Jelentősen emelkedett a házasságok érvénytelenítésére benyújtott kérvények száma
2018. január 31. írta: Katolikus Válasz

Jelentősen emelkedett a házasságok érvénytelenítésére benyújtott kérvények száma

Nagy-Britanniában és Írországban ugrásszerű növekedést mutatnak az egyházi statisztikák Ferenc pápa eljárási reformja után

20121207nw09-800x500.jpgMegnőtt a házasságok érvénytelenítésére benyújtott kérelmek száma Nagy-Britanniában és Írországban, közvetlenül a Ferenc pápa által elrendelt eljárási reformok bevezetése után.

Brit és ír egyházmegyei bíróságok által közölt statisztikák 2016-ban jelentős növekedést mutatnak a beadott kérvények számában. Mindez fordulatot is jelent a statisztikákban, mivel ezelőtt egy évtizeden át a szám folyamatos csökkenést mutatott.

2016 végén Angliában és Wales-ben összesen 727 érvénytelenítő eljárás volt folyamatban. Ugyanezen év elején a folyamatban lévő eljárások száma még 639 volt. A 2016-os év során összesen 607 érvénytelenítési kérelmet nyújtottak be, ezek közül 520 azonban még ugyanazon évben lezárásra is került.

A folyamatban lévő eljárások száma Írországban is megnőtt, 497-ről 513-ra. Skóciában ugyanakkor enyhe csökkenés következett be: az év eleji 144-ről az év végére 141-re csökkent az aktív eljárások száma.

A Mitis Iudex Dominus Iesus és a Mitis et Misericors Iesus motu proprioiban közölt intézkedésekkel Ferenc pápa egyszerűsíteni és gyorsítani kívánta az érvénytelenítő eljárásokat, valamint csökkenteni azok költségét. Az intézkedések 2015 decemberében váltak hatályosakká. [A két motu proprio keletkezési körülményeiről és fogadtatásáról tavaly novemberben írtunk már; lásd a kapcsolódó cikkünket ennek a bejegyzésnek a végén. - KV szerk.]

James O'Kane atya, a Nagy-Britannia és Írország Kánonjogi Társaságának főtitkára a számbeli növekedéseket különösen egy konkrét pápai intézkedésnek tulajdonította: annak, amely megengedte, hogy az érvényességi eljárás meghallgatásai akár abban az egyházmegyében történhessenek, amelyben a kérvényező él, akár abban, ahol az érvénytelennek vélt házasság megkötésre került.

A főtitkár szerint ez jelentősen megkönnyítette, hogy az egymástól távol, a világ különböző részein élő párok érvényességi vizsgálatot kérjenek, és megnövelte a kérvények számát azokban a városokban, ahol ma sok új bevándorló lakos él.

A kánonjogász Ed Condon ugyanerről így nyilatkozott: "Az egyik legjobb reform arra vonatkozott, hogy [az érintettek] hol kérhetik az érvénytelenítést. Korábban ez hihetetlenül időpazarló volt. Most ez sokkal kézenfekvőbb. Ferenc pápa megszüntette a bírói személyzet legnagyobb frusztrációinak egyikét."

Condon azt is hozzátette, hogy Ferenc pápa reformja "jobban ráirányította az emberek figyelmét arra, hogy az eljárás létezik, a médiafigyelem pedig felkeltette az emberek bizalmát abban, hogy az eljárás működik."


Kapcsolódó cikkünk:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása