Lukács evangéliuma - pápai átiratban
2020. október 22. írta: Katolikus Válasz

Lukács evangéliuma - pápai átiratban

2020. október 20-án az alábbi üzenetet osztotta meg Ferenc pápa a Twitter oldalán:

pontifex_twitter_20201020.png

„Elég!” (Lk 22,38), mondja Jézus, amikor a passió előtt a tanítványok megmutatják neki a két kardot. „Elég!”: félreérthetetlen válasz mindennemű erőszakra. Jézusnak e szava átível az évszázadokon, és ma is erővel ér el hozzánk: elég a kardokból, a fegyverekből, az erőszakból, a háborúból!

(Forrás: A Magyar Kurír szerkesztőségének fordítása; Az eredeti szöveg, olasz nyelven ITT elérhető.)

A Ferenc pápa által idézett szentírási mondat a szövegkörnyezetével együtt így hangzik (vastagbetűs kiemelések tőlünk):

Aztán tovább beszélt hozzájuk: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?” „Semmiben” – felelték. „Most azonban – folytatta – akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját és vegyen rajta kardot. Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: A gonosztevők közé számították. Sorsom beteljesedik.” „Uram – mondták –, nézd, van itt két kard!” Erre csak annyit mondott: „Elég.” (Lk 22,35-38)

A szöveg végéről idézett "Elég" a görög eredetiben "Ἱκανόν", aminek jelentése: "alkalmas" valamint "elegendően sok valamire". A mondat eredeti értelme tehát: "Annyi elegendő" vagy "Annyi megfelelő". (Lásd: ujszov.hu)


Kapcsolódó cikkeink:

- Ferenc pápa: Felül kellene vizsgálni az Egyház "igazságos háborúról" szóló tanítását
- A Katekizmus megváltoztatásának újabb javaslata Ferenc pápától
- 6 dolog, amit minden katolikusnak tudnia kellene az "igazságos háború" elvéről

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2020.10.24. 10:09:56

Nem értek hozzá, de ezek szerint az evangéliumi részlet jelentése pont a fordítottja? Jól értem?
süti beállítások módosítása