Mire van az Egyház?
2017. július 04. írta: Katolikus Válasz

Mire van az Egyház?

Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris S.T.B. 2014. november 18-ai "The Vortex" műsorának magyar fordítása alapján készült. Voris a monológjában az amerikai katolikus egyház állapotára reflektál.

random0_810_500_55_s_c1.jpgVannak pillanatok, amikor apró megerősítéseket kapunk, hogy jó úton járunk. Ilyen pillanat volt, amikor egy frissen elvált, két lánygyermekét nevelő, egyedülálló anyával beszéltem.

Megkérdeztem, hogy katolikus-e, ő pedig bevallotta, hogy az volt, de rossz tapasztalatai voltak a templomi közösségében, mivel nem engedték a lányait elsőáldozási felkészítőre, amíg be nem fizet 400 dollárt, amire nem volt pénze. Végül az édesanyja fizette ki, de ő nemsokára kilépett, és inkább egy nevenincs evangelikál egyházhoz csatlakozott - ami nem meglepő módon tele volt egykori katolikusokkal.

És innentől kezd a dolog beszédessé válni. Mondtam neki, hogy túl kellene lépnie azon, ami történt, és visszatérnie az Egyházba, mert ahová most jár, az hamis vallást kínál, és ami a legfőbb: ők nem tudják a mi Szentséges Urunkat nyújtani az Oltáriszentségben.

Nem igazán értette, miről beszélek, így hát megkérdeztem: "Miért íratta be a lányait az elsőáldozási felkészítőre?" Amire azt felelte: "Mert ezt csinálják a katolikusok."

Megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy ez mit jelent, ő pedig teljes tudatlanságról adott tanúbizonyságot. Elmagyarázta, hogy az édesanyja volt, aki hitt "mindabban", de őt ez sosem érdekelte. Így hát azt kérdeztem: "Akarja, hogy a lányai a mennybe jussanak? Akkor miért vinné őket egy protestáns gyűlésre, ahol nem vehetik magukhoz Jézus Testét és Vérét?"

Megnyitottam egy bibliai alkalmazást a telefonomon, és megmutattam neki János evangéliuma 6. fejezetét, elmagyarázva neki a mi Urunk tanítását az Élet Kenyeréről. Kissé nyugtalanná vált, amikor ahhoz a sorhoz értünk, hogy "Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek." (János 6,53). Ő erre azt felelte, hogy a katolikus egyház nem foglalkozott az ő problémáival. Azt mondta, jobbnak "érezte" a protestáns helyre menni, mert ők olyanokról beszélnek, amikkel azonosulni tud, mint például az egyedülálló anyaság, a élet nehézségei, a pénztelenség, és így tovább.

És ezután jött a nyerő kérdés. Megkérdeztem tőle: "Beszéltek ők valaha a mennybejutásról, az élet túlvilági dolgairól, vagy csupán az evilági dolgokról?"

És itt jött a válasz, ami mindent elmondott: "Nem azért megyek templomba, hogy a mennybe jussak. Sohasem gondoltam erre."

Ha ez nem foglal össze mindent, akkor semmi sem.

Íme egy volt katolikus, akit szinte egyáltalán nem tanítottak, aki ma egy protestáns helyre jár, ami jóérzést ad neki az evilági állapotában, és ami sohasem beszél neki a mennybejutásról - amivel ő rendben is van, mivel soha nem is gondolt rá. Azért megy a protestánsokhoz, mert ott minden az ő érzéseiről és evilági gondjairól szól. Az igazság az, hogy ezzel akár vissza is térhetne a katolikus egyházba, mivel közel ugyanezt találná a legtöbb templomunkban.

Amikor elmondtam neki, hogy minden, amit tesz, az ő és a lányai mennybejutásáról kellene szólnia, habozva felelt: "Még sohasem hallottam ezt, és sohasem gondoltam bele ebbe." És elgondolkozik bárki egy pillanatig azon, hogy miért nem hallott még erről sohasem? Mert az egyházközösségek nagy részében a Cuki Egyház a hangadó, azért. Sohase beszélj a túlvilágiról, amikor pusztán az evilági dolgok úgyis annyi témát adnak, hogy napestig beszélhetsz róluk a szószékről! Beszélj inkább az evilágról és az itteni szenvedésekről, arról, hogyan kell kísérnünk az embereket, és hogy az Egyháznak hogyan kell megváltoztatnia a gyakorlatát! Az Isten szerelmére, nehogy bármit is mondj a túlvilágiról! Az túlságosan kényes, túlságosan szeretet nélküli, és túlságosan nem cuki.

És íme annak a valósága, hogy sohasem beszélünk a Pokolról, és nem készítjük fel az embereket az életük végére: a Menny és a Pokol közvetlen kapcsolatban áll - ha nem hirdeted az igazságot az egyikről, a másik is kikopik a fejekből.

Képzelj el egy "egyházat", ahol sohasem gondolnak a mennyországra. Ez a hölgy azért megy oda, mert jóérzést adnak neki, mert saját magáról hallhat. Mindez a szómenés a 2014-es családszinódus allatt az "emberek kíséréséről a hitbéli útjukon" sokkal világosabb kellene, hogy legyen. Az Egyház azért létezik, hogy az embereket a mennybe kísérje és átsegítse őket az élet szenvedésein, hogy az elkerülhetetlen szenvedést megváltóvá és érdemszerzővé tegye.

Miért esik olyan kevés szó erről a valóságról?

 

Kapcsolódó cikkeink:
Katolikus hitre tért egy pünkösdi-karizmatikus lelkipásztor a ChurchMilitant hatására
Minden a Valóságos Jelenlétről szól
Erős, egyenes, kereszthordozó férfiakra van szükség
Az Egyház lejáratásának és elárulásának véget kell vetnünk
Amiben a Cuki Egyház végzetes tévúton jár

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása