A Jézus Szíve litánia 2.
2017. június 02. írta: Katolikus Válasz

A Jézus Szíve litánia 2.

(Elmélkedések.)

jsz2.jpgJézus Szíve, a Szűzanya méhében a Szentlélek alkotta Szív!

1. Ami az első fohász Jézus Szívének örök, isteni eredetét, úgy jelzi e fohász Jézus Szívének földi, emberi eredetét. Amaz az ő magasságát emeli ki, emez a hozzánk való közelségét; amaz a fölöttünk való trónolást, emez a hozzánk való rokonságát. Az Üdvözítő Szíve is anyaméhben képződött, mint a miénk; emberi vér táplálta, mint a mienket; emberi szervezetnek lett központi szerve pontosan úgy, mint a miénk. Csak éppen, hogy ő Isten is volt egyúttal s hogy az ő megtestesülését a Szentlélek létesítette!

Azóta nagy dolog: embernek lenni! Azóta mondhatjuk el büszkén: egyikünk Isten! És ezt is: egyikünk az Istennek anyjává lett.

2. Kifejezi ez a fohász azt is, hogy az Isten Fiának megtestesülését a Szentlélek, azaz az isteni szeretet művelte. A három isteni személy ugyan lényegi egységénél fogva mindig együtt is működik, s így a megtestesülést is a háromszemélyű Isten művelte, nem a Szentlélek külön. De azokat a cselekedeteket, melyek egy-egy isteni Személy jellegének különösen megfelelnek, különösen is egy-egy Személynek szoktuk tulajdonítani, s mivel a megtestesülés kétségtelenül az isteni szeretet legnagyobb megnyilatkozása, azért annak véghezvitelét különösen annak a Személynek tulajdonítjuk, akinek személyi jellege és eredete: az Atyát és Fiút összekötő szeretet.

Jézus Szívében az örök szeretet testesült meg a Szeretet Lelke által.

3. Fontos a megtestesülésben Mária szerepe is. Jézus jöhetett volna, mint kész ember is, de mivel mindenben „hozzánk emberekhez hasonló lett s külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember... és őbenne nincsen bűn” (Fil. 2,7 és 1Jn. 3,5) épp azért gyermekként kellett születnie is; ezért kellett neki anya. Valamennyi nő között az egy Mária találtatott méltónak e hivatásra, a „Szűz” lett a minden asszonyok közt áldott Isten-anya.

Tisztaság az első lépcső, az első feltétel, mellyel Jézus közelébe juthatunk; ezen az úton lett példaképünk ő; a Tisztaságos, kihez mint a Jézus Szívéhez közelállók legelsejéhez hasonlókká kell lennünk mindnyájunknak!

(Forrás: Bangha Béla: Mária Kongregáció - hitbuzgalmi képes havi folyóirat, 1918. (XI.) évf.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása