Egy január 18-ai cikkünkben olyan mai katolikus hívekről számoltunk be, akik a világban megélt szüzességet élethivatásként választják. Napjainkban talán fokozottan igaz, hogy sok tévedés és félreértés övezi az Egyháznak a bejegyzésünk címében is kimondott hittételét. Az alábbiakban Schütz Antal dogmatika tankönyvéből idézünk, amely a reményeink szerint érthetőbbé teszi a katolikus hitnek ezt a tévedhetetlen és megváltozhatatlan dogmáját.

A szűzi állapot kiválóbb a házas állapotnál. Hittétel.

Ezt tagadták először Helvidius laikus, Jovinianus szerzetes, Bonosus püspök a 4. században, akik minden érdemet elvitattak a szűzi állapottól; az újítók különösen a szerzetes állapotot gyalázták (maga Luther eleinte a szűzi állapotot elébe tette a házasságnak, utóbb egysorba, végül mögéje helyezte). A trentói zsinat [1] szerint «ki van közösítve, aki azt állítja, hogy a házas állapotot fölébe kell helyezni a szűzi állapotnak vagy a celibátusnak, és hogy nem jobb és boldogabb dolog szűzességben vagy celibátusban maradni, mint házasságra lépni». A tétel helyes méltatása végett észbe kell venni, hogy a zsinat határozatában állapotok és nem személyek vannak összehasonlítva; az egyik a szűzi állapot (nőknél szűzesség, férfiaknál celibátus), a természetfölötti indítékból önként választott házasság nélküli állandó önmegtartóztatás állapota, s erről van mondva, hogy tökéletesebb a házas állapotnál. Tehát a tétel szerint lehetséges, hogy egy házas személy tökéletesebb egy szerzetes személynél (pl. Szent Erzsébet egy lanyha apácánál). Ez azonban a tétel szerint nem a két egyén állapotából következik, hanem más okokból.

Bizonyítás. Ami a Szentírást illeti, a szűzesség nagyobb kiválóságát jelzi az ószövetség (Num 30), kifejezi Jeremiás és Keresztelő sz. János példája. Az Üdvözítő minden nemi vonatkozásnak fölötte áll, és érintetlen jegyese az ő Egyházának. Mikor a házasság eredeti szentségét és tisztaságát visszaállította, és az apostolok aggodalmaskodtak: «Ha így van az ember dolga a feleségével, nem érdemes megházasodni», azt feleli [2]: «Nem mindenki fogja föl ezt az igét, hanem akiknek megadatott. Mert vannak férfiatlanok, kik anyjuk méhéből úgy születtek; és vannak férfiatlanok, kiket az emberek tettek azzá; és vannak férfiatlanok, kik magukat teszik férfiatlanná a mennyeknek országáért. Aki föl tudja fogni, fogja föl». Tehát a szűzi állapot értékben nyilván meghaladja a házasságot, ha meghaladja azoknak fölfogását és méltánylását, akik még a házasság gondolatkörében mozognak. Ugyanígy a tanítvány [3]: «Aki házasságra adja szűz leányát, az is jól teszi; de aki nem adja házasságra, jobban cselekszik. Az asszony kötve van a törvényhez, amíg férje él; ha férje meghal, szabaddá lesz; menjen férjhez, akihez akar, de csak az Úrban! Véleményem szerint azonban boldogabb lesz, ha úgy marad». Ezt mondja az a Pál, aki egyáltalán nem gondolkodik manicheus módon a házasságról [4]. A Jelenések szerzője azt mondja [5]: «És íme láttam, a Bárány Sion hegyén állott, és vele száznegyvennégyezren, akiknek homlokára volt írva az ő neve és az ő Atyjának neve... És mintegy új éneket énekeltek a királyiszék előtt és a négy élőlény és a vének előtt. És senki sem mondhatta az éneket, hanem csak az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Ezek azok, kik nem fertőztették meg magukat asszonyokkal, mert szűzek. Ezek kísérik a Bárányt, amerre csak megyen». S már az apostolok idejében fönnállt a szűzek és özvegyek intézménye, mint egyházilag elismert és fölöttébb megbecsült állapot [6]. A szentatyák nem fogynak ki a szűzesség dicséretéből és ajánlásából. Erre a célra külön monografiákat is írnak [7] és különösen élesen foglalnak állást Jovinianus és társai ellen. A tétel nagy intézményes bizonysága a szerzetesség, mely a szűzességet fogadalomképen gyakorolja, és a papi celibátus, mely az Isten országának legkiválóbb hivatásához csak a szűzi állapotot találta igazán méltónak.

A szűzesség nagyobb kiválóságát ésszel is föl lehet érni:

a) Teologiai megfontolás. A szűzi állapotban élő ember a legfőbb jóért, az Isten szeretetéért és szolgálatáért mond le a házasságról. Ezzel nagyobb elszántságról tesz tanuságot, lelki erőit és egész életberendezését nem osztja meg Isten és a teremtmények között, hanem csorbítatlanul Istennek szánja; vagyis magát az emberi életcélt választja hivatásnak és állapotnak, minden melléktekintet nélkül. Ezzel olyan álláspontra helyezkedett, hogy elvben, és ha az elvet komolyan veszi, gyakorlatban is nagyobb összeszedettséggel és osztatlanabbul tud Istennek szolgálni szent elmélkedésben és áldozatos szeretetben: «Akinek nincs felesége, arra gondol, ami az Úré, hogyan tessék az Istennek. Aki pedig feleséges, arra gondol, ami a világé, hogyan tessék feleségének, és meg van osztva» [8]. Ez természetesen az elvi elmélés. Gyakorlatban megtörténhetik, hogy valaki a célt megteszi eszköznek, illetőleg az egyszer elért magasabb álláspont követelményei szerint nem tágítja gondosan lelke látóhatárát és szeretete körét, és a balga szűzek sorába jut.

b) Szociológiai megfontolás. Akik eszményi indítékokból lemondtak a házas kötelékről és a családi életről, annak kellemességeiről és egyben terheiről, azoknak munkaideje, lelki energiája fölszabadul a nagy ügyek és föladatok számára; lelki függetlenségük arra képesíti őket, hogy a nagy odaadást kívánó föladatoknak az Isten országában hitvallói, és ellenséges áramlatokkal szemben (melyek a családos embert nem egyszer megalkuvásra kényszerítik) az igazságnak és a lelki javak krisztusi függetlenségének vértanui legyenek. Innen van, hogy nem egyszer nőtlenek maradnak, kiket nagy kultúrföladatok hevítenek; persze a vallási megszenteléssel viselt celibátus mélyebb áldásai és támaszai nélkül.

c) Pedagógiai megfontolás. Akik önként egész életükre lemondanak a nemi életközösségről, az eleven valóság elragadó erejével tesznek bizonyságot arról, hogy a nemző ösztön sürgetése nem elkerülhetetlen végzet, mely ellenállhatatlan erővel hódolatra kényszerít; hanem «legyen alattad a kívánsága, és uralkodjál rajta!» [9] Ezzel megfelelő álláspontra segíti azokat, kiktől mostoha sorsuk megtagadta a házas életet: ha sokan önként vállalják a házasság nélküli életet, akkor az nem lehet a legnagyobb szerencsétlenség, és semmi esetre sem lehet akadály mélyebb, értékesebb emberi életnek kialakítása számára. A házas embereknek pedig megmutatja, hogy az érzékiség az embernek nem lebirhatatlan zsarnoka. Amit a szűzek egész életükön keresztül gyakorolnak, azt átmenetileg házasságra váró vagy házasságukban föltartóztatott emberek is meg tudják tenni. A szűzi állapot ezáltal a házas erkölcsnek, hűségnek és általában a nemi tisztaságnak pótolhatatlan erősségévé lesz.

Nehézségek. 1. A házasság szentség, a szűzi állapot nem; a szentség pedig mint kegyelem edénye különb más állapotnál. – Megoldás. A szűzi állapotnak, mint láttuk, legmélyebb intenciója az embert közvetlenül Istenbe kapcsolni, élethivatássá tenni azt, ami minden embernek végső célja: közvetlenül és kizárólag Istennek és Istenben élni. Erre az egyén természetfölöttileg föl van szentelve a keresztség és bérmálás által; a szűzi állapot nem egyéb, mint ezekben a szentségekben adott kegyelmek tartalmának és irányításának következetes kiépítése. A házasság azonban embereknek egymás közti viszonya, és magában nem fejezi ki és nem biztosítja közvetlenül az ember végső célját; sőt olyan új helyzetet teremt, mely a lelket el is vonhatja Istentől. Tehát szentséggé kellett tenni; egyrészt, hogy kegyelmet tartalmazó és hordozó szent edénnyé lehessen, mert önmagában még nem az; magától egy ember sem kegyelmi eszköz arra, hogy mást megszenteljen, ha az mindjárt hitvestárs is, hanem rászorul, hogy Isten őt külön fölavassa a kegyelemeszköz hivatására. Másrészt az Úr Krisztusnak oda kellett állni a házasfelek közé és a szentségi kegyelem állandó erejével meg kellett szentelni és Isten felé beigazítani azt a viszonyt, mely oly könnyen profanizálódik és lecsúszik az elérzékiesedés, elanyagiasodás és önzés síkjára, és így eltávolít a következetes istenszolgálattól.

2. Ha a szűzi állapot különb volna, akkor a vallási nevelésben (aszkétikában, etikában, pasztorációban) oda kellene hatni, hogy lehetőleg minden keresztény erre az állapotra térjen; vagy pedig csakugyan kétféle erkölcsi eszményt állítunk föl: egyet a szűzek képviselnek, kik teljes értékű, elsőosztályú keresztények, a másik a közönséges keresztények rangja, kik nem teljes, másodosztályú keresztények, mint a manicheusoknál és a középkori katarusoknál megvolt a hivőknek ez a két osztálya. – Megoldás. A keresztény erkölcsiség egy, mert egy a normája és belső tartalma: Istennek és Istenből élni az Úr Krisztus elvei és erői szerint. Ezt a hivatást lehet eredményesen szolgálni akármilyen állapotban, mely a természeti törvény szerint nem erkölcstelen; egyik több, másik kevesebb veszélyt rejt illetve haladási lehetőséget ad. Ennek az eszménynek megvalósítására minden őszinte keresztény lélek törekszik; azonban az egyes emberek a megvalósításnak nagyon különböző fokain állnak. Nem mindenki hivatott mindenre. Az Isten országában, a Krisztus titokzatos testében is érvényes a szervezetek törvénye: «Ha az egész test szem: hol a hallás? Ha az egész hallás: hol a szaglás?... Ha mindnyájan egy tag volnánk, hol volna a test? Most pedig sok ugyan a tag, de egy a test!» [10] Akik a célt jobban biztosító úton járnak, a jobbik részt választották, de csak formailag, nem tartalmilag; az erkölcsiség tartalma minden keresztény számára ugyanaz. A protestánsoknál, kik oly ádázul tusakodnak tételünk ellen, sem egyformák az emberek erkölcsi érték tekintetében, illetve az erkölcsi eszmény intenziv lelki átdolgozása tekintetében.

Hivatkozások:

[1] Trid. 4 c. 10 Denz 981.
[2] Mt 19,10; cf. 22,30 19,29.
[3] 1 Cor 7,38–40.
[4] 1 Tim 4,3 5,14.
[5] Ap 14,1
[6] Ap 14,4 Act 21,9.
[7] Igy már 2 Clemens, Tertul. De exhortatione castitatis; Cyprian. De habitu virginum; Method. Convivium; Ambr. De virginibus; Hieron. C. Iovinianum; August. De sancta virginitate, De bono viduitatis, De bono coniugali, főként cp 8; Chrysost. De virginitate.
[8] 1 Cor 7,32; Thom Opuscul. De perfectione vitae spiritualis.
[9] Gen 4,7.
[10] 1 Cor 12,17–20.

(Forrás: Schütz Antal, "Dogmatika", Szent István Társulat, 1937.)