Az egyházi év utolsó vasárnapja elénk tárja a világ utolsó napját, mikor eljön az Úr a világot lángokban ítélni. Engedjük, hogy ennek a napnak komolysága lelkünk mélyéig átjárjon minket. Az üdvösség egy esztendeje elmúlt: vajon maradt-e nyoma lelkünkben? Felhasználtuk-e azt a sok kegyelmet, melyet a liturgia által nyújtott számunkra az Egyház.
Kérjünk bocsánatot a mulasztásért és tegyünk erős fogadást, hogy a következő liturgikus évben még jobban együtt imádkozunk a liturgiában értünk imádkozó Egyházzal és még jobban vele együtt élünk.
A szentleckében a hálára és az imádságra int minket Szent Pál. Adjunk hálát Istennek azért a sok kegyelemért, amellyel az elmúlt liturgikus évben gazdagított és imádsággal készüljünk az új liturgikus év küzdelmeire. Az utolsó ítélet harsonája riad fel a mai evangéliumban. Hogy milyen lesz számunkra ez az ítélet, azt a földi életünk dönti el. Azért hallgassunk Üdvözítőnk kettős tanítására. Először is ne engedjük magunkat félrevezetni, mert hamis próféták már most is járnak közöttünk. Azután vigyázzunk, hogy mindig készen álljunk, mert nem ismerjük sem a napot, sem az órát, mely elhív a számadásra.
Oratio. Ébreszd fel, kérünk, Urunk, híveid akaratát, hogy az isteni áldozat gyümölcse után egyre buzgóbban törekedve, jóságodtól egyre nagyobb segítséget nyerjenek. A mi Urunk...
Szentlecke. Atyámfiai: Nem szűnünk meg értetek imádkozni és könyörögni, hogy beteljetek az ő akaratának ismeretével, minden bölcseséggel és lelki értelemmel; hogy Istenhez méltó legyen viseletetek mindenben, az ő tetszése szerint, minden jócselekedetben gyümölcsözvén, és gyarapodván az isteni tudományban: hogy minden erővel megerősödjetek, az ő dicsőségének hatalma szerint, teljes béketűrésben és örömmel való kitartásban, hálát adván az Atya Istennek, ki minket a szentek osztályrészére méltatott a világosságban; ki minket a sötétség hatalmából kiragadván, általvitt az ő szerelmes Fiának országába; kiben váltságunk vagyon az ő vére által bűneink bocsánata. (Kol 1,9-14)
Evangélium. Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: Midőn tehát látjátok a pusztulás utálatosságát, melyet megjövendölt Dániel próféta, állani a szent helyen, – a ki olvassa, értse! akkor a kik Judeában vannak, fussanak a hegyekre; és ki a héjazaton van, le ne szálljon valamit elvinni házából. és ki a mezőn, vissza ne térjen elvinni köntösét. Jaj pedig a nehézkeseknek és szoptatóknak ama napokban! Imádkozzatok pedig, hogy futástok ne legyen télben vagy szombaton. Mert nagy szorongatás leszen akkor, minő nem volt világ kezdetétől mindeddig, s nem is leszen. És ha meg nem rövidíttetnének azok a napok, egy ember sem szabadúlna meg; de a választottakért megrövidíttetnek ama napok. Akkor, ha valaki mondja nektek: Ime itt a Krisztus, vagy amott; ne higyétek. Mert támadnak hamis Krisztusok és hamis próféták; és nagy jeleket és csodákat tesznek, úgy hogy tévedésbe hozzák (ha lehet) még a választottakat is. Ime eleve megmondottam nektek. Ha tehát mondják nektek: Ime a pusztában vagyon, ki ne menjetek; íme a rejtekhelyeken… ne higyétek. Mert valamint a villámlás napkeleten támad, és látszik napnyugatig: úgy leszen az ember fiának eljövetele is. A hol a test vagyon, oda gyűlnek a sasok is. Mindjárt pedig ama napok gyötrelme után a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullnak az égből, és az egek erei megindúlnak. És akkor feltűnik az ember fiának jele az égen; és akkor majd sírnak a föld minden nemzetségei, és meglátják az ember fiát az ég felhőiben jőni nagy hatalommal és fönséggel. És elküldi angyalait harsonával és nagy szózattal; és egybegyüjtik az ő választottait a négy szélről, az egek végétől azok határáig. A fügefáról pedig vegyetek példát: Midőn immár ága gyenge, és levelei sarjadnak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Azonképen ti is, midőn látjátok, mindezeket, tudjátok, hogy közel van az ajtóban. Bizony mondom nektek, hogy el nem múlik e nemzedék, mignem mindezek meglesznek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. (Mt 24,15-35)
