Arinze bíboros: "Nem konzervatív vagyok, hanem normális!"
2017. március 24. írta: Katolikus Válasz

Arinze bíboros: "Nem konzervatív vagyok, hanem normális!"

20151105t1055-227-cns-gaudium-spes-50th-1024x746.jpgRómában épp egy négynapos konferencia zajlik az afrikai keresztény teológia kérdéseiről. A konferencia vendégeinek egyike a 84 éves nigériai bíboros, Francis Arinze, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció korábbi prefektusa.

Arinze bíboros ma is az afrikai Egyház egyik legmeghatározóbb hangja. Jóllehet Arinzét különösen is, az afrikai Egyházat pedig általában véve "konzervatívnak" vagy "hagyományhűnek" tartják, mint Arinze elmondta egy a Crux magazinnal adott szerdai interjújában, ő nem így érez ezekkel kapcsolatban.

"A 'konzervatív' szót az emberek különféleképpen értelmezik." - mondja a bíboros. - "Vegyük példának, hogy amikor számtant művelünk, megtanuljuk, hogy 2+2=4. Ez ma ugyanúgy igaz. 'Konzervatív' vagyok tehát, ha ezt én kimondom?"

Arinze bíboros azt is elmondta, hogy az afrikai kultúra erősíti a hagyományos keresztény hitet. "Európában és Észak-Amerikában a kultúra szekuláris. A vallást úgy kezelik, mint magánügyet, és úgy tűnik, mintha az emberek szabadkoznának a hitük miatt. A legtöbb országban Afrikában a vallás egy örömteli dolog. Amikor hazamegyek, felveszem a reverendámat a repülőtéren, és ez normális dolog."

A kérdésre, hogy ezek szerint Afrikában nem is kell szabadkoznia az embernek a hitéért, a bíboros így felel: "Egyáltalán nem! Amikor a repülőtérre érek, ahelyett, hogy az útlevelemet néznék, a határőrök inkább az áldásomat kérik. Úgyhogy ebből is láthatják, hogy a teljes társadalom egy ilyen klímával rendelkezik, ez pedig hat a püspökökre."

"Ezek szerint amit néhányan 'konzervatívnak' gondolnak, az ön szerint egyszerűen csak normális?" - kérdezi a Crux riportere. A bíboros válasza: "Igen. A társadalom pedig nincs a kereszténység ellen. Sok tekintetben a kereszténység nagyobb kihívásoknak van kitéve Európában, mint Afrikában."

Az inkulturáció érzékeny kérdésében, azaz hogy mennyi teret adhat a katolicizmus, hogy magába építse a hagyományos afrikai hiedelmeket és szokásokat, Arinze a szkepticizmusának adott hangot a liturgikus tánccal kapcsolatban, de egyúttal elismerte azt, hogy az afrikai szentmise szükségszerűen kifejezőbb. A bíboros ezt egy sajátos példával szemléltette.

"Ha egy kosárnyi banánt adsz egy amerikainak az Egyesült Államokban, hogy vigye azt az áldozati oltárhoz, és ugyanazt a kosárnyi banánt egy afrikainak adod, a mozdulataik az oltár felé különbözőek lennének." - mondja. - "A nigériai egy kicsit balra és kicsit jobbra fog mozogni. Az egész teste mutatja a felajánlás örömét."

A riporter megjegyzésére, hogy úgy tűnik, mintha az afrikai püspökök hangosabbá és meghatározóbbakká váltak volna az Egyházban, beleértve a nyílt (hithű) kiállásukat az elmúlt két családszinóduson, a bíboros így felel: "Igaz az, amit észrevett. Ez érthető is, mert amikor a II. Vatikáni Zsinatot ünnepelték 55 évvel ezelőtt, az afrikai püspökök száma nagyon alacsony volt. A legtöbb püspök, aki Afrikában dolgozott, misszionárius püspök volt, akik a hitet Afrikába vitték, és nagyon jó munkát végeztek." Ugyanakkor hozzátette: "Nagy különbség van az országok között. Emlékezzen rá, hogy Afrikában 54 ország van. De fokozatosan, a helyi papsággal együtt püspökök is lesznek. Ez a normális fejlődés. A püspökök és bíborosok pedig egyre tapasztaltabbá válnak abban, mi is az Egyház, így szükségszerűen többet is kezdenek hozzátenni. Ez csupán az isteni gondviselés normális kibontakozása."

Az interjú végén Arinze bíboros elhessegette azt a kérdést, hogy vajon az Egyháznak lesz-e hamarosan afrikai pápája. "Nem gondolom, hogy jelentősége lenne annak, honnan érkezik a pápa. A legfontosabb dolog az, hogy a pápa javakat hoz magával. Ha nem hoz magával javakat, mit nyerünk vele, ha akár az én falumból jön is? Számomra ez nem fontos. Ami számít, az az, hogy katolikus legyen!"

A teljes interjú szövegét angolul tudó olvasóink a Crux magazin oldalán olvashatják.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása