló törvényszéki képviselő, több a vallásszabadság és jogrend témájában írt mű szerzője.

(Forrás: Catholic Herald)