Október 14. I. Szent Kalixtus pápa és vértanú (+222)
2017. október 14. írta: Katolikus Válasz

Október 14. I. Szent Kalixtus pápa és vértanú (+222)

szent_kalixtus_pa_pa_e_s_ve_rtanu.jpgEgy Karpoforus nevű kereszténynek volt rabszolgája; gazdája azonban szabaddá tette. Most a zsidók bevádolták a római hatóságoknál; ezek Szardínia bányáiba küldték rabmunkára. I. Szent Viktor pápa (+ 197) alatt kiszabadult; Zefirin pápa (+ 217) első diakónusaként a temetőhelynek ő volt felügyelője. Innen van, hogy még most is az ő nevét viseli az a katakomba, melyet a Via Appián minden római zarándok felejthetetlen áhítattal meglátogat. Zefirin után ő lett a pápa, s öt évig nehéz viszonyok közt nagy bölcsességgel és szelídséggel kormányozta az Egyházat. Nevezetesen megengedte nemes keresztény nőknek, hogy rabszolgához menjenek feleségül, és ami jelentősebb: megengedte, hogy aki a testiség bűnébe esett, szigorú vezeklés után föloldozást kaphat. Eddig ugyanis az ilyent többnyire egyszerűen kirekesztették az Egyházból. Ezért a papi lelkületéért megneheztelt néhány sötétlelkű rigorista, köztűk Hippolitus, akit aztán pártja megtett ellenpápának. Idővel azonban ez a különben szentéletű és tudós ember kibékült az Egyházzal, sőt vérével pecsételte meg hitét.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása