Négynapos látogatást tett Rómában szeptember 23-a és 27-e között Hong Kong nyugalmazott püspöke és XVI. Benedek pápa kínai-vatikáni kapcsolatokért felelős egykori tanácsadója, Joseph Zen bíboros. A bíboros abban a reményben utazott a Vatikánba, hogy a többször hangsúlyozott és sürgető kérésére Ferenc pápa fogadni fogja őt.
Joseph Zen az ügyben levelet is küldött Ferenc pápának, aki azonban a bíborosnak semmilyen választ nem küldött. Ezért döntött úgy, hogy személyesen próbálja meg felkeresni a Szentatyát. A pápa azonban nem fogadta őt.
Útja után a bíboros a National Catholic Registernek úgy nyilatkozott: "Nem hiszem, hogy valaha is visszatérek még. A lábaim már nem működnek jól az ilyen hosszú utakhoz."
Zen bíboros Hong Kong jelenlegi segédpüspökét, Joseph Ha Chi-shing-et szerette volna Ferenc pápának ajánlani az egyházmegye élére. Ha Chi-shing püspököt azonban a kínai állampárt nem szeretné az egyházmegye élén látni. Egy 2018. szeptemberében a szentszék és Peking között kötött, máig titkolt szövegű egyezményben Ferenc pápa beleszólást engedett az állampártnak a kínai püspökök kiválasztásába.
Zen bíboros és más források szerint is a szentszék eredetileg szintén Ha Chi-shing püspököt tervezte a Hong Kong-i egyházmegye élére helyezni. "Visszavonták, mert félnek Pekingtől." - nyilatkozta Zen bíboros. "Aztán jött ez a másik jelölés [ti. Peter Choi atyaé - KV szerk.], és ezt a döntést is felfüggesztették, tudván, hogy őt nem fogadnák el a hívek. Ezért a Vatikán most mindkettőjüket félretette, és egy harmadik jelöltet keres." - tette hozzá.
A Szentszék három dolgot is tett az egyházunk kárára. Az első ez a titkos dokumentum, a titkos egyezmény volt Pekinggel. Mivel a dolog titkos, a kormány arra tudja felhasználni, hogy bármit követeljen a hívektől a pápa nevében.
A második rettenetes dolog a hét szakadár püspök legitimálása volt.
A harmadik, még rettenetesebb dolog a regisztrálásról szóló dokumentum. Aláírni egy dokumentumot, hogy a független [ti. állampárti - KV szerk.] egyházhoz csatlakozunk? Ez aposztázia! Felszólaltam ez ellen, levelet írtam először a pápának, majd a világ összes bíborosának, és semmi nem történt. Elképesztő.
- mondta a Hong Kong-i bíboros.
A kérdésre, hogy miért hallgat Ferenc pápa a kínai állam kiújult egyházüldözéséről, valamint a Hong Kong-i tüntetésekről és a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakról, Zen bíboros úgy válaszolt: "Megkérdeztem már erről a Szentatyát, levélben is leírtam neki ezen a héten. Azt írtam:
'Ez a csönd rettenetes. Elvesztettük a hitelünket a híveink közt.'
Zen bíboros a küzdelme folytatásáról úgy nyilatkozott:
Erőmön felül megtettem mindent. Már semmi mást nem tehetek, mint hogy imádkozom. Ha a Vatikán maholnap ezt a püspököt választja, aki Peking áldását bírja; ha ezt a rossz püspököt nevezik ki Hong Kong élére, úgy az én küzdelmem véget ér. Akkor a visszavonulást fogom választani. Az utolsó tiltakozásom lesz ez - eltűnök, és mindenki tudni fogja, miért. Bele fogom írni a végakaratomba, hogy a csontjaimat nem helyezhetik a katedrálisban végső nyugalomba, mert nem akarok ilyen emberekkel egy helyen nyugodni. Egy egyszerű temetőben temetnek majd el, az Istenhez hű többi hívő maradványai közt.
(Forrás: National Catholic Register)
Sani76 2023.10.23. 07:51:04