A görögök „húshagyó vasárnapnak” nevezik, mert náluk ez a böjt kezdete.[1] A középkoriak a Sexagesima nevet is symbolumnak tartották. Hatszor tíz az hatvan, már pedig a két szorzandó közül a hatos emlékeztet az irgalmasság cselekedeteire, tíz pedig a parancsolatok száma. Ezek az egyház szárnyai, melyek által az örök boldogságra eljuthatunk – írja Durandus.[2]

Az Introitusban a 43. zsoltár szavaival a rossz vágyak, a bűnök gyökerei ellen való küzdelemre kéri Isten segítségét az egyház. Ugyanez az esdeklés fokozódik a Gradualeban (82. zsoltár), melynek végén azután bizalomteljes könyörgéssé szelídül. (59. zsoltár.) Ugyancsak ez a Tractus igen alkalmas átmenetet képez a szentlecke és az Evangélium között: a szenvedések és megpróbáltatások készítik elő az apostoli lelkeket az isteni mag elhintésére. A bizalom hangja újul meg az Offertoriumban is (16 sz.), végül pedig a Communio a már célját elért lélek örömét fejezi ki. (42. sz.)
_________
[1] Az Úr második eljöveteléről szóló evangélium sarkallja őket a bűnbánatra, mert jön a „megvesztegethetetlen bíró”. A náluk e napon dívó nagy evés és ivás miatt már Theodorus Studita (M. Gr. 99, 577.) panaszkodik. (Nilles: Kalend. II. 30. o.) Utána következik a vajhagyó hét (állítólag Heraclius császár fogadalmából, mikor a perzsák ellen harcolt), mert már a következő vasárnap (vajhagyó vas.) után vajat sem szabad enniük. (U. o. 36. o.)
[2] Rationale 174. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 98-99. old.)