Bevezető.
A Jézus Szíve-litánia az ősrégi Mindenszentek-litániájának mintájára készült számos magánlitániák egyike, melynek nyilvános használatát XIII. Leó először 1898-ban csak a marseille-i egyházmegyének, majd 1899-ben az egész földkerekség katolikusainak engedélyezte. Ez a litánia Marseille-ből ered, ahol az 1720-i nagy pestis csodálatos megszűntét a litánia közös imádkozásának tulajdonították. Ki, mikor szerzetté, ismeretlen. Kétségtelen azonban, hogy nagyon szerencsésen egyesíti a dogmatikai mélységet és tartalmasságot azzal a kenetteljességgel és szívhez szóló varázzsal, amely a Jézus Szívetiszteletnek oly bájos sajátossága.
A Jézus Szíve litánia az egyik legklasszikusabb újkori katolikus imádság. Nemcsak formájában az – a latin eredetin szinte megérzik XIII. Leónak, az előkelő stílművésznek simító eleganciája –, hanem még sokkal inkább a tartalmában. Ez a litánia valóságos dogmatikai összefoglalója a Jézus Szívegondolat lényeges vonásainak. Nincs benne egyetlen üres szó, egyetlen érzelgős frázis, egyetlen vizenyős aszketizmusra emlékeztető fordulat.
Az első rész (1-3) az Úr emberi Szívének a három isteni Személlyel való benső kapcsolatát emeli ki. Erre azok a díszcímek és méltóságok következnek, amelyek az örök Igével való szoros egyesülésből folynak (4-7). Majd sorra kerülnek azok az isteni jelzők és tulajdonságok, amelyek az üdvözítő istenemberi Szívében különösen is megnyilatkoztak, valamint a hely, amely ennél fogva őt a mi szívünk felé megilleti (8-17). Következnek erre a megváltói díszcímek (18-21), valamint nagy kifejező erővel a Szent Szív elégtételt nyújtó kínszenvedésének és áldozatának kiemelése (22-23), A befejező rész (24-30) végül ennek a megváltó szenvedésnek gyönyörű gyümölcseire mutat rá s főleg az ezután következő három utolsó fohászban (31-33) megrendítő módon vallja meg a hívő lélek egyetlen odaát való reménységét az Úr szent Szívében. Megkapó szimbólum tehát az is, hogy e litániában az Egyházzal, Jézus szeplőtlen Jegyesével együtt imádkozó hívő lélek 33-szor szólítja meg az isteni Szívet: mennyi évig e földön értünk dobogott az Isten Igéjével egyesülten.
A hívő nép szeretete az, amely ez iránt az egyszerűségében is éppoly bájos, mint fönséges „könyörgések” iránt megnyilvánul (litánia ugyanis görögül a. m. könyörgés), igazolja legjobban, hogy vele közelebbről foglalkozzunk s fohászainak behatóbb megértését elmélkedéseink tárgyává tűzzük ki. E mélyebb megértés alkalmas lesz arra, hogy bennünket az üdvözítő legbensejének, lelki élete középpontjának: szent Szívének igaz ismeretébe mindjobban bevezessen s bennünk a lelkes, ragaszkodó s apostoli szeretetnek azt a lángját felélessze, amely a Jézus Szíve-tiszteletnek végső célja s lényege.
Adjon hozzá Jézus szent Szíve világosságot és erőt!
__________
Jézus Szíve, az örök Atya Fiának Szíve!
1. Az első, amit tudnunk kell, midőn Jézus Szívéhez közeledünk, az, hogy akinek Szívét tiszteljük, aki a szeretet e jelképe és tűzhelye képében előttünk áll, a mi hitünk és meggyőződésünk szerint nem kisebb valaki, mint maga az Isten-ember: az örök Atya egy-rangú s egytermészetű Fia. Jézus nemcsak megváltónk, hanem a mi Urunk és Istenünk is. Az öröktől való, a felséges, a háromszor szent; aki volt, még mielőtt a Nap, Hold és tejutak teremtettek, és lesz, mikor már régóta kihűlt s megdermedett az egész fizikai világegyetem. Az, akinek fényessége előtt az angyal is elfödi arcát s aki egykor nagy fényben és méltóságban fog jönni ítéletet tartani élők és holtak felett.
Jézus Szíve az Istennek, az Isten örök Fiának, a második isteni Személynek Szíve, aki ugyan lejött a földre és emberré lett, hogy minket megváltson, de emberi mivoltának alacsonysága mellett is teljes mértékben megőrizte isteni méltóságát, végtelen fölségét s isteni tulajdonságait. Ő az, akihez Isten így szólt: „Fiam vagy te, a mai napon (az örök mán) nemzettelek én téged” (Zsolt. 2,7.).
2. Tudnunk kell tehát, hogy valahányszor Jézus Szívéhez közeledünk, mindig a legmélyebb imádattal és hódolattal kell hozzá járulnunk. Az ő nagysága egy percre se homályosodjék el előttünk. Sokaknak ő csak Bölcs, a nagy Názáreti, a Kínok Embere, a szelíd és alázatos. Tévedés!
Ő ezen kívül és ezek felett Isten is: a mi egy igaz Istenünk. „Én, az Úr, Istened vagyok neked és rajtam kívül nincs más Isten” (Iz. 45,21; Óz. 13,4.), mondja ő nekünk. Még a bizalom és szeretet, amellyel hozzá közelednünk kell, sem ment fel bennünket a kötelesség alól, hogy sohase feledjük a tiszteletet és a föltétlen alárendeltséget, mellyel neki tartozunk. Ha a király le is ereszkedik hozzánk, azért mégis királyunk marad.
3. Jézus Szíve nagyságának alapja s forrása: az ő istenfiúsága. És éppen ez az, amiben bennünket is részesíteni akar. Ezért jött a földre. Bennünket is oly nagyokká akar tenni, aminő ő maga: Isten fiaivá. Igaz, hogy Jézus természettől fogva Isten gyermeke, minket pedig csak megváltása árán tett Isten fogadott gyermekeivé. De ez is oly nagy kegy és kitüntetés, hogy nagyobbat Isten mindenhatósága sem gyakorolhatott volna velünk. S mivel mindez Jézus szeretetének: az ő Szívének a műve volt, azért amink csak van, s amit csak remélhetünk a kegyelem rendjében, azt mind Jézus Szívének köszönjük.
Az imádat mellett tehát mélységes hála is megilleti részünkről az Isten Fiának Szívét!
(Forrás: Bangha Béla: Mária-kongregáció - hitbuzgalmi képes havi folyóirat 1918. (XI.) évf.)