A mai szentmise megtanít minket arra, hogy mily eszközökkel tudja az Egyház megtartani és megújítani a lelkekben a természetfölötti életet.

Eszünkbe idézi tehát a szentleckében a keresztséget, amikor Szent Pál mélyértelmű hasonlattal egybeveti Krisztus halálával a mi keresztségünket. Mind a kettő elveszi a bűnt és új életet ad. Ha igazán Krisztusé akarunk lenni, akkor meg kell halnunk a bűnnek, mert csak így élhetünk Krisztussal.

Az evangéliumhoz pedig Szent Ambrus fűz gyönyörű magyarázatot. A hét kenyér – szerinte –, mellyel Krisztus az egész sereget táplálta, jelenti a hét szentséget, a lélek természetfölötti életének forrásait. A kenyér szétosztását azután rábízta az apostolokra, amint ma is utódaikban, a papokban, az apostolok osztják szét a hívők seregének a szentségeket. A fentmaradt morzsák a szentségek kimeríthetetlen erejét jelképezik. Ebben van a liturgiának páratlan értéke, mert a szentségek kiszolgáltatása a papok által csak a liturgiában történik, és azért igaz, hogy a liturgiában való részvétel az igazi katolikus élet legelső és nélkülözhetetlen forrása. Erre gondolva oly megnyugtató lesz minden imádságunk a szentmisében a jobb és szebb élet után, mert érezzük, hogy az Egyház ezen hatalmas eszközei segítenek a megvalósításban.

A mai vasárnap liturgiája is az egész liturgia alapvető tanítását erősíti meg: természetfölötti életünkben legbiztosabb út a célhoz, ha az Egyházzal együtt érzünk, imádkozunk és élünk.

Szentlecke. Atyámfiai: Mnd a kik megkereszteltettünk Krisztus Jézusban, az ő halálában kereszteltettünk meg? Mert eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba: hogy valamint Krisztus föltámadott halottaiból az Atya dicsősége által, úgy mi is az élet újságában járjunk. Mert ha együvé oltattunk az ő halálának hasonlatossága szerint, feltámadásával is úgy leszünk. Tudván azt, hogy a mi régi emberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy elrontassék a bűn teste, és többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert a ki meghalt, megigazúlt a bűntől. Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy együtt élni is fogunk Krisztussal, tudván, hogy Krisztus halottaiból feltámadván, már nem hal meg, a halál őrajta többé nem uralkodik. Mert hogy meghalt, a bűnnek egyszer halt meg; hogy pedig él, az Istennek él. Igy tartsátok ti is magatokat megholtakúl a bűnnek, élőkűl pedig az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. (Róm 6,3-11)

Evangélium. Abban az időben: Midőn ismét nagy sereg volt Jézussal, nem lévén mit enniök, egybehivá a tanítványokat, és mondá nekik: Szánom a sereget, mert ime már harmadnapja vannak velem, és nincs mit enniök. És ha étlen bocsátom őket haza, elfogyatkoznak az úton, mert némelyek közőlük messzünnen jöttek. És felelék neki az ő tanítványai: Honnan elégítheti meg ezeket valaki kenyerekkel itt a pusztában? És kérdé őket: Hány kenyeretek vagyon? Azok mondák: Hét. És parancsolá a seregeknek, hogy telepedjék le a földre. És vévén a hét kenyeret, s hálát adván, megszegé, és tanítványinak adá, hogy eléjök tegyék, és a sereg elé tevék. Kevés halacskájok is vala; azokat is megáldá, és eléjök hagyá tétetni. És evének, és megelégedének; és a megmaradt hulladékokból hét kosárral szedének föl. Valának pedig, a kik ettenek, mintegy négyezren; és elbocsátá őket. (Mk 8,1-9)

(Forrás: Szunyogh Xavér Ferenc O.S.B.: Magyar-latin misszále. Szent István Társulat, Budapest 1933)