Az alábbi írás eredetije Dwight Longenecker atya blogján jelent meg, 2016. januárjában.

Az anglikán közösség legújabb felbolydulása ismét rávilágított a keresztény világ valódi megosztottságára: a megosztottságra a jobb híján "történelminek" nevezhető keresztények, és a "progresszív" keresztények között.

A "történelmi" keresztények úgy hiszik, hogy a vallásukat Isten nyilatkoztatta ki a Fia, Jézus Krisztus személyében, és hogy a Szentírás ennek a kinyilatkoztatásnak legfőbb tanúsítója. Úgy hiszik, hogy az Egyház a feltámadt Úr Jézus teste a világban, és hogy az Ő azon küldetése, hogy felkutassa és megmentse mindazt, ami elveszett, még mindig érvényes és élő. A történelmi keresztények hisznek az Egyház természetfeletti életében, és bíznak Isten munkálkodásában a világban és az életükben.

A progresszív keresztények viszont azt hiszik, hogy a vallásuk a körülmények és az emberek egy történelmi esetlegessége, hogy Jézus Krisztus a legjobb esetben is egy isteni sugalmazottságú tanító, hogy a Szentírás esendő emberi dokumentumok gyűjteménye, amikre a pogányság hatást gyakorolt, az Egyház pedig spirituális beállítottságú emberek közössége, akik arra vágynak, hogy békét és igazságot hozzanak mindenki számára, és jobbá tegyék a világot.

Elismerem, hogy a leírásom leegyszerűsítő, de az alapvető megosztottság felismerhető, és a hívők mindkét oldalon elismerhetik, hogy a "történelmi" és a "progresszív" keresztények valamennyi felekezetben megtalálhatók. A valódi megosztottság a keresztény világban többé nem protestánsok és katolikus között van, hanem progresszívek és történelmiek között.

Amikor "megosztottságról" írok, valójában "csatározást" kellene említenem, mivel mindkét oldal egy végeláthatatlan és feloldhatatlan csatában ragadt. Végeláthatatlan, mert egyik oldal sem hajol meg, és feloldhatatlan, mert a megosztottság egészen a teológiai és filozófiai gyökerekig hatol.

Érdemes azonban megvizsgálni a progresszív kereszténység dinamikáját, és beláthatjuk, hogy ennek az évszázadnak a végére vagy teljesen kihal, vagy megszűnik a kereszténység részének lenni.

Ma még a modernizmus keresztény ruhát hord a fősodratú protestáns felekezetekben, és a katolikus egyház egyes részeiben. Ez azonban nem tarthat túlságosan sokáig, 12 egyszerű oknál fogva:

1) A modernisták tagadják a természetfelettit, ezért valójában nem is vallásosak.

Itt "vallás" alatt a természetfelettivel való kapcsolatot értem. A vallás (legyen az primitív emberek tűz körüli ugrándozása vagy ünnepi szentmise egy katolikus katedrálisban) kapcsolatteremtést jelent a két világ között. A lelkek üdvösségéről szól, a bűnök bocsánatáról, mennyről, pokolbeli kárhozatról, túlvilágról, angyalokról és démonokról, és minden ilyesmiről.

A progresszívek nem törődnek ezekkel. Számukra a vallás az egyenlő jogokért folytatott harcról, a világ jobbá tételéről, a mindenkihez való kedvességről, és a "spiritualitásról" szól. Nem tart sokáig, mire az emberek rájönnek, hogy ezért nem kell a templomba járni. Emiatt nem is járnak oda többé, ami végülis a progresszív kereszténység kihalásához vezet.

A progresszív keresztények első generációja még rendszeresen jár templomba. A második már csak néha jelenik meg a templomban. A harmadik már szinte soha. A negyedik és ötödik már szükségtelennek lát minden szertartást. Arra a végkövetkeztetésre jutnak, hogy ha a vallás csak a jócselekedetekről szól, úgy a vallási szertartások feleslegesek... és ebben igazuk is van.

2) A progresszív vallás a lényegét tekintve individualista, és nem közösségi.

Minden ember a saját meglátásaira hallgat. Ezért amikor a vallásra kerül a sor, a progresszív vallás felaprózódása egyre erőteljesebbé válik. A szilárd véleménnyel bíró egyének egyre kisebb és megszállottabb csoportokat alkotnak a hasonló gondolkodásúakkal, ezek a csoportok pedig minél kisebbek, végül annál inkább kifulladnak és elhalnak.

3) A progresszív kereszténység szubjektív és szentimentalista.

Megkerüli a tanítást, és az egyéni spiritualitást és érzelmi válaszokat helyezi a tanítások és erkölcsi kérdések fölé. Nem tart tehát sokáig, hogy az individualista és szentimentalista hajlamok kiűzik az ilyen személyt egy olyan egyházból, ami dogmatikus és követelő. A modernisták a saját spiritualitásukat és érzelmi tapasztalataikat részesítik előnyben bármiféle formális, intézményesített vallási elköteleződéssel szemben. Innen ered az "én spirituális, de nem vallásos vagyok" elképzelés. Amikor ez a hozzáállás győzedelmeskedik, a modernista vallás kihal, mert a hívei nem látják értelmét hinni és tartozni valahová.

4) A progresszív kereszténység történelmileg revízionista.

A történelmet újraírják a saját előítéleteik szerint. Vallási szempontból ez azt jelenti, hogy leválasztják magukat a hagyományról. Ennek következtében elvágják magukat a valódi vallás éltető forrásától is. Ahogy levágják magukat a hagyományról, nem marad másuk, mint az épp aktuális vallási propaganda, hóbort, vagy igazodás a pillanatnyi kultúrához. Az efféle múlandó hozzáállás képtelen hosszú távon fenntartható vallásos elkötelezettséget nyújtani. A vallás a hagyomány megőrzésével, és az évek során annak kibővítésével virágzik. Az a vallás tehát, amelyik eltörli a hagyományát, önmagát pusztítja el.

5) A progresszív kereszténység idejétmúlt bibliai iskolára épül.

A cinizmus, a divatos kételkedés, és Biblia megbízhatóságának elvetése a racionalista bibliai iskolára épül, ami felett már régen eljárt az idő. Az elmúlt század régészeti, szöveges és történelmi felfedezései a kora huszadik század protestáns bibliakritikusait meghazudtolják. Az új és fiatal bibliaszakértők az elemzés és kutatás ugyanazon módszereit használva mutatnak rá arra, hogy a Biblia sokkal történelmibb, mint ahogy azt az öreg német fickók gondolták. A modernista bibliai iskola kártyavára összedől, és ez csak tovább folytatódni fog. A progresszív keresztények számára nem marad majd más, mint visszatérni a történelmi kereszténységhez, vagy megkeresni a kijáratot, a hitük minden maradéka nélkül.

6) A progresszív kereszténység ki fog halni, mert semmi komolyat nem követel a híveitől a vallásosságukban.

Kérdezzük meg bármelyik modernistát: "Miért legyek az Egyház tagja?". Mit válaszolna rá? "Nem kell az egyház tagjának lenned. Ha akarod, az a rendelkezésedre áll. Ha jót tesz neked és jobban érzed tőle magad, úgy állunk a szolgálatodra." A modernista katolikus papok a kezüket tördelik és azon csodálkoznak, miért nem jön már senki misére. Azért van ez, mert negyven éven át azt mondták: "Nem is igazi halálos bűn szentmisét mulasztani. Azért kellene eljönnöd rá, mert szereted Istent, és nem azért, mert féled Őt." Jóllehet utóbbi felfogás dicséretes, nem kellene meglepődniük, ha így [ti. komoly elvárások nélkül - a szerk.] senki nem jön misére.

7) A progresszív igazából nem akarja megérteni, miért kellene bárkinek is vallásosnak lennie.

Úgy indult még, mint egy olyan vallásos ember, aki hisz a bűnben, a megváltásban, a természetfeletti történetben. Fokozatosan vált modernistává, miközben folytatta a vallásos gyakorlatokat, de sohasem állt meg, hogy feltegye a kérdést, hogy miért szükséges mindez egyáltalán. Ha őszinte, és felteszi magának ezt a kérdést, vele együtt a vallás gyakorlásával is felhagy. Kivéve persze, ha ő pap. Ha ugyanis egyházi pályán van, úgy más munka után kellene néznie. Emiatt egyszerűbb inkább fenntartani a showműsort.

8) A progresszívek olyan erkölcsi züllést engednek meg, ami a valódi vallásosságnak elszívja az erejét.

Valamennyi természetfelettire tekintő vallás erkölcsi tisztaságot, önfegyelmet, és önuralmat követel meg. A valódi vallás önfegyelmet kíván. A modernista a vallásra nem önmegtagadásként, hanem önmegvalósításként tekint. Az élvhajhászok hamar rájönnek, hogy a vallás - még annak felvizezett, modernista formája is - nem éri meg a fáradságot.

Ennek egy másik vonatkozása az, hogy a progresszív kereszténység fogamzásgátlást használ és jóváhagyja az abortuszokat. Nem nagy tudomány belátni, hogy az a közösség, amelyik nem szül elég gyermeket, egyhamar kihal.

9) Az Egyház a déli féltekén felemelkedőben van.

A kereszténység Afrikában, Ázsiában, és Dél-Amerikában a leginkább élő. A keresztények ott egyaránt történelmiek és modernek. Fiatalok, energikusak, és egy örömteli és dinamikus evangéliumot követnek. A tény, hogy az afrikai anglikánok az episzkopálisok kiközösítése felé mozdulnak, már a jövő szele. A történelmi kereszténység fel fog lázadni, és legyőzi a progresszív kereszténységet, egyszerűen azért, mert az előbbi hiteles, míg az utóbbi hamis hit.

10) A progresszívek sodródók és megalkuvók.

Régen azt gondolták, hogy ők a radikálisok, de beszürkültek, külvárosiassá, és az establishment részévé váltak. Mindig a tömeggel tartanak, különösen ha a tömeg "radikálisnak" és "felforgatónak" mutatja magát. A megalkuvás a valódi vallásosság halála, az úri radikalizmus pedig annak sírgödre.

11) Ma a történelmi keresztények a radikálisok.

Amikor az egész világ liberálissá válik, a konzervatívok azok, akik radikálisok. Amikor az egész világ erkölcsi züllésbe burkolja magát, a tisztaság a radikális. Amikor az egész világ falánkságban tobzódik, az, aki böjtöl, a radikális. Amikor az egész világ a relativizmusért rajong, a dogmatizmus a radikális. Amikor az egész világot elvakítja az anyagelvűség, a természetfelettibe vetett hit a radikális. A keresztény csak akkor jó hír, amikor radikális, és emiatt a történelmi és hősies keresztények azok, akik győzni fognak.

12) Mindenkit szívesen látunk... távozni.

Az irónia az, hogy a progresszívek legvégső, tévedhetetlen dogmája az, hogy "mindenkit szívesen látunk". Nem képesek felismerni, hogy a vallás csak úgy lehet vallás, ha határai vannak. Nem lehet klub, ha nincsenek a tagságának feltételei, és nem lehet egyház, ha nincsenek dogmái vagy erkölcsi elvárásai. Következésképpen miközben örömmel sírdogálnak, hogy "az imádságnak e háza mindenkit befogad", az a ház egyre inkább üres, és egyre inkább nem jár már oda senki. A progresszív templomok ajtajai lehet, hogy szélesre vannak tárva, de csakis azért, hogy a bentlévők olyan gyorsan távozhassanak, amilyen gyorsan csak lehet.